Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Nekrolog - Kramár, szül. Pajor Terézia (Jelenvolt)

88 után — még ugyanaz nap és a következő vasárnap — híveinek hajlékában megjelenve, a templomépítés! czélra 2400 frtot írtak alá a hivek önként. így járva el hívei körében segélyt eszközölve ki a szeretet oltárainál, a rozzant és elégtelen templom helyén a mostani tágas és díszes templom minden emberi szónoklatnál ékesebben hirdeti a pásztornak jellemét és egyháza javát munkálni kész fáradozását. A mostani templom már 1857. advent 2. vasárnapján fel lett szentelve. A felszentelést — Wohlmuth Lipót, kinevezett császári királyi superintendenshelyettes megbízása következtében — Szedenics György esperes, a dunántúli egyházkerület lelkészi karának egyik akkori dísze, végezte. A gyülekezet anyagi jóllétének alapját is megvetendő, idejében hozott létre gyülekezete körében takarékmagtárt, mely ma már a 900 forintot megközelítő érték felett rendelkezik. Az 1871. évben dühöngött tűzvész a község nagyobb részét elhamvasztván, a lelkész- és tanítólak is — az iskolával együtt — porrá égett. A közrémületben és elcsüggedésben támadt jaj kiáltásokat a pásztor bátorító és tettre buzdító szava annyira túlkiáltá, hogy az elcsüggedés helyett cselekvési versenyre keltek a megsebzett kezek; és a romokból egy év alatt kiemelték a tanítólakot, iskolát és lelkészlakot a mostani alakban. Sokáig elnöke volt az evang. tanítóértekezleteknek is. Itt nem csak elnökölt, hanem a tanítóértekezlet tagjaival karöltve gondolkozott és közreműködött nevelésügyünk előbbrevitelének terhes munkáján. Az értekezleteken különböző gyakorlati kérdéseket, tételeket adott fel kidolgozásul. Jó lélekkel merem elmondani, miszerint az éberszemű és a nevelésügyért lángoló lelkű br. Eötvös vallás- és közokt. miniszter az ilyen munkálkodásokból gyűjtötte egybe itt-ott a nevelésügyi törvénynek anyagát, irányát és kiviteli módozatait. Mint esperes sokszor tapintatos eljárása és leleményes tanácsa által elejét vette annak, hogy a panaszok ügye nem került az egyházmegyei törvényszék elé. Megtörtént, hogy az egyházmegyéjebelí egyik lelkész panaszt tesz nála a miatt, hogy a tanítónak igen nagy és harapós házőrző ebe van, kéri hát az esperest, miszerint ez tiltaná meg a tanítónak a nagy komondor tartását, mert különben, mint lelkész, nem mer a tanítóhoz menni. A panasz meghallgatása után így válaszolt a panaszlónak : tudja mit tiszttárs uram, én azt tanácsolom, ha annak a tanítónak nagy komondora van, akkor kegyed vegyen kezébe még nagyobb botot, ha a tanítóhoz megy; és meglátja, hogy a komondor elfut a bot láttára. Ilyen tréfás és komoly megjegyzésekkel sokszor elsimította a felhevült lelkekben a harag hullámait. E sorok megirója előtt a boldogult úgy nyilatkozott a mult őszön, hogy beszédeiből az alkalmiakat a legközelebbi évben sajtó alá rendezi, hogy „legalább a papírköltség" ez által megtérítve lehessen gyermekei számára. De váratlanul bekövetkezett halála nem engedte meg, hogy a rejtett kincset közkincscsé tehesse. Megemlítem még azt, miszerint a veszprémi evang. egyházmegyében működő lelkészi karnak minden tagját — a mostani vanyolai kivételével — ő igtatta be hivatalába az esetenkint vett püspöki megbízatás következtében. Az 1890. év szeptember havában a Kis-Bér és Pápa vidékén megtartott hadgyakorlatok alkalmával ő felsége, apostoli királyunknál Tatay Sámuel, mint az akkor gyengélkedő püspök megbízottja és helyettese, mutatta be egy küldöttség élén a dunántúli egyházkerület nevében nyilvánított alattvalói hódolatát. A királynak kegyelmes figyelme a fejedelmi asztal vendégeül hívja meg az ősz szónokot és a királyi ebéd után komoly társadalmi kérdés felett nyájasan társalog a nép közt forgolódó állampolgárral a koronás fő is. Nem tehetem le a tollat addig, míg az ő halálának előzményeit meg nem említem ; mert az is nagyon jellemzi hivatalos teendőire nézve felfogását. Folyó év jan. 6-ikára lett kitűzve Vanyolán a lelkészválasztás. A választás vezetésével, mint esperes, ő bizatik meg. Az elinduláskor is még kérve-kéri szerető neje, hogy ne induljon el; vagy, ha már csakugyan útra kel, akkor vigyen magával segítségül egy ismerős, kiszemelt erőteljes embert. A tanács nem használt. Egészségében, erőteljességében bizva, elindult a végzetes útra. Vanyolára nem érhetett; mert útközben az elemekkel való viaskodás eredménytelensége után kénytelen volt czéltérés nélkül hazatérni. Az életetoltó baj ekkor még nem jelentkezett. Még január 8-án ő végzi az istentiszteletet a tagjaiban észlelt bágyadtság daczára is. Január 9-én már ágyba készteti betegsége, hogy onnan a sir mélyébe juttassa. Temetése február 6-ikán nagy részvét mellett ment végbe. Imát mondtak : Nagy Sándor, b.-szentlászlói lelkész, a háznál; Hofbauer Pál, b.-szombathelyi lelkész, a temetőben. A gyászbeszédet Gyurátz Ferencz, pápai lelkész, tartotta meghatóan, a szónokhoz és a megboldogulthoz méltóan. Megszámlálhatlan könnycsepp pergett alá az arczokról a ravatal körül. Legyenek eme könnyek az elhunyt emlékét kegyeletesen őrző kebleknek tanúbizonyságai és hirdetői azon igazságnak, miszerint az igazak emléke áldásban él! Leteszem tollamat ezen őszinte fohászszal : Drága porok, míg enyésztek alant : Könnyű legyen takarótok, a hant! g. —o. Kramár, szül. Pajor Terézia 1816-1893. A bánáti á. h. ev. egyházmegye főesperesét, Kram ár Bélát azon mély gyász érte, hogy a halál angyala f. hó 6-án kiszólította az élők sorából és szeretett övéinek köréből annak édes anyját, nt. Kramár, szül. Pajor Teréziát, néhai Kramár Péter, volt lajosfalvi lelkész és bánáti alesperes özvegyét. Az elköltözött 1816. jun. 6-án Sajó-Arnóthon, Borsod megyében született, hol atyja lelkész volt. S így 77 évet látott feje fölött elreppeni az idők szárnyain. Néhai férjét, ki 1831—1832-ben Mramorákon, ezután pedig 39 éven át állandóan Lajosfalván lelkészkedett s a bánáti esperességnek egyik jeles vezérférfia vala, még 1871. nov. 19-én vesztette el. Több gyermekei közül csupán Kramár Béla,