Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - „A ki nem tud arabusul, ne beszéljen arabusul” (–k. –f.)

3 átlagosan 100—130 frtot tesz ki, (mert hiszen az intézet, annyit a mennyit jövedelmez is, az csekélység) más czélra fordítható lenne; mivel a jelenleg alkalmazásban levő tanárokat mindaddig, mig az egyház őket — legalább is jelenlegi fizetéseikkel — másutt alkalmazhatná, jelenlegi fizetéseiktől megfosztani nem lehet, nem szabad ; hiszen különben bármely kisebb egyházra is kimondható volna a beszüntetés, és lelkész és tanító elküldhető volna! Ha pedig valahol alkalmaztatnának, mint már is mondottam — legalább is ugyanazon fizetéssel, melylyel mostan birnak — az ismét nem lehetne más, mint a jelenlegi állásukkal egyenrangú, sőt mondjuk ugyanazon foglalkozás, tehát theologiai akadémiai tanárság! Ámde a theologiai akadémiai tanárok fizetéséről épen Faix Mihály úr mondja ki, hogy köztudomású tény az, miszerint az egyáltalában nem conveniens, — no és ebben az egyben teljes igaza van, — s így tehát az is emelendő volna, a mi természetesen a közegyház erejét fokozottabb mértékben venné igénybe s így minden néven nevezendő sportulákra volna kilátás, vagy más intézeteknek a megszüntetett intézet jövedelmeiből való istápolása már a priori ki van zárva. Ennyi elég legyen arra a kicsinyes felfogásra, melyből Faix Mihály úr kiindul. Nézzük már most : mi volna kivánatos a papképzés tekintetéből az evangyélmi egyetemes egyházra nézve? És itt meg kell jegyeznünk, hogy az a réges régi terv, a melynek az egyetemes gyűlés alkalmával — tudja Isten hányadszorra — Radó Kálmán i s hangot adott, a helyes! Már br. Eötvös József első cultusministersége idején, ha jól tudom, még 1848-ban, épen ő általa felszólíttatva gondolkoztak arról a protestánsok, hogy a budapesti tudományegyetem mellett egy protestáns theologiai facultást állítsanak fel. Az ige a nagy Székács és a nem kevésbé nagy Török Pál kezdeményezése folytán kezdett testet is ölteni ; hiszen a budapesti közös theologiai intézet egy közös theologiai facultás magva vala. S valóban nagyszerűen indult volt ; de az idők mostohasága és az akkori aluszékony protestáns közszellem nem kedvezett az ujonszülött életének s így a közös protestáns facultásból mi sem lett ! Sőt a közös theologiai intézet is beszünt; még szerencse, hogy anélkül, hogy a két felekezet szivében a viszály magvát hintette volna el. A mi azonban akkor nem sikerült, az sikerülhetne — talán — most és ezt a kérdést jó volna komoly megfontolás tárgyává tenni, és a protestáns „közös ügyek" közé sorozni: mert hiszen nagyszerű közös protestáns theologiai facultást lehetne berendezni a budapesti egyetem mellett, ahol, tekintve, hogy a philosophicum legnagyobb részét ingyen kapná a protestáns facultás az egyetemtől (és ez a protestáns tanárképzésnek is nagy előnyére válnék, sőt alapja is lehetne), némi erőmegfeszítéssel olyan közös protestáns theologiai facultást lehetne fölállítani, a melyen minden szaktudománynak több, lehetőleg minden theologiai irányt képviselő tanára lehetne ! De természetesen ez is pénzt, pénzt és pénzt igényelne! Mert ha a tanárok számát nem contemplálnók is többre, mint 12-re, azok fizetése nem lehetvén kevesebb, mint szálláspénzzel együtt 3 ezer forint, ez már magában véve is 36 ezer forint ! Ahhoz járulna a helyiség fentartása, gondozása, az ifjúság istápolása, a mi ismét kevesebbre nem becsülhető 6 ezer forintnál. Egy ilyen facultás egymaga tehát 42 ezer forintot igényelne. Nagy összeg, de a két protestáns felekezet közös akarattal, egyesült erővel, azt hiszem — túlmegerőltetés nélkül is — megbirná. De hát mondjuk, hogy ez nem megy ! Magunkra maradunk. Nézzük, akkor mi vár mi ránk ev. egyházra? Vár mi ránk egy egyetemes theol. akadémiának s mivel egyetlen volna, rendszeres, teljes fölállítása, berendezése! Mi kell ehhez? Mondjuk a kerületek nem féltékenykednek, és mondjuk, hogy nemcsak lemondanak eddigi külön theologiai intézeteikről, hanem elfogadják azt az elvet is, hogy erőikhez képest aránylagosan hozzájárulnak, ezen egy közös intézet fentartásához ! S íme a kép így alakul. Ezen intézet vagy Pozsonyban, vagy, a mi nézetem szerint helyesebb volna, Budapesten állíttatik fel. Tegyük fel, hogy Pozsonyban állíttatik fel. Kell hozzá, mivel itt a philosophicumot ingyen nem kapná, legalább is 10 rendes tanár, legalább is 2500 frt fizetéssel és azonkiviil, mivel az összes evangélikus leendő papi nemzedék itt nevekednék s a városban, tekintve a város viszonyait, körülményeit, paedagogiák stb. utján segélyben nem részesülhetne, az egyház által lenne egyetemes segélylyel ellátandó : legalább is (a helyiség felszerelési, fentartási, rendben tartási költségeivel együtt) 5 ezer frt s így tehát a szükséglet 30 ezer frtot tenne ki. No már ezt az összeget talán megbírná a jelen körülmények között is az ev. egyetemes egyház ; hiszen rendelkezésére állana az egyetemes theol. akadémia ez időszerinti 10 ezer frtnyi jövedelme s így csak 20 ezer frt volna pótlandó ! De már ezen terv is igénybe venné a tiszai kerületnek azon erejét, mondjuk jövedelmeit, miket az most jelenlegi intézete fentartására fordít s így tehát nincs kilátás osztozkodásra ekkor sem (és hasonlóan — lásd alább — ha Budapesten rendeztetnék be ilyen.) Ha pedig Budapesten rendeztetnék be egy egyetemes ev. theol. facultás, tekintetbe véve, hogy az egyetemtől a philosophicum nagy részét ingyen kapná legalább is 8 tanárt, számítva 3 ezer írtjával, a helyiség berendezése, fentartása, gondozása s az ifjúság segélyezése 6 ezer frtot okvetlenül igénybe vévén, az ügy pecuniarius oldala megint hasonló alakulást venne. Hozzá kell vennünk azt az eshetőséget is, hogy ekkor a pozsonyi egyház-község, mely most nagylelkűen 3100=háromezer száz frttal istápolja az egyetemes ev. tlieol. akadémiát ezen segélyt egészben, vagy részeiben megvonná. Lehet, hogy nem tenné; de számitásba veendő előzetesen az is, s így a teher valamivel megint csak növekednék ! Azonban mind ez csekélység volna azon óriási előnyhöz képest, melylyel ezen ilyetén intézetnek Budapesten, az ország szivében, fővárosában, való felállítása járna.