Evangélikus Egyház és Iskola 1893.

Tematikus tartalom - Czikkek - Új viszonyok, új feladatok (Bierbrunner Gusztáv)

126 nyilatkozattal. így nem ébredhettünk volna ismét arra a panaszra, hogy oldott kévék vagyunk. így sokkal nagyobb, országra szóló hatása lett volna magatartásunknak a készülődő uj viszonyokkal szemben. Az ország megtudta volna, hogy a zsinat és összegyházunk minden egyes gyülekezetének az egyházpolitikai reformkérdésekre vonatkozó nézete között nincsen különbség. Ez lett volna első uj feladatunk az uj viszonyokkal szemben, annál inkább, mert épen a zsinat elvalahára a négy, eddig teljesen önálló kerületből megalkotta egyházunk törvényes egyetemét, a mi arra is int minket, hogy ama panasz, miszerint oldott kévék volnánk, észszerű alappal többé nem bir s ideje volna, hogy többé ne forduljon elő egyházi életünk szótárában. Hosszú évek során alkalmam volt tapasztalni, mily erőmegfeszítéssel odatörekedtek különösen egyetemes gyűléseink, hogy egyértelmű tevékenységet, munkálkodást és eljárást teremtsenek magyarhoni ág. hitv. egyházunkban. Nem sikerült. Most a nagy fáradozás után létrejött zsinat egyöntetű törvényeket alkotott meg összegyházunk számára. Korszakalkotó törvényeknek ismerjük el azokat, melyek szent kötelességünkké teszik azon felfogást, hogy egyházunkban nincs többé anyanyelv szerinti megkülönböztetés, mert egy és ugyanazon hitvallás egy testté köt össze minket, melynek f e j e Krisztus Urunk. Ezen felfogás és az ahhoz való szigorú alkalmazkodás azon legfontosabb uj feladatunk lesz, melynek erejével a beállandó uj viszonyok között megállhatunk. Ez első sorban nekünk lelkészeknek szól, mi annál inkább figyelembe veendő általunk, mert a túlsó, ultramontán táborban nem annyira a földi javak bősége, mint inkább a papságnak hézag nélküli összetartása szüli ama nagy hatalmat, mely az államokat arra kényszeríti, hogy azzal számoljanak. A protestantismus, ha hivei és lelkészei oly nagy fontosságú kérdésekkel szemben, mint az egyházpolitikai reformkérdések, önelhatározásukból egyértelmű álláspontot foglalnak el, szintén fontos, nagyon is számbaveendő tényezőt képezhetne az állam közéletében, mert hitelveinél fogva határozottan pártolhatja a szabadirányú fejlődést s nincsen kényszerítve, holt betűk és ereklyék őrévé lenni. Egyébiránt ?z uj viszonyok még csak készülődnek és ha az aknamunka, mely parlamentünkben minap is sajnos ildompusztítást végzett, titkos czélját eléri, meglehet, hogy az egyházpolitikai programm, jelesül a kötelező polgári házasság hosszabb időre elhalasztatik. Akkor is beállnak uj viszonyok és azok sem lesznek minden tekintetben örvendetesek azokra nézve, kik az élet küzdelmétől félnek. Bár mikép is fejlődjék a jövő, feladatunk mindig az marad, hogy ne saját vágyaink és érdekeink, hanem a legszűkebb működési körünkben összegyházunkn ak s zolgálj un k. Ily szolgálat ki fog terjeszkedni azután mind arra, a mi egyházi életünk épségbentartása érdekében apródonkint javasoltatik: Mindenféle egylet, melyben a lelkeket és az egyháziasságot összekötő kapocs kerestetik; evangéliomi felolvasások, melyek a hiveket protestáns öntudatra és evangéliomi hitbuzgóságra serkenteni akarják ; a fiatalságnak a lelkészek által történő oktatás és nevelés; papi értekezletek és egyesületek; valódi fraternitás, hol az erősebb emeli és bátorítja a gyengébbet; vállvetett összetartás ott, hol egyházunk szent ügye kivülről jövő támadások ellen megvédendő. Ily munkálkodás mellett lehetetlen, hogy oldott kévék legyünk. Nem ! Leszünk tekintélyes sereg, Krisztus serege, mely győz! Igaz, ezen nézetek csak elméletek, melyek ugyan melegen szólhatnak a szívhez, de a nyugodt gondolkodás előtt áll a rideg való. Ha például behozatik a polgári anyakönyv és a kötelező polgári házasság, nem-e úgy lesz, a mint azt már számos oldalról aggódva panaszolták, t. i. hogy a hivek a lelkészt feleslegesnek fogják tartani és az egyháziasság hanyatlásnak indul. Ellenmondást látok az aggodalmas feltevésben : „Hivek" és „Elidegenítés." Ez nem lehet! Ha a lelkész egyházgyülekezetének tagjait ügy nevelte és oktatta, hogy azok az egyháznak hivei, akkor azok semmiféle polgári intézkedés kedvéért felesleges személynek tartani nem fogják és vallási szertartásaitól el nem pártolnak. Az uj aggasztó viszonyok közti megállhatásunk szempontjából tehát hiveket kell nevelnünk nekünk, papoknak. Régi feladatunk ugyan, de most nagy aggodalom szállta meg lelkünket most, tehát uj. És erre vannak hatalmas eszközeink, nekünk evang. lelkészeknek. Ezek pedig : a szabad szellemi látkör, az elfogulatlan gondolkodás, az alapos műveltség és tudomány, melynek sarkpontja nem PseudoIsidorféle hagyomány, hanem az isteni Ige. És ha ezzel párosulva van szeretetreméltó bánásmód, szívélyes előzékenység, krisztusi szellem és törekvés, akkor nem létezik az a hideg szív, melyet a lelkész az evang. egyház hívének megnyerni nem tudna. Van még egy eszközünk, hiveket nyerni evang. egyházunknak: a gyászbeszéd. Hosszú évek során a fővárosban és a falun tapasztaltam, hogy evang. vallásunk legfőképen azért lett dicsőítve, mert érthető nyelven gyógyító balzsamot tud csepegtetni a gyászoló szív sebeibe és nem egy esetet tudok, hogy a megvigasztaltak kimeríthetetlen hálával emlékeztek meg az ezen vigaszt nyújtó lelkészről és egész lelkükkel hivei voltak evang. egyházunknak. Van még egy feladatunk, hogy egyházunk a fejlődő uj viszonyok közt kárt ne szenvedjen. Gondoskodnunk kell arról, hogy lelkészségünk jövő nemzedéke mindazon evangéliomi tulajdonokkal birjon, melyeket fent megemlítettem. Keressük fel középiskoláinkban a szegény, tehetséges és kellemes alakú ifjakat s támogassuk őket,