Evangélikus Egyház és Iskola 1893.
Tematikus tartalom - Irodalom - Vázlatok Izrael történetéből (Pukánszky Béla)
104 tárgyává s meggyőződés tényévé tenni azt, mit kétségtelen alapelv s megingathatlan bittétel gyanánt hirdetett. A bizonyításnak azonban kettős czélja lehet : vagy az igazság kiderítése, vagy valamely előföltételnek az észszerűség látszatával való ellátása. Kik ez utóbbira törekednek, azok nem a következetes argumentatiót, hanem a sophisma fogásait használják. Úgyde erre nézve áll az, hogy ignotos fallit, notis est derisui. Nem kell egyéb, mint a sophismában rejlő logikai hibákat kimutatni, hogy az egész bizonyítás mint füst és pára a semmiségbe oszoljon. Ilyen sophisma rejlik a püspöki karnak a királyhoz intézett feliratában is. Itt az argumentum ad hominem így hangzik. Ami a nemzetek vallási meggyőződését gyengíti, erkölcsi érzékét megingatja, az a trónokat veszélyezteti és az államokat felforgatja. Már pedig a kormány által hirdetett egyházpolitikai elvek sebet vágnak a katholikllS hivek vallásos meggyőződésén s megingatják erkölcsi érzékét. Tehát a kormány által hirdetett egyházpolitikai elvek a trónt veszélyeztetik s az államot felforgatják. A syllogismus borzasztó vádat foglal magában a kormányra nézve, ha az logikailag is helyes bizonyítást s így igazságot foglalna magában ; mert akkor £iZ ? EL ki a kormány egyházpolitikai elveit hirdeti és valósítani akarja, felség- és hazaáruló. No de ne ijedjünk meg! Szokása ez már az egyedül üdvözítő és csalhatatlan egyháznak, hogy egy hajszálnyi eltérésben is az ő hitrendszerétől főbenjáró bűnt lát s azt legalább is anathemával sújtja. Nem ugyanezen okoskodással ösztönözte-e hajdan a fejedelmeket a protestantismus véres kiirtására, állítván, hogy a protestantismus a trónt veszélyezteti és az államot felforgatja. A fallacia a sophismában ugyanaz volt akkor mint most, tudniillik a vallási meggyőződésnek és erkölcsi érzéknek azonosítása a katholikus hitrendszerrel. Szerintök vallásos, erkölcsös csak a katholikus lehet. Tehát a syllogismus főtétében (pi'opositio major) kétértelműség van, vagyis fallacia ambiguitatis s hogy az helyreigazítassék, abban nem szabad általában vallási meggyőződésről és erkölcsi érzékről szólni, hanem csak a katholikus hivek vallásos meggyőződéséről és erkölcsi érzékéről. Akkor a syllogismus fő- és altéte között az összhang — legalább külsőleg — helyre van állítva. Úgyde akkor a főtétnek kétségtelen igazsága válik kétségessé, mert ennek közérvényessége csak ráfogáson alapul és lesz sophisma íictae universitatis. Azon főtét ugyanis, hogy a katholikus vallási meggyőződés gyengítése és erkölcsi érzékének megingatása veszélyezteti a trónokat és felforgatja az államokat} oly sententia, mely csak történeti tapasztaláson s így helyes induction alapulhat. De hát lehetséges volt-e máskép a reformáczió érvényesülése, mint a katholikus vallási meggyőződés gyengülése és katholikus erkölcsi érzék megingása által? Ebből foly, hogy a hol a protestantismus befészkelte magát, ott a trónok és államok megsemmisültek. Mivel pedig ez nem történt, világos, hogy a főtét hamis. A hamis főtétből pedig nem lehet semmit következtetni. Azért az altét (propositio minor), mely szerint a kormány által hirdetett egyházpolitikai elvek sebet vágnak a katholikus hivek vallásos meggyőződésén s megingatják erkölcsi érzékét — lehetne magában igaz is, de a kath. püspöki kar conclusiója a trón veszélyeztetésére és az állam felforgatására nézve nélkülözné az igazság erejét. De még az is kérdés, hogy ezen altét is nem foglal-e magában fallaciát? Nincs-e itt is általánosítva, a mi csak részleges érvényű? Mert ha csak némely katholikus hivek vallási meggyőződésén vagy épen csak a püspöki kar vallási meggyőződésén vágnának sebet a kormány egyházpolitikai elvei, a baj mégis csak kisebbülne, sőt, ha a kormány egyházpolitikai elvei csak azon a vallási meggyőződésen vágnának sebet, mely minden más vallási meggyőződésű embert poklokra kárhoztat s mely meggyőződés most is kész volna máglyát gyújtani azok alá, kik a pápát el nem ismerik Krisztus helytartójának : az ily sebvágás taláu hasznos is lehet s alkalmas arra, hogy a katholikusok is fölemelkedjenek az általános emberszeretet és testvériség magaslatára. Mi teljesen megbízunk király ő felségének mély bölcseségében és igazságszeretetében s hiszszük, hogy a sophismákat fölismerve oda concludál : hogy a magyar püspöki karnak nem annyira a királyi trón veszélyeztetése és a magyar állam felforgatása okoz aggodalmakat, mint inkább azon trón megszilárdítása és azon állam fölülkerekedése képezi gondoskodásuk tárgyát, mely minden trónt liűbérénelc s minden államot hatalmi eszközének kiván tekinteni. Gaál Mihály. Vázlatok Israel történetéből.*) II. Dávid és a gibeoniak. II. Sámuel 21, 1—14. Sámuel második könyvének négy utolsó fejezete (21—24) függeléket képez Dávid történetéhez, melyben ezen irat gyűjtője e király életére vonatkozó oly részleteket állított egybe, melyek életrajzának folyamán nem voltak jól elkel) ezhetők. Ezen részletek igen külömböző neműek. Két Dávidnak tulajdonított Zsoltáron kivül (II. Sám. 22 és 23, 1—7) találunk itt följegyzéseket a philisteusokkal folytatott háborúiról (II. Sam. 21, 15—22), hőseinek egy névjegyzékét (II. Sam. 23, 8—39), végül két elbeszélést, melyek közül az egyik egy éhínségre (II. Sam. 21, 1—14), a másik egy dögvészre vonatkozik (II Sam. 24), melyek Dávid kormánya alatt dühöngtek. E két elbeszélést nem ok nélkül foglaltuk össze. Ugyanis nagyon valószínű, hogy Sámuel könyveinek gyűjtője egyazon forrásból merítette őket. Kiderül ez nem csupán a nyelv, ki*) L. „Ev. Egy. és Isk." 1892. évi 53. számot.
