Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyházunk és középiskoláink (Holczhammer János)

169 iskola valódi embereket, kik nemcsak eszükkel, tudományukkal fénylenek, hanem szivükkel melegítenek is. Érezte ezt az egyház s kezdettől fogva arra törekedett, hogy a középiskolai oktatást is lehetőleg hatáskörébe vonja. Hiszen felhívhatta erre figyelmét a reneszszánsz, a humanisták működése s a reformáczio között létező szoros összefüggés is. Sorra keletkeztek a prot. középiskolák ; a főurak a gyülekezetekkel versenyezve állíták fel őket s az egyház kiváló gondoskodásának tárgyaivá tette, féltett kincs gyanánt őrizte a nehéz időkben is mindenkor. Igen, mert nemcsak veteményes kertjei, de egyúttal szilárd bástyái, védő s néha támadó fegyverei voltak ez iskolák; rajtuk törött meg nem egyszer az ellen ereje. Ezek szolgáltatták azt a képzettebb, műveltebb prot. elemet, mely hivatva volt szomorú időkben a tanulatlanabb nép előtt járni s azt ugy vezetni, hogy a megismert igaz útról mi se téríthesse el ; vezetni úgy, hogy a hosszú s nehéz küzdelemben az üldözött egyház irigyelt jogokat volt képes kivívni, nemcsak, liauem meg is tartani. Ebben az időben mindenki elismerte középiskoláink rendkívüli fontosságát egyházunkra nézve. Tempora mutantur. Ma — ugy látszik — vannak, akik épen nem tulajdonítanak többé oly jelentőséget középiskoláinknak, sőt akadt egy lelkész, ki nyiltau kimondá, „képzelt érdek az, melyet egyházunk az általa fentartott középiskolákhoz fűz." *) Kétségtelenül „merész szó* ; sokkal merészebb, mint a mily igaz. Bizonyos azonban, hogy ha — mint ő teszi — középiskoláink mellett a mult dicsőségénél s a kegyeletnél egyéb erősséget nem hozunk fel, akkor a mi számító, anyagias korunkban még nem is tetszik oly merésznek az az Ítélet. Ámde a dolog nem egészen úgy áll. Mindenesetre azon kérdés körül fordul meg, vájjon vannak-e oly érdekek, melyek a prot. középiskolákat egyházunkra nézve kívánatossá, illetve szükségessé teszik s eredményesen szolgálják-e azokat középiskoláink ? Az érdek, mely középiskoláinkat létrehozta egyrészt az volt, hogy ezekben neveljen az egyház magának, felvilágosodott, művelt a buzgó tagokat, másrészt az a polemikus, illetve apologetikus czélzat, hogy oszlatván a setétséget sikeresebben küzdhessen ellenfele a róm. katholiczizmus ellen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az ellenreformáczió ugyanezen fegyverrel küzd, a jezsuita collegiumokkal ; hogy Pázmány ilyet állít fel s az ifjak egész seregét szerzi vissza az egyedül üdvözítő róm. kath. egyháznak. És, oh szatírája a sorsnak ! épen ma, midőn középiskoláink jogosultságát kétségbevonják, az a polemikus, illetve apologetikus érdek, jobban követeli azok megtartását, mint talán valaha. Hiszen csak a vak nem látja, hogy a róm. katholicismus, vagy ha tetszik, ultramontanismus új erővel, szinte szokatlan vakmerőséggel törekszik elvesztett jogtalan *) Lásd e lap f. évi —6. számaiban az : „Evang. ker. anyaszentegyház és a közép iskola" cz. czikket. positióját visszaszerezni ; buzgón köszörüli rozsdás fegyvereit s már meg is izente a harczot a „vallástalan" államnak, az „eretnek" egyházaknak, a liberalismusnak, a „destruktiv liberális sajtónak" s a szépirodalomnak, mely „hite ellen már a családi szentélyben is harczot indított". Távol legyen tőlem, hogy egy-egy nagyhangú, úgynevezett kath. nagygyűlésnek oly kiváló fontosságot tulajdonítsak, mintha méltó okunk volna tüzet kiáltani miatta, de lehetetlen teljesen figyelmen kívül hagyni e jelenségeket már csak azért is, mert egyetmást megtanulhatunk belőlük, többek közt azt is, hogy megszületett a „kath. öntudat." (Jaj neked Róma!) És egy ily kath. nagygyűlés, óh kétszeres szatirája a sorsnak ! épen akkor, mikor a mi középiskoláinkra halált kiáltanak, ilyen határozatot hoz : „kívánjuk s ezt egyelőre elvben, hogy ne csak az óvodák és népiskolák, hanem a középiskolák, tanítóképző intézetek is felekezetiek legyenek. Ezen elvből kifolyólag nemcsak arra kell törekednünk, hogy a meglevő kath. óvodák, népiskolák, tanító- és tanítónőképző intézetek és a kath. középiskolák továbbra is megtartassanak, hanem hogy azok száma a szükséghez képest szaporíttassék . . . végre, hogy egy kath. jellegű egyetem is . . . felállíttassák. " S kimondják ezt és még sok hasonló dolgot Sopronban, a protestantismus ezen egyik ősi fászkében, egy örökös czivódást kereső apátplébános vezetése, s egy magyar főúr elnöklete alatt, kinek súlyt az kölcsönöz, hogy a budapesti kath. kör elnöke s nagy híre már Rómába is eljutott, úgy, hogy a pápa ő szentsége is méltóztatott létezéséről kegyelmesen tudomást szerezni. íme tehát, midőn oda át harczra készülnek, midőn egyházi érdekeikről van szó, épen nem hagyják fegyvereik közt számításon kívül a középiskolákat s tiszta tudatában vannak azok nagy jelentőségének, mit viszont mi, úgy látszik, kezdünk elfelejteni. Mert erre mutat az is, hogy míg dunántúli egyházkerületünk déli részének egy kis városa, Bonyhád, hosszú, heves és elismerésre méltó küzdelmet folytat a szomszédos Szegszárd róm. kath. törekvéseivel szemben sajtóban ; társadalmi téren, megyegyűlésen, sőt deputatiók által, a miniszter szobájában is azért, hogy ott délen, egyházunkra nézve ezen oly nagyfontosságú positión egy róm. kath., illetve most már államinak vallott róm. kath. középiskola állíttassék-e fel, avagy egy már meglevő prot. algymnasium egészíttessék ki ; addig akad egyházunkban oly vélemény, mely valószínűleg épen erre a ma hazánkban népesség tekintetében első algymnáziumra czélozva, buzdítás, erkölcsi támogatás helyett így hangzik : „nem minden középiskolánk hivatkozhatik éppen fényes történeti múltra s mégis építkezik, terjeszkedik, lesz algymnasiumból főgymnasium stb. De minő áron ugyan ? Többnyire államsegély, közadakozás igénybevétele és gyülekezeteink ujabb megterheltetése árán !" Es aztán bizonyos keserűséggel ilyenformán végződik az Ítélet : „mindenki odáig nyújtózkodjék, a meddig a takaró ér", elfelejtve, hogy azt a takarót meg is