Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Belföld - Domony (Kiss Péter)

201 vagy a tót, nem megy az az én szivemhez, bár nagyjából beszélem is a nyelvet; s azt hiszem, így van ezzel a tót gyermek is, annak is hiába fog beszélni bármily ékes magyarsággal az a szegény rébai hitoktató, sőt meg vagyok győződve róla, hogy akkor ugyan gyenge gyökeret fog verni szivében az evangéliom magasztos tudománya. Már pedig evang. egyházunknak sem czélja sem rendeltetése — főleg a hitoktatás szempontjából — hogy nyelveket tanítson, de hogy a gyermekbe Krisztus Urunk evaugélioma iránt érdeklődést, szeretetet s ragaszkodást szóval ker. hitet, érzületet keltsen, azt növelje, ápolja, az élet számára kifejleszsze. S azután, mellesleg legyen megjegyezve, magyar haza iránt szeretetet tót nyelven is lehet kelteni s ápolni, még pedig igen szép eredménynyel. De az említett czikkre nézve még ama megjegyzést is bátorkodom koczkáztatni, hogy a tanfelügyelő úrnak a hitoktatáshoz hozzászólása nincs s anuálkevésbé lehet kifogása annak módja ellen; — s részemről ajánlatosnak tartanám, hogy az ilyen megjegyzéseket, a melyek az egyház kizárólagos jogaira nézve történnek, egyházi hatóságainknak vissza kellene határozottan utasítaniok. Ám Ítéljék el teljes szigorral a tanfelügyelő urak hivatásuk szerint a többi tantárgyaknál tapasztalt hanyagságokat, de az egyház dolgaiba ne avatkozzanak avatatlan kezekkel. Vagy ha ilyesmivel — mai szokás szerint — egyliázuukat gúnyolni avagy pellengérre állítani kedvük telik ; ám tegyék továbbra is, ne hallgassunk reájuk, legyünk mi csak Isten országának hű szolgái. Éu részemről a mennyire utálom és megvetem édes magyar hazám ellenségeit, ép annyira utálom és megvetem mindazon igyekezetet is, mely szeretett evang. egyházamat a békétlen politika szolgálatába kivánja sodorni : s ez ellen szerény véleményem szerint, protestálni nemcsak jogunk, de határozottan kötelességünk is. Én tehát azt ajánlom, hogy minden hitoktató tanítson továbbra is csak s kizárólagosan anyanyelven, ha egyházának hasznára s nem kárára akar lenni ; mert jaj annak a hitoktatónak, a ki nem anyanyelven hinti el a gyermek szivébe Krisztus evangéliomának magvát, gyenge lesz palántája s aratással — kételkedem — hogy biztathatná magát ; egyházának pedig határozottan ártalmára van. Saját tapasztalatom — magam is hitoktató vagyok falun — bizonyítja, hogy anyanyelven is elég dolgot, fáradságot és keserűséget is okoz a hitoktatás, mert roppant nehéz a gyermekek szivét a jó, a nemes iránt megnyerni, a melybe a gonosz világ már oly korán bele eregetette átkos fulánkját. A róm. kath. egyházban lehet talán latin nyelven is tanítani — ha ügy tetszik — a hit- és erkölcstant, de evang. egyházban, annak jól felfogott érdekében, csakis anyanyelven lehetséges és szükséges, mert sziveket megindítani, bennük hitet ébreszteni s őket annak teljesen megnyerni nyelvek tanításával, okoskodással, szóval rideg észszel nem lehet. Eu tehát kifogásolandónak s elítélendőnek azt tartanám, lia azt hallanók, hogy a rébai tót anyanyelvű egyház iskolájában a hitoktatás magyar nyelven folyik s azért talán még jó magyar hazafi is lehetek. Még más érzelmeket is keltett bennem az említett czikk, de azokat majd más alkalommal fogom leirni. Torontál-Erzsébetlak 1893. junius hó 6-án. Doleschall Lajos, ev. lelkész. A Protestáns Szemle juliusi füzete már megjelent a következő' tartalommal: Barth a Béla folytatja az előző füzetben megkezdett tanulmányát: A Placetumról, végig vezetve annak történetén az olvasót egészen ezen királyi jog utolsó flagraris megsértéséig, melyet a magyar kath. püspöki kar az elkeresztelési kérdésben 1890-ben hozott két pápai decretumnak kihirdetése által collective követett el. A kihirdetés a „Magyar Állam" tudósítása szerint úgy történt, hogy a püspökök az espereseket székhelyükre idézték, ott előttük a pápai rendeleteket felolvasták ; ezek viszont esperességeikbe visszatérve, saját alárendelt lelkészeiknek hirdették ki azokat. A jus placeti e megsértésének — talán a jó béke kedvéért — nem lett semmi következménye, még csak egy ínterpellatio sem. — A füzet második czikke: Valláspolitikai reform és liberalismus Várnai Sándortól, szintén actuális tárgyú. Ezt követi Dr. Tüdős István tanulmánya Dévay Bíró Mátyás hittani rendszeréről, melynek képét Dévay egyetlen ép példányban meglevő hittani könyvecskéje alapján kisérli megrajzolni. A magyar Prot. írod. Társaság felolvasásai közül e füzetben kapjuk Petri Elekét: Az újtestamentum társadalmi eszméi és intézményeiről. A Történelmi Emlékek cz. rovatban Révész Kálmán megczáfolja azon nézetet, mintha a sárospataki szépészeti muzeumban elhelyezett, de a kassai ref. egyház tulajdonát képező XVII. századi urasztali terítő Lorántfy Zsuzsánna adománya vagy munkája volna ; kimutatva, hogy annak ajándékozója s talán készítője Püspöki István kassai előkelő polgár és buzgó egyháztag felesége volt. — Egy következő helyreigazításban a szerkesztő közli azon eddig ismeretlen adatot, hogy a Cs. J., illetőleg álnév alatt megjelent röpiratnak szerzője, mely Fáy óramutatójára válaszolt, nem Csabay vagy Csikay Imre, hanem Csányi János kecskeméti Senator volt. Hazai és külföldi irodalmi szemle zárja be a füzetet, a melyet melegen ajánlunk olvasóinknak. Domony. Nagytiszteletíí Szerkesztő Úr! Korunkban hova tovább, mind jobban fogynak számban egyházi téren a sokra hivatott férfiak, kik szép képzettségök, mély vallásos érzületök által kiemelkednek a többiek sorából, kisnek pedig a polgári társadalomban elfoglalt tekintélyes állásukkal párosult komoly fellépése, lelki ébersége és a nem régmúltban is bebizonyult józan Ítélete a legvál-