Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Külföld - Tirol nevelésügye

111 6. az egyházkormányzás terén működő férfiak választási re­víziójánál kimondja, hogy közös ügynek nem fogadható el, a ref. egyháznak törvénye van holtig való választásra; 7. a püspököknek lelkészi teendők alól felmentése és fize­tésük emelésére vonatkozólag álláspontja : a püspöknek egyszersmind lelkésznek kell lennie, a fizetésemelés pedig az államsegélytől függ, a püspök elhalálozása vagy helyet­tesítése esetén e tiszt ne a legidősebb esperesre, hanem mindig az illető kerület egyházi főjegyzőjére bizassék ; 8. lelkészek, tanárok és tanítók fizetési minimumának meg­állapítása, — noha óhajtandó — de mivel terv nincs, nem tekinthető közös ügynek ; 9. külön nyomdának és politikai lapnak felállítását mellőzi ; 10. egyetemes bizottságok szervezésére nincs szükség, mivel mindkét egyháznak meg­van konventje, mely esetről-esetre egyszerre hívható össze; 11. a tanterv nőnevelési czélját helyesli. (Prot. egyh. s isk. lap.) — Az árva- és turóczmegyei Ínségesek javára még a következő adománvok folytak be: 1. Szilbási egyháztól 12 frt 93 kr. ; 2. Kuczurai egyháztól 13 frt 64 kr ; 3. Cser­venkai egyháztól 7 frt; 4. Petrováczi egyháztól 50 frt; 5. Torzsai egyháztól 15 frt 6 kr. ; 6. Lelbach Fülöp 5 frt; 7. torzsai takarékp. 5 írt; 8. Fammler G. A. 5 frt; 9. Löbl Rezső, 10. Doringer Fülöp, 11. Löbl Zsigmond, 12. Schick Ferencz, 13. Vombauer Frigyes, 14. Torzsai gőzmalom. 15. Szikes Ignácz, 16. Beck Erzsébet 1—1 frt; 17. Schell Fülöp 2 frt; 18. Messinger Fülöp, 19. Kreuscher Henrik, 20. Venez Tibold 50—50 kr. ; 21. Schneider Endre. 22. Schneider Lajos-1—1 frt. Összeg 127 frt 13 kr. Mult kimutatás 401 frt 10 kr. Főösszeg 531 frt 23 kr. Belo­JiorszJcy Gábor, főesperes. — A pozsonyi theol. akadémiai „Olvasókör" márczius hó 28-án ünnepelte Coménius születésének háromszáza­dos évfordulóját. A megjelent díszes, intelligens közönség­nek, nemkülönben a nagyreményű ifjúságnak igazán való lehetett s jól eshetett azon szellemi élvezet, melyet az ünnep szereplői nyújtottak, felelevenítvén a nagy paeda­gogus, emberbarát s hithős áldásos működésének, nagy alkotásainak emlékét. Az emlékünnep a theol. akad. ének­kar nNe csüggedj el, kicsiny sereg" czímű énekével kez­dődött, mely után Vasskó Gyula, theol. akad. tanár s olvasóköri elnök mondott tartalmas, formás megnyitó be­szédet. Azután Taubinger Rudolf theologus olvasta fel Coménius vázlatos életrajzát a nála ismert (előadási) cha­rismával gyönyöraödtetve a hallgatóságot. Erre követke­zett a központi beszéd, dr. K va csal a János lyceumi tanár, vendégtől Coménius életének kiváló ismerője s is­mertetőjétől. Kicsoda, ki szellemi élvezetet keres, ne gyö­nyörködnék egy szaktudós jól összeállított, a közönséghez alkalmazkodó, s lelkesen előadott beszédjén? E beszéd, mint halljuk, nyomtatásban is meg fog jelenni. Ajánljuk melegen. Egyház-, hon- s emberszeretetet bőven lehet tanulni e beszédbői, illetve általa Comeniustól. A műsoro­zat — énekelőtti — utolsó része volt Schöpflin Aladár theologus ódája az ünnepelthez. Fiatal szerző íigy ezen, mint számos egyéb költeményei azon remény táplálására jogosítok, hogy idővel egyházi költészetünk terén — ez^n elhagyott téren — hivatottak között fog jeleskedni. Adja Isten ! Záró énekül a jó hírnevét ezúttal is szépen meg­őriző énekkar a XLVI-ik zsoltárt énekelte. — Egy új leánygyülekezet öröme. A prot. hithűségnek s felekezeti bozgóságnak valóban követésre méltó példáját adta a kiskőrösi anyaegyházhoz tartozó Kaskantyú. E község a folyton szaporodó s a várostól távolfekvő tanyák­ból alakult, de eddig egyházilag szervezve nem volt. Volt ugyan egy rozzant iskolája, de az sem kellőleg felszerelve, sem szakképzett tanerővel ellátva nem volt, s midőn két év előtt az eddigi tanító is meghalt, a gyermekek iskola és vallásoktatás nélkül maradtak. Növelte a bajt azon körülmény is, hogy a sokkal kisebb számú r. kath. hívek, főleg a kalocsai káptalan bőkezű pártfogása mellett, díszes iskolát építettek, s a prot. hivek közül többen, csak hogy gyermekeik ne maradjanak minden oktatás nélkül, ide küldték gyermekeiket. Ily viszonyok közt a hívek elhatá­rozták, hogy bizva Isten segedelmében, új iskolát építenek. A mult év őszén leánygyülekezetté szervezkedve, felemel­ték a tanító fizetését s iskolaépítéshez fogtak. S Isten megáldotta törekvésüket; kitartó, önfeláldozó szorgalommal áldozatkész hitsorsosok támogatása mellett csakhamar ké­szen állt az új iskola, s a hívek Garay Gerő személyé­ben tanítót is választottak, egyelőre ideigl. minőségben. Az iskolát, mely egyúttal imaházul is szolgál, márczius 22-én szentelte fel nt. Blázy Lajos körlelkész úr. Az ünnepély d. e. 11 órakor kezdődött; a hívek, kik zsúfolá­sig megtöltötték a termet, a dunántúli énekeskönyv 601. sz. énekének első öt versét énekelték el, majd a nt. kör­lelkész úr mondta emelkedett szellemű, a hívek szivéhez szóló, szép felszentelési beszédjét Ephes. 4, 14—16 alap­ján, melynek közepén a kiskőrösi tanítói kar énekelte el négy hangban Gusztáv Adolf hattyúdalát : „Ne csüggedj el, kicsiny sereg." Ezután egy vers eléneklése után Chriastély Gyula s.-lelkész olvasta fel azok névsorát, kik adományaikkal az iskola felépítését lehetővé tették; kitartásra s további áldozatokra buzdítva a szegény, de hitgazdag híveket, végül pedig az ároni áldást adta rájuk. Az említett ének utolsó verse fejezte be a lélekemelő ün­nepélyt. Délben az egyházi gondnok lakásán fényes ebéd várta a vendégeket, hol lelkes felköszöntők s pompás czi­gányzene mellett sokáig elmulatott a társaság. Isten áldása kisérje a kisded, hitbuzgó nyájat, hogy béke, szeretet és egyetértés közt sikeresen munkálhassák Isten országát! — Lelkészválasztás. Az assakürti egyházban folyó hó 27-én megejtett választás alkalmával ifj. Laczkó János, felső-ozori (trencséni esperesség) lelkész lett megválasztva. Az Úr áldó kegyelme kisérje őt ez új működési köré­ben is. — Gyászeset. Selmeczbánya. Márczius 19-én d. u. 4 órafeor elkísértük a végpihenőre légid. Kachelmann Károly gépgyárust, ki 82-ik életévéhen, hosszas szenvedés után elhunyt. Egy negyedszázadon át szolgálta hőn szeretett egy­házát mint felügyelő és lyceumi pénztáros, áldozatkészséggel és buzgósággal a legválságosabb időkben is. Áldott életének legyen folytatása nemes lelkű fiában és unokáiban. Legyen pihenése édes ! — Hibaigazítás. Lapunk mult számában „Válasz Mudron Pálnak" czímű czikkben rosszul szedetett dü­börgés helyett dühöngés, Jókai Mórja helyett Jókai Mór, rakták helyett adták. — Magyar böícsészi mű. Böhm Károly a pesti gymna­zium igazgató-tan ára 1883-ban az ember és világa czímen megjelent philosophiai kutatásának I. része után most a II. részt a ,.Szellem élete" czímen Kókai Lajos bizo­mányában kiadja. A 23—24 nagy 8° ívre terjedő kötet előfizetési ára 2 frt 50 kr., mely szeptember hó 15-éig Kókai Lajos könyvkereskedő úrhoz küldendő. Ki Böhm munkájának 1. részét bírja, az úgy hisszük, a legnagyobb érdeklődéssel várja a mű folytatásának megjelenését, és örömmel üdvözli a vállalkozó prot. könyvkiadót is. C äak attól tartunk, hogy mert Böhm a mienk és nem idegen, felhívó szava a pusztában fog elhangozni. — Megjelent és szerkesztőségünkhöz beküldetett: Pamatná knizka pre konfirmovanych kresfanov Bodicky Cyrill. Csorbái lelkésztársunk német nyelvből átültetett ezen aszketikus művét a tót nyelvű gyülekezetek lelkészeinek melegen ajánljuk. Benne a gya­korlati kereszténységre hithű utmutatást nyer az egyház híve. — Az Evang. Egyházjogtanra ujabban fizettek a szerző úrnál: Nagyt. Kolbenheyer Lajos lelkész úr 10 frt, Strba János lelkész úr 3 frt. — Az Athenaeum Kézi Lexikona. A tudományok encziklopediája különös tekintettel Magyarországra, szer­keszti Dr. Acsádi Ignácz. Tizenkettedik füzet. Budapest. 1892. A pontosan megjelenő vállalat uj füzetét két kitü-

Next

/
Oldalképek
Tartalom