Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - Nyílt válasz (Bauer Adolf. Guggenberger)

247 Ulf Iii, Nyilt válasz a tolna - baranya- somogyi esperességi gyűlésről ezóló s lapunk előző számában közölt tudósítására Nagytiszteletü Szerkesztő Urí Az „Evangélikus Egyház és Iskola" 29-ik számában megjelent a tolna-baranya-somogyi egyházmegye ez évi rendes közgyűléséről szóló olyan tudósítás, mely pontatlanságánál és sértő voltánál fogva a helyreigazítást egyenesen provokálja. Annyi benne a tévedés és a valóságnak meg nem felelő részlet, hogy egészen uj czikket kellene iruunk, ha ezen „tudósítást" rectificálni akarnók ; de annyival kevésbé szándékunk ezen tévedésekre ezúttal reflectálni, minthogy, tudomásunk szerint a helyreigazítás úgyis meg fog történni. De van ezen reporter munkának egy olyan része, mely a mi esp. felügyelőnk személyére vonatkozik és az egész egyházmegyének éppen a legutóbbi restaurátió alkalmával ismét egyhangúlag nyilvánult bizalma és szeretete által körülvett ezen vezérférfiunkra nézve annyira sértő, hogy történt légyen a sértés akár öntudatlanul akár tudatosan, azt visszautasítás nélkül hagyni nem szabad. Bizton reményijük, hogy az egyházmegye annak idején szeretett felügyelőjének a köteles elégtételt meg fogja adni ; addig is azonban, mig ez lehetséges lesz, kötelességünknek tartjuk a magunk részéről, mint a megtámadott férfiúnak az egyház- és iskola ügyekben elnöktársai, az ilyen méltatlan megtámadások ellen felszólalni. Felszólalásunk a kérdéses czikknek következő két passusára vonatkozik : 1. „Nádosy felügyelőnk azon nem tudom, kiket illető, de általánosságban mondott szemrehányással kezdette a benne helyezett bizalmat megköszönni, mely szerint sokaknak ínég tudomásuk sem volt eddig egyházunknak rendszeréről, legyen tehát legalább tudomásuk 0 felsége által kegyelmesen szentesitett törvényünkről." 2. „Katonás, jelenleg egyeseknél, a kiválasztottaknál a papi külsőre is különös nagy figyelemmel levő, és a papi egyenruhát, ugy látszik, leginkább behozni óhajtó felügyelőnek rövid jelentése, mosolyogva az volt, hogy ő 100 frtot ajánl az esp. pénztár javára." Az első pont alatt foglaltakban szemrehányást tesz Nádosynak, hogy azzal köszöni meg a benne helyezett bizalmat, miszerint sokakban megróvja az eddig érvényben volt egyházi rendszerben való járatlanságokat és elvárja azt, hogy az uj kánonnal szemben ez másként lesz. Ha a felügyelő urnák felszólalásával nem is lett volna igaza, még akkor is tiltaná az illem egy ilyen férfiúval szemben, ki az egyházi téren már annyi érdemet szerzett magának, az ilyen kifejezéssel élni, hogy: „a bizalmat azzal köszöni meg" de kétszeresen illetlen dolog ilyent mondani akkor, midőn tényről van szó és a felügyelő nem mondott mást, mint a tiszta igazságot. Igenis találkozni az egyházi kormányzat terén sok olyan egyháztaggal, ki törvényeinket nem ismeri és ki, kivált ha befolyással bir a közügyekre, e miatt a kormányzást sokszor igen nehézzé teszi és biztosítjuk a tudósítót, akár hiszi akár nem, hogy Nádosy felügyelő úr nagyon jól tudta, mit mond, hisz a már annyi ideig nagy lelkiismeretességgel viselt felügyelői hivatalban szerzett sokszor keserű tapasztalása mondatta vele a kifogásolt szemrehányást, a kinek pedig — bocsánat a triviális kifejezésért — nem inge, ne vegye magára. A mi pedig a második pontot illeti az abban foglalt kettős sértést már a legnagyobb mérvben qualificálhatlannak kell mondanunk, mert érthetetlenségénél fogva a menynyire félrevezetheti azokat, a kik a körülményeket közelebbről nem ismerik, annyira rossz akaratúnak kell, hogy találják azok, a kik a körülményeket és azon forrást is ismerik, melyből ezen méltatlan kifakadás származik. Ugyanis kettőt kell constatálnunk ; az első az, hogy egyházmegyénkben régóta elfogadott elv, miszerint a lelkészek a közgyűlés alkalmával ha nem is papi — de mindenesetre fekete ruhában jelenjenek meg és ha a mi felügyelőnk általánosan ismert finom érzületénél fogva egy lelkésznek, ki e tekintetben figyelmeztetésre szorúl, nem is a közgyűlés szine előtt, hanem négyszem közt és jóakaratúlag ezt megmondja, igenis megérdemli ezért a köszönetet, de legkevésbé a nyilvános sértést és a valósággal ellenkező azon ráfogást, mintha ő volna az, ki leginkább óhajtaná behozni a „papi egyenruhát." Tetézi pedig ezen sértést az olyan kifejezés: mosolyogva ajánlja fel a 100 frtot. Tudja-e a tudósító, hogy ezen egyébiránt csak ő általa látott „mosoly ly a 1" tulajdonképp mit mondott? Erzi-e, hogy ugyanannak a tollnak, mely epébe mártatott, hogy egy Nádosy, mint könyelmüen vádoló, hálátlan és erőszakos felügyelő állitassék a nyilvánosság elé, senki elfogulatlan ember el nem hiszi, hogy ugyanakkor, midőn a világi főjegyzőt, ki évek során át hű odaadással munkálkodott és lemondását igen elfogadhatóiag megokolta, szökevénynek nevezi, ezzel a „mosolylyal" mást, mint azt a lenézést akarta volna jelezni, melylyel a gazdag világi férfiú szegény egyháza nyomorán valahogy könyörülni kiván ? no pedig egy Nádosy, ki szokása szerint a legszerényebb formában már annyit áldozott egyháza javára, mindent megérdemlett, csak azt nem, hogy ilyen torzképben állittassék a világ elé. Igaz, hogy egy Nádosy a mi védelmünkre nem szorúlt, de nem is azért szólalunk fel, hanem azért, mert hitünk és kötelességérzetünk szerint tartozunk ezzel azon nemes egyházmegyének, mely őt egyhangú bizalommal újra társunkúl adta és meg vagyunk arról győződve, hogy egyházmegyénknek minden nemesen és igazságosan gondolkodó férfia ebben egyet fog velünk érteni. Igaz, hogy a nyilvánosság terén munkálkodó férfiú a nyilvános kritikát elviselni tartozik, de ebből az esetből is megtanulhatjuk, hogy milyen lelkiisméretbeli dolog a nyilvánosság előtt referálni olyan dolgokról, melyeket az ember vagy nem tud, vagy csak ferdítve tud és elferdítve csak a suttból mer odaállítani. Kelt Hidegkuton és R.-Kozárott, augusztusban. Bauer Adolf, Guggenberger. főesperes. alesperes. A dunántúli ág. h. evang. egyházkerület július hó 19. és 20. napjain tartotta évi rendes közgyűlését Győrött. A gyűlést megelőzőleg gyámintézeti istentisztelet tartatott, mely alkalommal Gyurátz Ferencz, a gyámintézet elnöke tartotta az oltári imát, Kund Samu pedig a szónoklatot; ki is kiindulván abból, hogy két közigazgatási év határkövénél kétségkívül mindnyájunkban azon óhaj kél, vajha az elreppenő évekkel el ne tűnnék az, mi az egyháznak javára volt és vajha sikerülne nekünk mostan majd megvalósítani mindazt, mit az egyház java kiván, arról