Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Belföld - Részletek a tiszakerületi püspök évi jelentéséből

300 adóiról s azok sorában vagyonuk nagy részével egyházi jóltevők közé beállott Szerecsen Lajos, Schneider János, Ehn Károly és Hirth Lajos test­vérekről, — Péchy Tamás, Szent-Iványi Árpád és Radvány István felügyelőkről, kik zsinati napidijaikat s költségeiket a sajátjokból pótolván, azokat egyházi czélokra adományozták; a teljes építkezésre kiadott 186 ezer forint mellett .Késmárkról, mely 50 ezer forint árán gymnasiumi uj épületet és Nyíregyházáról, mely 100 ezer forint árán központi uj iskolát épít. A csapásnak fájó tudatával gondolok ev. egy­házunk mult évben nagy halottjaira : Ballagi Mórra, ki mint tudós, tanár és egyházi iró a „Prot. Lap"­nak 1858-ban megállapítása által szellem vezéri szerepben vitte egyházunk közigazgatási és szellemi dolgait előbbre; — Haan Lajosra, csabai lelkész, egyet, főjegyző és lelkészeink sorából egyetlen m. tud. akadémiai tagra; — egyházkerületünk szülöttje Hunfalvy Pálra, e világhiríi nyelvtudósra, akadémiai tagra, az egyet, tanügyi bizottság és a Luther­társaság első elnökére, ki hithű nejével közös vég­rendeletben egyet, theol. akadémiánkról és más inté­zetekről nagyobb összeggel megemlékezett; — Klein Ernő volt bártfai lelkészre, történettudós és iróra, ki nyugalomba vonulva Birdán talált örök nyugalomra földi helyet. Tiszteletteljes jelentésem befejezésetil tisztelettel indítványozom : Fejezze ki egyházkerületünk apostoli királyunk O Felsége 25 éves megkoronáztatásának évfordulóján hálás népe által történt fejedelmi ünnepeltetése alkal­mából alattvalói örömét és háláját s nyilatkoztassa ki külön feliratban dicső országlása és atyai leg­magasabb kegye felett alattvalói hódolatát. Fejezze ki állanikormányunk s abban egyházi ügyeinkbe legmélyebben befolyó vallás- és köz­oktatásügyi miniszter úr ő excellenciája iránt kiváló tiszteletét államférfiúhoz e legnehezebb miniszteri székben a 1868-iki törvény által a kisebbség féltett jogainak méltó módon védéseért, az államsegélynek bizonyára szánó részvétből fakadt nemes indulattal, kerületenként 1000 frttal felemeléseért, azon igazság­érzetért, melylyel műemlékeink közt most első izben rimabrézói templomunknál segélylyel gondolt, azon irgalomért, melylyel szánandó sorsban lévő Kozla Jánosné még szegényebb három árvájának 150 frt kegydijat juttatott évente, — általában pedig azon nemes elbánásért, melylyel védi, gondozza egy­házunkat. Fejezze ki örömét és bizalmát egyházkerületi fel­ügyelő ő excellentiája iránt s köszönje meg hálásan áldozatkész tevékenységét. Méltassa az apákhoz térteknek érdemét s mond­jon áldást nemes cselekedetek által megszentelt em­lékökre. Méltassa a visszavonultaknak érdemeit s kíván­jon nékik egyházhűségökért jutalmat az Úrtól ; Ldvözölje az újonnan választott tisztviselőket, hűségökre bizván kinek-kinek a bizalom helyén szeretetteljes közreműködést ; üdvözölje Radvány István esp. felügyelőt kir. tanácsossá, Kubinyi Aladár esp. felügyelőt kir. törvényszéki elnökké történt leg­felsőbb kineveztetéseért, Linberger István tudós lel­készt 40 éves lelkészi évfordulójának teljes erőben s nagy érdemek koszorújával megélhetéseért. Fejezze ki elismerését a Glosius Artner választ­mány iránt, hogy legszegényebb lelkészünk özvegye Palásty Gábornénak irgalomkenyeret adott s azon nagyszámú jóltevőknek, kik alapítványaik és ado­mányaik által alapot vetettek egy biztosabb jövőnek s módot nyújtottak intézeteinknek megélhetésére, tündöklő példát adván azok sorában állandó emlékül Szerecsen, Schneider, Ehn és Hirth az Urban elhúnyt hittestvéreink. Vegye elismerő tudomásul a késmárki lyceum s a nyiregyházai hatalmas egyház nagyobbmérvű áldozatát. Fogadja végül fájó részvéttel hazai egyházaink nagy férfiainak gyászos elhunytát. Ezek után e nagy évnek most zárűnnepén le­borulok az Úr előtt s fohászomban egyre kérem az Urat, hogy a szeretetteljes egyetértést, melyet egy­házaink elöljárói e kerületben barátságosan ápolnak, tartsa meg és értékesítse a közegyház javára, hogy a hűséges munkát, melynek elvégzésére elhivattunk, ne mulaszsza el közülünk egy is, hogy azon szol­gálat, melyre az Ur rendelte hazáért, egyházért, legyen áldott az Úrtól. Övé volt és legyen a dicsőség és a birodalom mindörökön örökké. Amen. BSlIFâlD. Részletek Zelenka Pál tisza kerületi püspök évi jelen­téséből. Kánonszerű egyházlátogatást ez évben sem tartot­tam. Viszszatartottak ettől nemcsak a majdnem teljesen betöltött időnek e czélra teljesen hiánya, hanem az elmúlt évi jelentésemben előadott ok is, az t. i. hogy az eddigi berendezésű püspöki egyházlátogatás sallangos és drága volta miatt, nem hozza meg az ellenértéket a kellő siker­ben. Várok vele tehát addig, mig ezen különben ősrégi és méltóságos intézkedés méltóbb módon nyer majd egyete­mesen alkotandó szabályrendeletben berendezést. M. évi szept. 10. 11. napjain a csorbái tónál időzött Pank superintendens és családjánál tettem búcsúlátoga­tást. Ezt a figyelmet a kitűnő férfiú méltán megérdemelte. A nemes czél érdekében jött a Leopoldianum ünnepre hozzánk s maradt hétszámra köztünk. Nagy erő ő, nagy befolyása még nagyobb körében. Helyzetünket ismeri és teljes tárgyilagossággal itél törekvéseink s ennek akadályai felett. Melegséggel munkál nehéz bajaink enyhítésén. Fér­fias bátorsággal küzd mellettünk, az ev. egyház hithű tiszta volta mellett s azok ellen, kik sokan ott is eszközül alacsonyítják le politikai törekvéseik s nemzetiségi czéljaik valósítására egyházunkat. Ennek mondott a zsinat ellent hangosan akkor, mikor az egyházak nyelvek szerint való elnevezését eltörlé, s ezzel a gonosz válaszfalat eldönté, a hangzatos, de evangyéliom ellenes czéget egyházunk homlokáról levette.

Next

/
Oldalképek
Tartalom