Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Viszonválasz (Sass János)

390 síirgetniök Weber tiszttársam által múltkor idézett 1848. évi XX. törvényczikknek életbeléptetését. Az alkalom, azt hiszem, most kedvező. Lépjünk ki tartózkodásunkból és szólaljunk fel e tekintetben a most bekövetkező esperességi és kerületi gyűléseken. Ha jól emlékszem, a református testvérek egy része már tavaly tette e tekintetben az első lépést; kövessük példájukat, nehogy hallgatásunkkal mindenbe belenyugodni és mindennel megelégedve lenni látszassunk. Faix Mihály. Viszonválass e lapok 20. számában megjelent „Egyházunk érdekében" czimű czikkre. E lapok folyó évi 17. számában „Középiskoláink érdekében" megjelent czikkemnek nem volt egyéb czélja, mint egyéni szempoutból szólva lehetőleg bebizonyítani, hogy egyházunk iránti tekintetekből középiskoláinkról lemondani semmi körülmények közt nem szabad. És miután ez és nem az volt czélom, hogy párhuzamot vonjak középiskoláink és egyéb intézeteink meg intézményeink közt és kimutassam, hogy mindezek közül melyik igényli első sorban az egyháznak, mint egyetemnek támogatását, a higgadt olvasó természetesnek fogja találni, hogy egy rövid hirlapczikkben az árvaházak, menhelyek stb. ügyeire nem terjeszkedhettem ki. De azt is természetesnek találja az elfogulatlan olvasó, hogy papjaink hivatását szembe állítottam középiskoláink hivatásával, mivel minden egyéb intézményeink közt kétségkivül a népnevelői állás az első és legfontosabb, mikor egyházunk fejlődéséről, egyházi életünk felvirágzásáról van szó. Az sv. jegyű czikk irója is papjaink helyzetét, illetőleg saját maga helyzetét állította egyik argumentum gyanánt előtérbe. Ezt nem hagyhattam szó nélkül, midőn az volt czélom, bebizonyítani, hogy középiskoláinkat még a papi állások kedvéért sem szabad háttérbe szorítanunk. Nem én kerestem tehát ezt az ügyet, mint valamely ostromlott vár gyengéjét; a czikkiró úr állította azt oda védbástyaként azon törekvés ellen, mely középiskoláinkat minden áron fenntartani igyekszik ; ki akartam tehát mutatni, érvekkel megvalósítani, hogy e védbástyának ott nincs helye. Azt nem tudtam, hogy czikkiró úrnak ez az Achilles sarka s miután sebezni egyáltalán nem volt szándékom, ha véletlenül mégis elevenre találtam, azt valóban őszintén sajnálom. De azon állítását czikkirónak, miszerint én épen csak egyéni érdeknek tekintettem volna az ő felszólalását középiskoláink ellen, határozottan tagadom. Ellenkezőleg kijelentettem, hogy e felszólalás valódi okát a bizalom hiányában látom és e véleményemet fenn is tartom. A hit meglazulásának jelensége nyilatkozik abban, midőn az egyház buzgó ragaszkodását az ő édes gyermekeihez annak a végzett grófnak a standesgeműss élethez való görcsös ragaszkodásával hasonlítjuk össze. Ez az összehasonlítás azt hiszem : frivol. Vallásos ember, ki át van hatva azon tudattól, miszerint egyházának magasabb hivatása van, mint a sacramentumoknak bizonyos mód szerinti kiszolgáltatása és kinek van egy kis fogalma arról, mikép felelhet meg az egyház magasztos hivatásának és van meggyőződése, szent hite, miszerint isteni gondviselés parancsolta kötelesség e hivatásnak megfelelni, az ily vallásos ember az egyház áhitatteljes törekvését a léha világ alacsony hiúságával nem fogja összehasonlítani. Különbözők lehetnek a vélemények, melyekkel egyházunk jövőjét biztosítani akarjuk, de igazi vallásosság, a buzgó egyháziasság az ellenkező véleményüekkel szemben se ül soha a csúfolók székébe. Figyelemre méltó ellenvetése volna czikkiró úrnak az, miszerint gymnasiumaink csak úgy felelnének meg hivatásuknak, ha volna tanárainkban hitbuzgóság és a szív mélyéből fakadó lelkesültség. De hát „ez a ha ujabban s különösen a jövőben oly I kétes értékűvé válik." Figyelemre méltó volna ez j az ellenvetés, ha nem tudnánk, hogy a vallástalanság általános jellemvonása korunknak, oly általános, hogy — kérem senkit se akarok sérteni — kisebb, nagyobb fhértékben még papjainkon is elég feltűnően nyilatkozik. És azért ugyanazt az aggodalmat, mely czikkiró urat gymuasiumaink ; hivatása felől eltölti, nem kevesebb joggal nyilváI níthatjuk az ő állítására, miszerint „egy hivatásának I magaslatán álló . . . lelkészi kar tekintélyével, befolyásával a családban, iskolában és társadalomban : bőségesen (?) kárpótolná azt a csekély (?) veszteséget, melyet középiskoláinknak önök által úgy neve; zett elárulása okozna." Azt hiszem, nincs igaz val! lásos ember, ki ne óhajtaná, biztosíthatom czikkiró urat, nincs senki, ki alólirtnál őszintébben, forróbban óhajtaná, hogy lelkészeink egyházi és társadalmi téren vallásosság, feddhetlen erkölcsiség és lehetőleg tudomány dolgában is első tekintélyek legyenek, de középiskoláinkat még ez esetben se helyettesíthetnék, mint azt mult czikkemben bebizonyítani igyekeztem. Azonban valljuk meg, hogy lelkészi karunk ma ép úgy nem felel meg magas hivatásának, valamint gymnasiumaink. Olvassa össze czikkiró úr lelkésztársait s mondja meg őszintén, áltatás nélkül, hányat talál köztük, kikre el lehet mondani, hogy méltók azon állásra, melyre meghivattak ! Ez a jelenség, ez a tagadhatlau tény kétségkívül elszomorító. Azonban parva sapientia kell hozzá, hogy belássuk, honnan származott korunknak ez általános vallástalan, eszménytelen jellemvonása s csak egy kis történeti érzékünk legyen, hitünk az isteni gondviselésben, hitünk a Jézus szavaiban : ég és föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak, biztos meggyőződéssel jósoljuk, hogy az emberiség ezen állapota nem tarthat soká és végre bizalmunk legyen a protestantismus hivatásában, bizalmunk az eszme halhatatlanságában s mindenható erejében, űgy semmi akadály, semmi veszedelem,