Evangélikus Egyház és Iskola 1894.

Tematikus tartalom - Irodalom - Kossuth temetésekor fohász (Sántha Károly)

Nem adhattunk neked többet, Csak a holtnak síri földet. Nem, nem! többet adunk néked, Megőrizzük szent emléked ; A szivünkbe temetünk el, És soha sem feledünk el ; Míg- magyar él, míg Buda áll, Élsz, mint ragyogó Ideál, Mint próféta, mint apostol, Mint egy ujabb Isten-ostor, Ostora a zsarnokságnak, Apostola szabadságnak. Isten, mely most hozzád ment föl, Szakassz el e nagy lélekből, Tedd lelkünkbe az ő lelkét, Lehelld belénk honszerelmét ! Mindnyájan fogadást teszünk, Hogy örökösei leszünk, S mint ő, nem élünk hiába, Nem hajtjuk nyakunk igába, Bár föld rendül, ég leszakad, Szabad lesz a magyar, szabad. Isten, add ehhez kegyelmed, Megszentelő segedelmed ! Áldd meg néped kegyességgel, Áldd meg őt jó egyességgel ! Eltét hü munkában töltse, Virágozzék szép erkölcse! Mit Árpád s Szent-István adott, Védje meg az ősi jogot! A királyt s törvényt tisztelje, Szabadságát ebben lelje ! Legyen a magyarok hona A dicsőségnek temploma, S békében építsék tovább A fiak és az unokák! Isten, Isten, jövünk hozzád, Hálával áld Magyarország. Kossuth sírján leborulunk, Halld meg imánkat, mi Urunk ! Vedd hálánkat, hogy őt adtad, Szép vénséggel megáldottad ; Testének adj békességet, Lelkének adj üdvösséget! Áldott légy, hogy meghallgattál, Fájdalmunkban vigaszt adtál! Vigaszunk, hogy a haldokló Ajakán kélt ilyen jós-szó : Mikor engem eltemetnek, Minden népek emlegetnek ; A halálban nem maradok, A síromból föltámadok; Nagy hatalom lesz a nevem, Uralkodom a sziveken. Föltámadt ő! Él szelleme, Nagy hatalom az ő neve : Szétmorzsolja a rabságot, Megszüli a szabadságot. A dicsőült szent helyekről Áldva néz ránk az egekből, S örökké egy az imája, Mely lelke mélyéből szakad : Legyen boldog, legyen szabad A magyaroknak hazája! Isten, mondd áldásod rája! Mire e sorok napvilágot látnak — feltéve persze, hogy a szerkesztő egyáltalán helyt ad nekik — az egyházpol. reformjavaslatok egyik legfontosbika, a házasságjogról szóló, az országházban már meg lesz szavazva. En ugyanis kizártnak tekintem, hogy a kérdéses reformjavaslat a képviselőházban többséget ne nyerjen. Hogy miért? arról szólni lehet ugyan nagyon tanulságos és érdekes, de az ezen czikk keretét ok nélkül kitágítaná. Kezdem tehát azon, a mit ténynek veszek, hogy a javaslat általánosságban elfogadottnak tekinthető. Ebből azonban még nem következik hasonló biztossággal, hogy a kötelező polg. házasság valóságos törvénynyé is lesz és így mint tervezve van, életbe is lép. Ezért tehát nem tartom feleslegesnek, ha a dolgot továbbra is megbeszéljük és gondolkodunk a felett, hogy jó lesz-e így — mint tervezve van — vagy sem? *) A nt. szerző úr felfogásától eltér ugyan az enyém sok tekintetben ; de örömmel közlöm czikkét, mint figyelemébresztő szózatot. S z e r k. Volt szerencsém, midőn e kérdés felszínre került, e becses lapokban szerény magam részéről is hozzászólni és azon meggyőződésemnek kifejezést adni, hogy bármelyek legyenek az indító okok, melyek a kormányt e térre vitték, az másik formát, mint a kötelező polg. házasságot nem fog választani és hozzá tettem azt is, hogy némi aggodalommal viseltetem az újítás iránt. Azóta a dolog úgy is lett, a mint a legtöbben gondoltuk; a kivitelre nézve azonban a gondolkodó emberek vallás és pártkülönbség nélkül két táborra oszoltak. Az egyik rész ujjong örömében és a kötelező polg. házasságban legalább is olyan vívmányt lát, mint a 48-iki vívmányok voltak ; a másik rész pedig aggodalommal tekint a jövőbe és e reformban a Pandora szelenczét látja, mely egyszer kinyittatván, kiszámíthatlan bajt fog az országra hozni és még az a remény sem fog megmaradni, hogy ismét jóvá lehessen tenni, mi el lett hibázva. A véleménykülönbség igen természetes és még nem volna baj, de igen sajnos jelenség, hogy az egymás iránti türelem mintha kiveszett volna az emberekből, pedig ha valaha szükséges volt a nyu-