Evangélikus Egyház és Iskola 1893.
Tematikus tartalom - Belföld - A beszterczebányai evang. gymnasium hangversenye (Raffay Sándor)
129 nek róla, ha Krisztus Urunk rendelte, hogy a házassági törvényhozás és bíráskodás az egyháznak adassék és pedig akkor rendelte, mikor a házassági szentséget szerzette. Felteszi a püspöki kar, hogy ezt szavára mindenki elhiszi és senki sem néz utána a sz. írásban, hol vagyon ez megírva. Van még a püspöki karnak egy hatalmas argumentuma a polgári házasság ellen. És nekünk szól protestánsoknak. Rámutat azon fölfordulásra, melyet a polgári házasság a protestáns Poroszországban előidézett. Ott a polgári házasság nemcsak népszerűtlen, „de tőle Németországnak űgy evangelikus mint katholikus népe egyenesen és nyiltan megtagadja a sajátos jogi következményeket." Azután közöl a fővárosból,, Berlinből Öttingen nyomán 1879. és 1880. évekre vonatkozólag statisztikai kimutatást azon protestáns szülöttekről, melyek keresztség nélkül maradtak és azon evangelikus házaspárokról, melyek egy házilag nem eskettettek. Hát arra mi is számítunk, hogy a népnek kegyelete az egyházi intézmények iránt feszélyezni fogja azokat, kik a polgári házasság által engedett szabadságot az egyházi szertartások elhanyagolására akarnák felhasználni. Ennyi mindössze, mit a püspöki kar nagyképű közléséből tanulságúl levonhatunk. Mert a ki Poroszországnak s főkép Berlinnek sajátságos egyházi helyzetét s ebből fejlődött theologiai irányait ismeri, az az ottani mozgalmakról nem fog hímet varrni a mi hazai viszonyainkra. Nálunk, a szertartást kedvelő magyar népnél, a vallásos németnél és tótnál, a vakbuzgó szerb és oláhnál a keresztelés vagy az egyházi esketés elhanyagolása alig képzelhető. Egy van csupán, a mi az alföldi lelkipásztorokat nyugtalaníthatja : a nazarénusok felszabadulása az egyházi befolyás alól. Úgyde ezen a dolgon nem kényszerítő rendszabályok alkalmazása, hanem cura pastoralis által lehet és kell segíteni. Ám mi, egyházi emberek, nyilváníthatunk aggodalmakat a polgári házasság behozatalára nézve, mely aggodalmak részben alaposaknak, részben alaptalanoknak fognak bizonyulni : de annyit mint hazafiaknak meg kell engednünk, hogy a magyar államférfi a polgári házasságban is eszközt lásson a hazai viszonyok consolidálására, s vallhassa a hazájáért élő-haló Kossuth Lajossal, hogy : „Magyarország a kötelező polgári házasság, vagy az ezen épülő családjog által jövőjének egyik alapját rakja le!" A mi pedig a magyarországi kath. püspöki kar sophismáit illeti : azok csak a kath. egyház gyöngeségét tárták fel, mely a kor szellemével nem képes haladni, sem annak haladását megakadályozni. E világ feje Dúl-fúl mérgibe : Nem árt — bár akarna —, Oda birodalma . . . Urunk Jézus Krisztus verte le! Gaál Mihály. BSlFlLB. ' A beszterczebányai evang. gymnasium hangversenye. Az egyháznak igaz ereje az iskolákban van, mert azok nevelik az egyház tagjait. A protestantismust az iskolák nevelték nagygyá s tartották fönn leginkább. Mégis manapság mintha megfeledkezett volna a protestantismus erejének legfőbb támaszáról : iskoláit néhol nagyon is könnyen kiszolgáltatja a vallástalan államnak, könnyelműen lemond felekezeti iskoláiról s idegen vezetésnek enged befolyást még ott is, ahol nagyobb áldozatok nélkül is fentarthatná önállóságát. Pedig mondjunk le iskoláinkról : autonomiánk egyik legerősebb bástyáját adjuk idegen kézre. Nem mondom, hogy minden intézet, melybe az állam már befolyást gyakorol, ellenségünkké vált, hogy ott már egyháziatlan embereket nevelnek : da mindenesetre meglazult benne az egyházhoz való tartozás erős érzete, okvetlenül hanyatlott vallásosságban. Helyes érzékkel felismerte ezt a r. k. egyház, mely mindig a saját fegyvereinkkel szokott ellenünk harczolni, mert lám, egymásután gyekszik iskoláit tisztán kath. jellegűvé tenni, melyben minden tanár szelleme oly egyházias, hogy világi ember létére sem kötne semmikép vegyes házasságot, ami szintén egyik bizonysága az erős egyházias gondolkodásnak. Nálunk meg czikkeket is irnak az egyház legerősebb mentővárai az iskolák ellen, hogy mint haszontalan limlomot egyszerűen adjuk át az ócska tárgyak kicserélésével foglalkozó államnak. Majd ad is az helyette újat, de nem lesz köszönet benne ! S ez a sajnálatos szellem mindinkább tért foglal. Tért foglal még olyan helyen is, mint Beszterczebánya, hol századok fényes múltja áll az egyház s annak intézete mögött. S csodálatos, de úgy van, hogy még az egyház vezető egyénei is inkább gátolják, mint elősegítik ez intézet haladását. A mely intézet az egyháznak legnagyobb kincse s az egész esperesség disze lehetne egy kis érdeklődéssel s anyagi áldozattal; amelynek ily kath. fészekben, hol püspökség, káptalan, seminarium, kath. főgymnasium, apáczák, zárdai nőnevelő stb. befolyásolja a lakosság szellemét, nevelői s az egyház érdekeit szolgáló roppant jelentőségét maga a kerület is beismerte azzal, hogy annak idején csak szavazat döntötte el, Selmeczen vagy Beazterczebányán legyen-e a kerületi főgymnasium; a melyet maga a nagy közönség is oly fontosnak tart, hogy daczára a főgymnasiumnak és a polgári iskolának, most is 101 növendéket küldött bele: maga a hivatalos egyház képes volna feladni, s bizony tény, bogy gymnasiumunk legerősebb támaszát, létezésének biztosítékát a vallásos polgárságban bírja. Csak pár példát, a mely elég szomorú a helyzet jellemzésére. Az esperességi felügyelő első osztályba lépő fiát nem a saját intézetébe, hanem jó példával járandó elől, a kath. főgymnasiumba adta. Nem is maradt példája követés nélkül ; az egyház egyik tanítója szintén ily példával buzdítja az egyház hiveit, hogy egyházukhoz ragaszkodjanak. Az egyház felügyelője pedig egyetlen gyermekét sem járatta soha evang. iskolába, — még az elemiekbe sem.