Evangélikus Egyház és Iskola 1892.
Tematikus tartalom - Belföld - A VI. szabad kir. városi esperesség közgyűlése (Homola)
295 aloëszerû, eddig minálunk minden száz esztendőben egyszer kivirító zsinat. De a tapasztalás azt mutatta, hogy ezen plánták is, ha gondos kertész ápolása alatt állanak, elébb is viritanak, mi ápolni fogjuk s meg vagyok győ ződve, valahányszor szükség lesz reá, gyönyörködni fogunk virágjában. Közjogilag legnevezetesebb esemény ezen zsinati munkálatokra nézve, ha ő Felsége által, miben kételkedni nem lehet, megerősíttetnek, — az lesz, hogy egyházunkban ez lesz az első eset, hogy egyházunk szabályait, melyek egyházunkra nézve kötelező törvények a koronás magyar király meg fogja erősíteni. Ez lesz a protestáns autonómiának koronája, mert ezen tény által oly biztos alapokra lesz fektetve, melyet semminemű viszontagságok meg nem ingathatnak. Magát a munkát illetőleg, olyan nem lehet, mely minden igényeket kielégítsen ; de önérzettel mondhatjuk, hogy oly becses nemzeti és liberális anyagot szolgáltat, mely egyházi történetünkben eddig páratlanul áll, s mely hivatva lesz egyházi életünknek új lendületet adni s azt még erősebb alapokra fektetni. Azonban, tisztelt uraim, a zsinati munkálatok teljesen befejezve még nincsenek. Egy igen fontos része még ismeretlen, t. i. azon tárgyak és érdekek, melyek a két protestáns egyházzal közösek. Ezeket felkeresni, megállapítani és ez által a nagy eszmét, az unió eszméjét, talán meg is valósíthatni, de minden esetre érlelni kell, mely feladat még hátra van, mert helvét hitv. testvéreink zsinatjok csak utolsó napjaiban választották meg a bizottságot, s mely eszerint csak jövő őszszel vagy télben lesz hivatva munkálatát bevégezni. De miután a mandatum három évre terjed, a zsinatnak lesz még ideje ezen talán legfontosabb ügyben is végezni. Ha az unió a két egyházban sikerülne, ez volna a legtermészetesebb felelet és eljárás szemben azon mozgalmakkal, melyek jó idő óta észlelhetők a katholikus egyházban, s melynek éle természetszerűen és kétségtelenül a protestáns egyházak ellen irányul. A másik, egyházi életünket igen közelről érintő ügy az elkeresztelési kérdés. A tárgy minden esetre igen fontos. Igen fontos azon egyszerű kérdésnél fogva, hogy hát van-e Magyarországon valódi alkotmányos élet, mely szerintem abban culminál, hogy lehet-e a törvénynek bár kivel szemben teljes érvényt szerezni; köteles-e Magyarországon a törvény előtt minden ember meghajolni ? Olyan törvény talán nincs, mely absolut becsű lenne, azaz, hogy minden ember jónak találná. Én az 1868. évi 53. t. cz. a magam részéről teljesen jónak és pedig saját magam tapasztalásából találom jónak, és gratulálnék a kormánynak, ha az erélyesen és szabályszerűen megindított úton ugyanazon erélylyel bírna tovább is haladni és a törvénynek teljes érvényt szerezni. Sokan, kik a törvényt kívánják megváltoztatni, keménykednek, hogy a családi jognak codificatiója alkalmával vagy a polgári házasság behozatalával a törvény könnyen módosítható. Hiszen igaz, hogy változhatlan, vagyis örök törvényről csak az önzés, vagy a korlátolt felfogás álmodozik s így kétségtelen, hogy ezen 1868. t. cz. is mehet változáson keresztül, de én azt hiszem, hogy igen, igen sok idő fog még elmúlni addig, mig ezen törvénynek megváltoztatása általános közóhaj lesz. Hiszen e törvényben az élet van codificálva, miután a reversalisokat a törvény egyszerűen eltörülte és semmiseknek nyilvánította, az életben ezen törvény előtt már régen az történt, hogy a fiuk az apa, a lányok az anya vallását követték. Deák Ferencznek bölcsesége igtatta ezt törvénybe. Félszázad óta ezt mindenki természetesnek találta. Most pedig a szülők természet adta jogának megfosztásáról mesélnek az emberek. És ha úgy is volna, hiszen a törvénynek talán 9/ l 0 része nem egyéb, mint az ember természet adta jogának korlátozása. Én tehát azt hiszem, hogy ez a kérdés azok részéről, kiknek ez igen is érdekükben fekszik, mesterségesen fel van fúva, egy része az azon reactiónak, melynek keletkezését már éveken át észleljük, s melyre már mult évben is voltam bátor figyelmüket felhívni. De én ezt a vallás- és polgárháborút, melyet a lapok kürtölnek, azon milliók nyugalmát feldúló állapotokat sehol sem találom s azért ezen kérdésnek rosz kimenetelétől nem tartok. Felhoztam csupán azért, hogy felkérjem az esperesség tisztelt tagjait, kik előkelő, művelt, városi egyházak élén állanak, őrizzük meg e kérdésnél lelki nyugalmunkat, és azt hiszem, a vihar ártalmatlanul fog fejűn« felett elvonulni. Majd végíil ő is üdvözli a 40 évi szakadatlan működésű és egyházunk körül hervadatlan érdemeket szerző jubilánst, ki egyszersmind történetirója esperességünknek, s kinek érdemei, szintén érczbetűkkel lesznek beírva az esperesség évkönyveiben. A többszöri éljenzéssel megszakított hatalmas beszéd után mindenek előtt, miután az esperesség volt jegyzője Ntű Francz Vilmos lelkész úr Rusztra távozott, Homola István kassai magyar-tót lelkész választatott jegyzővé, világi jegyzővé pedig Grósz Ernő késmárki lyc. tanár. Majd ezek után következett ügybuzgó s fáradhatlan főesperesünknek tartalmas és mindenre kiterjeszkedő évi jelentése, melynek végén szintén meleg szavakkal üdvözölvén az esperesség díszes veterán tagját, Linberger Istvánt. Csisko János kartársunk ritka s sziveket megható eloquentiával üdvözölvén a jubilánst, mint az örök igazság hirdetőjét s mint tört. irót az esperességi lelkészi kar nevében, átadta a nagy theologus és buzgó lelkész 40 éves egyházi közszolgálatának elismeréseül egy aranyozott ezüst kelyhet, mint a hálaadás poharát, mely intse őt az Atya jó voltára, mint a megnyugvásnak poharát, mely erősítse őt a hitben : legyen meg a te akaratod, s mint a szövetségnek poharát, mely továbbra is vezesse az Isten országának és dicsőségének hirdetésében és keresésében ; Nóvák Mihály kartársunk pedig rövid, de őszinte, a tisztelet és szeretet által sugalt meleg szavakkal üdvözölvén őt az esp. iskolaszék részéről; Wéber Samu bélai lelkész, Justh Gusztáv ménhardi, Lersch Márton leibiczi, Nikelszky Andor zsákóczi, Meleky András svábóc2Í lelkészekkel együtt, mint az ünnepeltnek egykori hálás tanítványai egy diszes ezüst serleget nyújtanak át ; s végre Dianiska Albert felolvasta a G. A. egylet Lipcsében székelő központi elnökségének a jubilánshoz intézett üdvözlő levelét, melyben magasztalólag kiemeli az ünnepeltnek a tanári és lelkészi pályán, úgy szintén az egyházi irodalom terén, nem különben a hazai ág. h. ev. egyház felvirágzása körül szerzett bokros érdemeit, kívánván, hogy az Isten még sokáig tartsa meg áldásos működésében és engedje meg, hogy az új templomot, melynek főiépítése körül több mint 20 év óta oly buzgalommal és lankadatlan kitartással fáradozik, befejezve láthassa. Ennyi megtisztelő üdvözlet után az ünnepelt lelkész úr észrevehető meghatottsággal szívélyes köszönetet mondott az egyházkerületnek, az esperességnek, egyházközségének, volt tanítvánj'ainak, a Gusztáv-Adolf egylet Lipcsében székelő központi elnökségének és mind azoknak, a kik megjelenésükkel ezen örömnapjának ünnepélyességét emelni szíveskedtek és végre szívből ömlő megható imára fakadt, melyben az Istennek hálákat mondva mind azon kegyelme és áldásáért, melyet ő reá és hivatalos működésére árasztott, imáját ezen szavakkal fejezte be : „Istenem! te hallod esdeklő szavaimat, tehát hallgass meg: álld meg protestáns egyházunkat és annak elöljáróit; — álld meg egyházkerületünket; álld meg esperességünket ; álld meg szeretett egyházközségemet; álld meg édes magyar hazánkat; áldj meg engem is, hogy mint hű szolgád ezentúl is terjeszthessem országodat hiveim között és sikerrel megművelhessem szőlőkertedet. Amen! igen Amen!"