Evangélikus Egyház és Iskola 1893.
Tematikus tartalom - Czikkek - A dunántuli ev. segédlelkészeknek állítólag reménytelen állapotáról (Kund Samu)
356 semmi uj clolog 1 a nap alatt, ez a felpanaszlott állapot is meg fog változni, nem mesterséges uton, lianem egészen természetes fejlődéssel. Mi is a panasz tárgya? „Sokkal több a káplán Dunántúl, mint a mennyire szükség volna, a felszentelendők fele felavatása pillanatában teljesen elzárva látja maga előtt a pályát, melyre lépni óhajtana, 24 káplán közül 8 névleges káplán, részint másodtanító és a kik szerencsések (?), káplán állásokat elfoglalni, azok helyzete nem sokkal jobb, 50--60 frtos hiványok mellett 6—7 évi káplánkodás réme fenyegeti őket. " Mindig is úgy volt, hogy bőtermésü és szííktermésű esztendők váltakozva jöttek-mentek. A dunántúli egyházkerület is egyszer bővében van, máskor szűkében a káplánoknak. Jól emlékszem, egy tekintélyes öregebb paptársam gyakran mondotta, hogy midőn az akadémiáról visszajött, egyszerre 12 végzett theologus tartózkodott Sopronban és koptatta a járdát. Magam is tudom, hogy 3 — 4 soproni fiu, végzett theologus egyszerre várta a jó szerencsét. Tizenkét, illetve 3—4 hitjelölt egyházkerületünknek egy gyülekezetében mindenesetre kedvezőtlenebb arány, mint nyolcz névleges káplán az egész dunántúli egyházkerület területén. — És ime — így folytatja vallomását az én öreg tanúm és mondhatom én is, hogy az a 12, illetve 3 hitjelölt egy rövid év elforgása alatt mind talált hivatalos munkakört, ki mint rendes pap, ki mint káplán, ki mint tanító (városi gyülekezetben), ki mint nevelő. És előbbutóbb rendes papi hivatalt is nyertek. Mert meg kell jegyezni, hogy régebben a végzett theologusok is örömmel elfogadták a tanítói állásokat — faluhelyeken is. És nem tartották a tanügy kárára levőnek, ha papjelöltek tanítottak, neveltek. Erdélyben a szászoknál — pedig iskoláik jók — ma sem tartják károsnak; én nekem is az a tapasztalatom, hogy általában, a hol lelkiismeretes tanitókáplán alatt áll az iskola, semmivel sem roszszabb az, mint a hol képezdevégzett tanító van alkalmazva. És azért a papok tanítási képességének becsmérlését másokra hagyom. És meg kell jegyezni még azt, hogy akkoriban még nem fáztak úgy a hitjelöltek a nevelési állástól mint ma. Akkor szerencséjüknek tartották, ha egy uri házban nevelősködhettek és egy kis „Schliffet" kaphattak a társadalmi élet útjára és egy kis pénzmagot kereshettek a paplak első berendezésére. Ma sokan inkább várakoznak névleges káplánságban 50 — 60 forintos segédlelkészi hiványra .... és ha ezt elnyerték, elvesztették békességes türésöket. Névleges káplán régebben is volt, nemcsak ma. Majd ha ott Győrben barátságosan összetalálkoznak fiatal barátaim, egyikök bizonyságot tehet, hogy igazat mondok, midőn főnöke után előadom, miszerint az szintén olyan tiszteletbeli káplán volt, pedig artikuláris, tekintélyes gyülekezetben. — Kápláni hivánja sok-sok pontból állott, melyek a kötelességeket szabták ki, a javadalomról vagy a huszadik pont szólott röviden ekkép : „Mind ezekért pedig fizetése lészen semmi." Hányan voltak ily névleges káplánok a régi jó időkben, nem tudom. De elhiszem, megengedem, hogy kisebb számmal voltak, mint ma. Régebben ugyanis szorosabban vették azt a protestáns elvet, hogy rendes, komoly vocatio nélkül nincs ordinatio. Ma mások lévén a viszonyok, tágítanak ezen elven. Névleges hiványra is ordinálnak névleges káplánokul. Nem lehet itt elmondanom, de nem is szükséges itt elmondanom, miért történik ez? Nagyon jól tudják a fiatal Timotheusok, miért örülnek annak, miért fordulnak bizodalommal káplánra nem szoruló lelkészekhez oly sziveségért, hogy hiványt állítsanak ki számukra, hogy felavattassanak, mert jól tudják, hogy mily előnyök rejlenek számokra abban, ha csak névleges káplánok is lehetnek ! Ezen előnyök közül csak azt az egyet emelem ki, hogy leendő papi hivatalukra gyakorlatilag előkészülnek. A felavatás által ugyanis lelkipásztori teendők elvégzésére vállalkoznak s köteleztetnek, melyekben főnökeik kalauzolása mellett mint nevelők, mint másodtanítók, mint névleges káplánok is gyakorolhatják magukat. Azt állítani tehát, hogy az ily segédlelkészek abból a pályakörből ki vannak zárva, a melyben a czélért futni szeretnének, hogy a felavatás pillanatában a felszentelendők fele része teljesen elzárva látja maga előtt a pályát, melyre lépni hivatása, óhajtása, contradictio in adjecto; hisz épen a felavatás nyitja meg nekik a pálya sorompóit! Minthogy pedig így a káplánok a gyakorlat kincseit gyűjtik, melyeket egymaga az elméleti oktatás, a legügyesebb tanár megadni nem képes, e megbecsülhetetlen, azaz forintokban meg nem határozható tőkében kell a fiatal embernek csekélyebb fizetésének kiegészítő oroszlánrészét találnia. Ötvenhatvan forint évi bér ugyan nem sok olyan mivelt egyénnek, a kinek abból tisztességesen ruházkodnia, noh meg naponkint egynehány szivarkát is füstnek eresztenie kell; de sok az az olyan embernek, ki mivel elbetegesült vagy sovány kenyeren idő előtt megvénült 800 frt, sok esetben még csekélyebb évi javadalmából családját is tisztességesen eltartani, talán fiút taníttatni, magát gyógyíttatni, ezenkívül uri egyént vendégül egész éven a háznál ellátni s neki 50—60 frtot fizetésül adni kénytelen. „Csak aztán oly sokáig ne tartana a káplánkodás! A torlódás miatt minden segédlelkészt 6 — 7 évi káplánkodás fenyeget." Megengedem ez annak sok, a kinek azon keresztül kell mennie e gőzerővel haladó világban. Egy-két év kevesebb volna s egykét hónap még kevesebb! Hanem hát ez az élet és halál urától függ. Intézkedéseiben megnyugszunk, de előbb mint sem hív, nem térünk atyáinkhoz, a míg birjuk hordozzuk az igát, a mely nekünk gyönyörűséges és a terhet, a mely nekünk könnyű ! Egyébiránt tisztelendő Ladányi úr is elismeri, hogy „minden pályán nehéz önállóságra vergődni, tanulmányainak elvégezése, az oklevél megszerzése után minden pályán nehézségekkel találkozunk, küzdelmeken kell átmennünk, míg önállóságunk vágya
