Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - Felhívás a Magy. Prot. Irod. Társaság t. tagjaihoz

29 gyünk — „künn hatalmas és erős!" Ne pazaroljuk lelkesedésünket képzelt rémek elleni harczban ; küzdjünk, ne mindig a kívülről jövő ellenség ellen, hanem az ellen, mely közöttünk van; — ne legyünk mindig első sorban protestánsok, hanem evangélikusok ; s ennek az evangeliomnak szellemében igyekezzünk hadseregünket ellátni fegyverekkel (Efez. 6, 13—17), élelemmel (Ján. 6, 35), ennek szellemében igyekezzünk azt fegyelmezni ! — Legyünk körültekintők s ne lelkesedjünk evangelikus egyházunknak képzelt, hanem valóságos érdekeiért és feladataiért! Mert, ne tagadjuk — vannak evangelikus egyházunknak ilyen képzelt érdekei is, képzeltek annyiban, a mennyiben sokan azt „képzelik," hogy egyházunk léte ezektől függ, egyházunk ezekkel áll és esik ! * * * Ilyen értelemben „képzelt érdeknek" merném állítani azt, melyet egyházunk az általa fenntartott „k özépiskolákhoz" füz. Ez merész szó ! Mégsem vonom vissza ! jHanem inkább igyekezni fogok szavaimat közelebbről értelmezni, szerény véleményemet indokolni ! Merész a szó, mert magyarhoni evang. egyházunk középiskolái, fenntartójának még eddig csak dicsőséget szereztek ; soknak nevéhez nagy, dicső emlékek fűződnek, nagy események, nagy férfiak nevei ! Lehetetlen, hogy ne a kegyeletnek bizonyos nemével tekintsünk azok legtöbbjére, melyeknek ódon falai között a hithűségnek s hazaszeretetnek oltárán áldoztak, melyet annyi küzdelem és súlyos áldozat árán mondhatunk a mieinknek ! „Régi dal, régi dal, régi dicsőségről!" . . . „Das Alte stürzt, es ändert sich die Zeit und neues Leben blüht aus den Ruinen." — Pedig hát bizony azóta nagyot fordult az idő kereke, nagyot változott az idő! A mi különösen középtanodáinkat illeti, változott a tanítás anyaga és szelleme, mert változtak a tanerők is, változott az államnak befolyása, ezzel együtt ennek követelményei s igényei iskoláinkra nézve. Mindazáltal egyházunknak elengedhetlen kötelessége volna középiskoláinkat, a legnagyobb áldozatok árán is kezében tartani, ha azok époly elengedhetlen érdeket képviselnének reá nézve ! De hát igaz-e ez? Azt mondjuk, egyházunk — mint „per excelence" tanitó egyház — hivatva van az ifjúságot egyházias szellemben nevelni ! Hát ez igen szép szó, bár azt hiszem, hogy a „tanítsatok minden népeket" (Máté 28, 19) alatt csak erőltetett exegesissel érthető a trigonometria, állattan s több eféle ! A mi, ettől eltekintve, a középiskolai nevelésnek gyakorlati eredményét nézi (pedig, azt hiszem, utóljára is ez a fő !) ugyan kérem, hányan vannak azok, a kik egyháziasságukat az egyházi középiskolai nevelésnek köszönik, a kik mély, vallásos kedélyüket nem a szülői ház örökségeként, vagy az élet küzdelmeinek szerzeményeként birják? Ma még lehetnek ilyenek elvétve, de hányan lesznek a jövendő nemzedékek között? Ma nem úgy áll a dolog, mint régente. — Az állam nevel a mi részünkre — a u aga módja szerint — tanerőket s azt mondja : tessék, egyház, már most, ha akarod, méltóztassál őket (a nevelőket!) egyháziasakká nevelni, — ha ez nem sikerül, én mosom kezeimet! Az állam előirja így és így, ezt és ezt kell tanítani s megengedi a felekezeti iskoláknak, hogy saját növendékei a vallástanból is tegyenek érettségit ! E mellett a kor igényei, követelményei, a középiskolai nevelésre nézve rendkívüli méretekben fokozódnak ! Az állam tehát megparancsolja : egyház, építs ezt és ezt, így és így, terminus ez, mert különben becsukom az iskoládat ! Mi egy ideig próbálgatunk recurálni, protestálni, mikor aztán azt látjuk, hogy így nem megy, könyörgésre fogjuk a dolgot, elnézést, halasztást, államsegélyt kérünk és — építünk ! (Folytatás következik.) üiFÉli» Felhivás a Magy. Prot. írod. Társaság t. tagjaihoz.

1) A „Magyar Protestáns Társaság" megalakulásának immár hetedik évébe lép és kiadványai a jelen évvel az ötödik évfolyamot kezdik meg. Megalakult 700 és néhány taggal s ma már ezerkétszáz taggal dicsekedhetik. Alaptőkéjében is gyarapodott közel tízezer forinttal. Szellemileg pedig, — úgy véljük, hogy ezt bátran elmondhatjuk, — a mit eddig termelt, nem volt szégyenére sem a szűkebb egyházi, sem az általános hazai irodalomnak. Külső terjedelemben, ivszámokban is eleget nyújtott; tartalomban pedig azt hiszszük sok becses anyagot szolgáltatott egyháztörténelmünkhöz és gazdagította theologiai irodalmunkat. De a míg e tényekre, talán az ellenmondás kihívása nélkül, bátran hivatkozhatunk és a legnagyobb elismeréssel szólhatunk a Társaság ügybuzgó tagjairól s irodalmi működésében őt támogató munkatársairól : addig másfelől arról is bizonyságot kell tennünk, hogy még mindig nem lüktet a Társaságban oly életelevenség és erő, mint a minő tőle igazán elvárható és hozzá méltó volna akár mint magyar, akár mint protestáns, akár pedig mint irodalmi társasághoz. És, hogy e legutóbbin kezdjük, fájdalommal kell felemlítenünk azt, a mit különben rajtunk kívül sokan éreznek, hogy még tulajdonképen nincsen társasági életünk. Választmányunk szervezeténél fogva, — tekintettel a kétszeres számban levő vidéki választmányi tagokra, a kiket alig tudunk egy esztendőben egyszer csak kisebb számban is egy-egy választmányi gyűlésen tisztelni, — alig képes egy-egy gyűlést tartani, a mikor legalább a választmányi tagok egymással való közvetlen, személyes érintkezése hozhatna létre közelebbi kapcsolatot egymás között s adhatna egyik a másiknak tevékenységre való erőt és czéljaink megvalósításához való eszmét. Javasolnunk kell tehát, hogy a legközelebbi közgyűlés vagy *) Térhiáuy miatt, csak most közölhetjük. — Szerk.