Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - A papi külső (Raffay Sándor)

150 lesz iskoláink kormányzó gyeplője, a míg az ő szellemök intézi ezek útjait; a régi nagyság, a régi dicsőség homályba nem vész. De ha e jobbak kidűlnek, ha az ujabb idők szelleme liatol be protestáns iskoláink falai közé, félek, nem termi meg a szellem az eddiginek drága, gazdag gyümölcseit. Már ma sem vagyunk ott, ahol voltunk. Már ma is bátran feltehetjük e kérdést : megfelelnek-e általában középiskoláink manapság a felekezeti czélnak, az e tekintetben hozzá fűződő várakozásoknak, betöltik-e külön-külön és együttesen azon vallás-egyházi missiót, melyet betölteni hivatásuk, rendeltetésük? Szólhatunk-e rendszeres, kielégítő vallásos - egy házias nevelésről, kellő eredményt biztosító vallásoktatásról ott, hol a vallástan tanítása — bármely más tárgygyal ellenkezőleg — arra hivatott, szakemberre bizva nincs ; hol nyolcz osztályban 4 — 5 tanár osztozik e fontos tárgyon; hol az egyéniséggel a tanítás módszere évről évre változik; hol az egyházi ének tanítása csak az algymnasiumban és ott is lietenkint egy rövid órában gyakoroltatik; hol ifjaink ősztől tavaszig nem látják az Urnák házát, nem hallják az Isten igéjét; hol ily hosszú időn keresztül vallásos elmélkedésre, éneklésre, imádkozásra, Isten iránt hálaadásra nem nyilnak meg előttök még az iskolának bemelegített tantermei sem? Igennel felelni e kérdésekre nem leliet! Komoly bajok ezek, melyeknek gyökeres kiirtása égető szükség. Varázsoljuk vissza a mult szellemét! Az egyöntetűséget, az eredményes nevelve-tanítást tekintve, egyházunk főérdeke az, hogy a vallásos nevelés, a vallástanítás kizárólag e hivatásnak élő, szakemberekre, papokra bizassék. Hitoktatókat a középiskolákba! .Rendes állásokat szervezni a vallástan oktatóinak, a vallásos szellem és élet ápolóinak, fejlesztőinek és őreinek. Nézetem szerint evangyéliomi vallásunk s egyházunk szempontjából ez az első s legégetőbb kérdés középiskoláinknál s mint ilyen minden ponton, az egész vonalon feltétlenül megoldást követel. A míg és ahol e kérdést meg nem oldottuk, addig és ott foérdekünk, főczélunk a jövőre nézve biztosítva nincs : hitbuzgó, vallásos, szent lelkesedéstől áthatott tagokat, egyházunk számára vezérlő, oszlopférfiakat nevelni nem fogunk. Evangyéliomi vallásos szellemet iskoláinkba ! Multunk jövőnkben dicsőítse meg önmagát! Állítsunk őröket mindenütt iskoláink vallásos élete fölé. Neveljünk hitben erős, élő, buzgó tagokat anyaszentegyházunk számára a jövőnek. Szent meggyőződésem, hogy e nélkül anyagi erő, irott törvény rajtunk nem segít. De ezzel és ez által fölélénkül a ma ellankadt szellem, újra születik a család, a prot. társadalom élete, föl virágzik imádott Sionunk. Ugy legyen! Kovács Andor. De nemcsak a polgári öltözékben mutatnak papjaink eltéréseket, hanem még a hivatalos ruházatban is. Pedig ebben már csakugyan jó volna teljes egyformaságot létesíteni, mert hivatalos működésében kell, liogy minden lelkész közös ismertetője legyen a hivatalos ruházat. Alaptalannak látszik talán vádam, mert hiszen minden evang. lelkész hordja az ú. n. Luther-köpenyt a Mózes-táblákkal. Igaz, de mégis van eltérés. Van eltérés még a reverendában is. A felálló vagy lehajtott gallér még hagyján, de már sokkal szembeöltőbb az, bogy némelyek a reverenda egész felső részét, mellét és hátát bársonyból csináltatják, a mi pedig — legalább szerintem — se nem szép, se nem illő a pap egyszerű jellemű ruházatán. S aztán leginkább tót egyházainkban szokásos az alba, mely mint katholikus czafrang okvetlenül elhagyandó volna. Nincs annak semmi értelme, nincs különösen akkor, ha még infula is járul hozzá, mely már valóban pápistássá teszi az oltár előtt térdelő s éneklő evang. lelkészt. Nem tudom, hogy van vele más, de én rám határozottan rosz hatást tesz egy ilyen fehérbe öltözött, térdelve énekelő pap s az egész istentisztelet. Lehet, hogy ez csak a megszokás következménye s másoknak talán rosszul esnék ezt a szintén megszokás miatt nem furcsa viseletet nélkülözni : de mégis az egyház egységes jellemének fenntartása érdekében kívánatosnak tartanám, hogy az egyház az egyetemesen kötelező hivatalos ruházatot szabja meg s minden idegen elemet távolítson el. A más egyházak papjainak viselkedését épen az teszi széppé és vonzóvá, hogy meg van bennük az egyöntetűség. Hogy szertartásaink ezerféleségét is valaha egyformásíthassuk, ahoz az első lépést a ruházat egyformásításával kellene és lehetne megtenni. De nemcsak a templomi, hanem még a .implomon kivül a legvegyesebb közönség előtt végzett szertartások alatt sem öltözködnek egyformán lelkészeink. Így pl. a temetéseknél legáltalánosabb a rendes reverenda, de vannak, kik a reformátusok palástját veszik fel ez alkalomra. Mások ismét elhagyják a Mózes-táblákat, sőt még olyan szokás is van, hogy a mindennapi ruházathoz egyszerűen felkötik a táblácskákat s ezzel felöltöztek a hivatalos ornátusba. A hivatalos megjelenésnek ez a legfélszegebb formája. Mindenesetre legmegfelelőbb, ha minden hivatalos funetio alkalmával a rendes hivatalos öltözéket használjuk, de a temetésekhez a palást viseletét nem tartanám helytelennek, ha ahoz a reformátusoktól való megkülönböztetés kedvéért a táblák is felvétetnek. Tudjuk, hogy nagy melegben a hőség és por, nagy hidegben a vastag téli kabát, esőben, sárban a csajhosság végtelenül alkalmatlanná teszik a reverendát. Hát még ha jókora szél is jön az esőhöz :