Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Belföld - Bányakerületi segélyegylet (Laukó Károly)

340 sérelmes ügyek nek egységes, a református testvéreinkkel közös eljárás alapján való sikeres orvoslása volt e gyűléseink főfeladata. Az állami kormány a kornak felvilágosodást és türelmet sürgető szavát meg kezdi érteni; kezd kibontakozni a pápás egyház s nevezetesen a jezuitismus karjaiból; s kezdi megérteni a culturállam eszméjének jelentőségét s annak követelményeit szemben az iskola ügy g jel. A ratio educationis az első ez irányú lépés. Br. Zay Péter egyet, felügyelő 1778-ki márczius hó 17-én kelt levelében meghívja a kir. authoritas alapján kiadott „Systema universale studiorum" tárgyában tartandó communis consultatióra a pozsonyiakat is s ezek válaszukban abban látják a legnagyobb bajt, hogy főiskolánk gymnasiummá sülyesztetik le s ifjuságunk ezen uj iskolai rendezet szerint kath. akadémiákat lesz kénytelen felkeresni; külömben a norma studiorum ellen kath. oppositio is készül; a politikai helyzet is ellenzi az erőszakos eljárást; nincs egyelőre okunk a félelemre; a pozsonyiak le nem mennek, de a határozatokat illetőleg solidaritást vállalnak. A helvét testvéregyházzal közös tanácskozmány (concursus) meg lett tartva s itt megegyeztek apáink abban, hogy ezen felekezetünket oly mélyen érintő ügyben egyesek semmiféle tárgyalásba a kormánynyal ne bocsátkozzanak, ennek kinem kerülhetése esetében pedig kérjenek időt a végett, hogy a tárgyalandó ügy az érdekeltekkel közöltetvén, azok nézetét tolmácsolhassák e bizalmi férfiak ; külömben pedig elhatározták azt, hogy addig is, mig 0 Felségéhez felterjesztett folyamodványukra válasz érkezend, kisértsék meg az egyes superintendentiák azon kérdés megoldását, hogy mikép lehetne eme „systema studiorum"-ot vallásunk szabad gyakorlatának épségben való tartása mellett, iskolai állapotunkhoz alkalmazni. A solidaritás református testvéreinkkel eme concursusban ünnepélyes kifejezést nyert, s kifejezést nyert másrészt azon tudat is, hogy az államnak culturalis feladatával szemben a protestánsok tisztán visszautasító állást nem foglalnak, sőt nem foglalhatnak el, a mint azt a később József császár és királynak szintén a protestánsok részéről közösen benyújtott nagyszabású, ép a jelen viszonyok közt is igen tanúságos egyház és állampolitikai memorandum bőven és alaposan kimutatja. De volt ezen systema studiorumnak még egy mellék czélzata is. Czélja nem volt egyedül az államnak, mint culturállamnak hatalmi kifejtése szemben más, nevezetesen pápai befolyással, hanem egyszersmind az is, a mint az nevezetesen később József császár egyéb intézkedéseiből kitűnt, hogy ez uton is, egy téves cultur eszményből kiindulva, germanizáljon. Ezen a történeti alapot teljesen ignoráló, a nemzeti önállóságot és szabadságot alapjában veszélyeztető czélzata hatásosan közreműködött arra, hogy nemzetünk lethargicus állapotából felébredett; s felekezeti külömbség nélkül létalapját képező szabad alkotmányáért, nemzeti önállóságáért sikra szállott s kivívván győzelmét az idegen állami intézményeket és művelődést átültető törekvések fölött, a magyar nemzetiség, ezen államalkotó és fentartó elem vezetése mellett a nationalis educatio zászlaja köré sorakozott. Az 1790/1-ki országgyűlés a nevelés ügyét, mint a culturalis haladás legfontosabb tényezőjét saját hatáskörébe kivánta bevonni; s a koronázási diplomába felveendó 22-ik pont szerint 0 Felsége esküvel fogadja, hogy sem ő, sem utódai soha sem fogják az ifjúság nyilvános nevelésének rendszerét saját teljhatalmukból meghatározni, sem bármely udvari commissiónak vagy bármily udvari vagy külföldi hatóságnak alárendelni, hanem abban mindég az országgyűlés által megállapított nemzeti nevelés általános elvei szerint jár el ; esküvel fogadja, hogy az országba és a mellékországokba semmiféle idegen nyelvet — tehát a németet sem — nem fogja bevezetni s a nemzetet nem fogja annak tanulására kötelezni. Ezen, bár fel nem vett pontnak intentiója az 1790/1. törvény XV., XVI. de nevezetesen a XXVI. t.-cz. 4. és 5. §-ban kifejezést nyer, utóbbi helyeken a királyi legfőbb felügyeleti jognak a törvényes országos hatóságok által való gyakorlatában s tanügyünknek az államival való coordinálásának követelésében, kivéve a vallás tárgyait. *) A tudományos oktatás ügye ezzel elvileg az alkotmányos állam törvénykezési jogkörébe vonatott; elvileg állami nemzeti ügygyé vált. Protestáns s így theol. tanügyünkre nézve a mult század vége egy u j korszakot jelez. Ez idő óta egész tanügyünk lényegében megváltozott. Az eddig uralkodó vallási egyházi, sőt mondhatjuk egyenesen theologiai nevelés és oktatás helyébe egy inkább általános, állami világi nevelés és oktatás lépett; a közelebbi egyházi érdek fölé a nemzeti érdek emelkedett, s ennek értelmében a régi egyház nyelvét a tudományos intézetekben — nálunk nevezetesen 1809 óta sürgetve — a magyar nemzetnek nyelve szoritá ki. Tanügyünknek száz év óta való fejlődése ezen nagy jelentőségű tény történeti beigazolása. A Schedius-Lovich-féle tantervek, később a zayugróczi s végre az acsai s azt követő tantervek az egyház autonom jogainak hangsúlyozása mellett, az állami tantervekkel való coordinálási kísérletek. Továbbá pedig korszakalkotó a mult század vége egész tanügyünkre nézve annyiban is, hogy tanügyünk vezetése s legfőbb kormányzása ez óta az egyház egyetemére, egyetemes gyűlésünkre szállott át. A protestáns nevelés és oktatásügy tehát nem egyes városok, gyülekezetek sajátos ügye, a mely külföldi minták szerint, részben külföldről hivott tanférfiak tanácsa után igazodik; hanem az egész magyarhoni protestáns egyháznak ügye, mely a nemzeti geniusnak megfelelő tantervek szerint, a nemzeti szellemet részben irányitó, egyházunk egyetemes érdekeit képviselő férfiak által tudatosan nemzeti és protestáns szellemben vezettetik. Igen természetes, hogy a tanügy irányának ezen *) L. Beszédek 123 ff.