Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Evang. ker. anyaszentegyház és a középiskola

a szószéken, meghatározott időkben, hanem mindenütt, mindenkoron. Legyen a pap gyülekezetének atyja, orvosa, a kicsinyek és serdültek oktatója, a felnőttek útmutatója, az öregek támogatója, a bűnösök megtérítője, a jók jutalmazója ; a boldogok örömében résztvevő, a szerencsétlenek fájdalmának megnyugvásra intő, vigasztaló szavával enyhítője. Legyen a pap igaz barát, kinek lelke minden hivének * lelkével összeforrt, kiben mindenkor hű vezérét látja a sereg. Ne lássák hajlékukban hivei a papot csak egyszer, midőn a gyülekezet kebelébe megérkezvén „vizitel", hanem éljen velők benső összeköttetésben, ismerje őket minden oldalról, tudja, érezze bajaikat, segítsen rajtuk szóval, tettel, hasson, buzdítson, lelkesítsen az Úr igéjével! Ha azt teszi, okvetlen szétmállik az a sötét lepel a szivek fölött, melyet a vallással s egyházzal szemben közönynek nevezünk. A hivatás igaz érzete, az ebből folyó lankadatlan munkásság, a lelkészi modor, a mindenben részt vevő hű szív okvetlenül megtermi gyümölcsét, a benső, meleg tiszteletet, ragaszkodást; a személy és az általa hirdetett isteni eszmék, krisztusi elvek, a legszentebb ügy iránt az eddiginél nagyobb érdeklődést, erősebb vonzódást, közeledést. S ha ez megvan, kész a talaj, melyben az isteni szellem magvának elhintése a vallás- és egyházszeretetben örök gyümölcsöket terem. Ez a helyes viszony megbénítja a közönyt. Ellenben, a hol a lelkészt hivei csak hivatalos funkczióiból ismerik, — lelkének melegétől távol állván, — ne csodálkozzunk, ha nem lelkesülnek vallás és egyházszeretetre buzdító szavain. így van ez, de nem volna szabad így lennie! Ha arra képesek nem vagyunk, hogy reánk háramló magasztos feladatainknak — az egyesek külön látogatása, oktatása, vallás és egyházszeretetre buzdítása, gyülekezetünk emelése végett felvetett kérdéseknek külön-külön megvilágítása által — tegyünk eleget; úgy jöjjenek ők mi hozzánk, mint az elől jelzett czikk irója mondja. Gyűjtsük őket időnként körünkbe. Erre okvetlenül van minden lelkésznek ideje. Azt épen nem mondom czikkiró úrral, hogy ez összejöveteleket a parochián eszközöljük, mert ez a legtöbb helyen, különféle körülményeknél fogva kivihetetlen. Hanem ott van az iskola, e czélra legalkalmasabb helyiség. A kivitel ily csekélyebb jelentőségű módozatai a munka folyamán önmaguktól jutnak kifejlésre; a fő az, hogy habozás és késedelem nélkül fogjunk dologhoz. Hivatásunk, ez idők jelei, elleneink minden téren mutatkozó szervezkedése kérlelhetetlenül megköveteli ezt tőlünk. Nézetem ez : Tartsunk különösen a téli, alkalmas időben „vallásos-ismeretterjesztő" estéket, melyeken az Istenben épüléssel összekötuők az egyház beléletébe vágó kérdések megvitatását, gyülekezetünk emelésének módozatait, figyelmeztetnők hiveinket az ellen lázas törekvéseire, az azzal szemben való védekezésre, az idő és a mindinkább ránk nehezülő viszonyokkal számot vetve, keresnők a megerősödésnek feltételeit, útjait stb. Szóval tanácskozás tárgyává tennők mindazt, a mi a vallásos élet föllendítésére s egyházaink igaz javára szolgál. — A figyelmet érdemlő események, esetleg magánjellegű kérdések fölvetésével csak növelnők az érdeklődést. Sőt kellő egyes alkalom esetén az ifjúság megnyerésére víg estélylyé lehetne azt varázsolni. Én hiszem, hogy hiveink ez estékre — ha azok a helyi szokások s körülmények körültekintő figyelembe vételével tartatnak, teljes készséggel, szives örömmel járnak el. Ez lenne szoktatóul az első lépés, melyet önként követne a második, t. i. az az egyletté alakulás, úgy a férfiak, mint a nők részéről ; előbbiek a pap, utóbbiak a papné vezetése alatt. S e pontra jutva, a sarkaló, mozgató erők hatása alatt megszűnés nélkül folyhatna a vallásos és egyházi életnek fejlesztő, emelő munkája. A baj közös, általános ; együttes erővel, komolyan fogjunk tehát orvoslásához mindannyian, hogy működésünk egyetemes jelleggel birjon. A részszerű intézkedések által, az egyetemesen kifejtendő ellenállási képesség megkivántató erejét meg nem szerezhetjük, czélt nem érhetünk. És az uz isteni szellem, mely a Krisztusban ujjászülte e világot, ujjászüli ismét Anyaszentegyházunkat s ennek egyes tagjait. Munkára föl, a buzgóságszülte törekvéssel Isten kegyelme ! K ... cs. Evang. kir. anyaszentegyház és a H. No hát persze ebben nincsen semmi, mert utoljára: Bóm. 13, 1. — s az államnak tagadhatatlanul meg van az iskolák ügyében (in, nem circa !) az intézkedési joga! De hát, lia ezt concedáltuk, akkor meg szeretném tudni, mire jó az a csökönös ragaszkodás ahhoz, a mi úgy sem a mienk, azaz hogy a mienk persze, mert terheit mi viseljük, de másé, mert előnyeit ő élvezi! De mintha hallanám : „Hja, a régi dicsőség!.. Bizony a dolognak legmélyebb oka ott rejlik, ott lappang! Azt a régi dicsőséget, azt fájlalnók legjobban ! Á dolog pedig ilyesformán áll ! Ismertem én egyik kis városkánkban egy igen-igen régi, nemes — de époly igen-igen „végzett" grófi családot! Nagyhirű s gazdag őseikről egyéb nem maradt rájuk örökségként, mint a „kék vér", meg a dicsőséges „név!" Hát ebből persze nem lehet, ugy-e kérem, megélni s én bizony nem tudnám megmondani, hogy azok a szegény emberek hát voltakép miből is éltek? Pedig éltek, még pedig „standesgemäss" s ez manapság utoljára is a fődolog marad ! A comtesse hetenként vagy havonként néhányszor „sétalovaglást" tett egy kikölcsönzött s kiérdemült vak fiakker-lovon, J