Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Harcz és háború (Farkas Gejza)

267 egyház uj, vallásosabb, életrehatóbb irányát, eszményibb életét követeli s előhívja a korszellem, s az egyház ezzel átalakítja a korszellemet, mely aztán ismét az egyházat tartja azon egyedüli forrásnak, honnét az emberiség egész földi boldogságát várja és meríti. Mert ez tény, hogy a mai korszellem az emberiség életfejlődésének örök törvénye szerint megint a meghasonlás szélén áll s a század első felében a Straussok által kifejtett hitellenes, tisztán az elvont észre támaszkodó, vagy ha úgy.tetszik, positiv eredmények után kutató, kritizáló irány immár belátta tévelygését s nemcsak a theologia, hanem az általános kulturfejlődé8 terén is, újra keresi a talajt, melybe földi boldogságát s az emberi lélek természetéből önként következő jövő reményét az elveszéstől biztosítandó, a szíve titkos rejtekében természettől élő és megszólaló hit horgonyát kivethesse. S e talaj nem lehet más, mint a kihez mindenkor, ha tehetetlenségünk tudatára jutottunk, ha valamit várunk, mit meg nem szerezhetünk, ha a reménytelen kétség emészti lelkünket, e szavakkal fordulunk : „segíts Uram, mert elveszünk !" S ha a korszellem ma követeli az egyház új, eszményibb életét: az egyháznak kötelessége e követelmény nyújtotta alkalmat megragadva, a korszellem megváltoztatására törekedni. S hogy ez első sorban az egyház vezetőinek kötelessége, a dolog természetében rejlik. (Folytatás következik.) Az ország legkatholikusabb városában — NagySzombatban — van egy dom-nak nevezett, történeti nevezetességű katholikus kéttornyú templom. Ezen templom hajdan jó ideig a reformátusok tulajdona volt, minek jeléül még most is ott ékeskedik a két torony tetejében a két érczkakas. Most a két kakason csoda esett — egymásnak fordultak csőreikkel. Különben csendes természetű állatok, nem igen zavarják meg a város békés életét. Csak olykor-olykor pedrik meg sarkantyúikat, borzogatják meg tollúkat, s ez mindig biztos jel a templom belsejében lévő Máriakép könnyeiben igazhivő népnek, hogy nem hétköznapi dolgok vannak készülőben ; ha még a két kakas egymással szembe fordul, ez a monda szerint — melynek keletkezési története eddig kiderítve nincsen — mindig háborút jelent két nagy hatalmasság között. Szavahihető tanuk állítása szerint (ugyanazok a' kik a Mária-képet könnyezni látták) a két vitéz állat e hó 5-én szembeállott s a jó Isten tudja, milyen vérontást követtek volna el egymásban, ha a köztük levő távolság nem fékezte volna ebbeli szándékukat; de denique a háború el nem maradt, mert e napon két nagy hatalmasság mérte össze sarkantyúja élét : az erősen rozsdásodásnak indult ultramontanismus és a magát még mindig jó erőben érző constitutionalis államhatalom. S az Eris almája mi lehetne más, mint az utóbbi időben oly sok vilianyásra okot szolgáltatott elkeresztelési kérdés. Pompás téma! Az ultramontanismus igen jó fogást vélt tenni. A mesebeli óriást akarta utánozni, a ki száz legyet ütött agyon egy csapásra. Most ez a viaskodó fél csak két legyet akart agyonütni, de e kettő aztán fölért volna amannak százával, mert ez nem kisebb két légy lett volna, mint a magas államhatalom és e hatalom által nyilván az ultramontanismus rovására dédelgetett protestánsok. Bizony difficile est satyram non scribere. Az ultramontánok a szabadelvűség köpönyegébe burkolódznak akkor, mikor azt hiszik, hogy ezzel érdekeiknek tehetnek szolgálatot: elnevezik a kormányt, a magyar törvényhozást zsarnoknak, erőszakoskodónak, mert — úgymond — egyik is másik is a katholikus szülők és papok lelkiismerete felett zsarnokoskodik, szabadságát korlátozza, hitelveit sérti. A jött-mentnek, zsidónak, nazarénusnak, pogánynak jogai vannak; de a katholikus ős vallás az államban pária, minden jog, minden szabadság nélkül! Eddig csak a közvitézek à la komáromi plébános és vele a martiromság koszorújáért versenyző heczkáplánok puskáztak és röpítgették levegőbe kisebb-nagyobb vaktöltéseiket, most a vezérek álltak ki a csatasorba s maga a békét hirdető fővezér — állítólag az ország lierczegprimása — szerintünk a r. kath. hivek főpapja, szólaltatta meg az öreg ágyút. S a hétkoronás közvitézek, az Eszterházy, Széchen, Szapáry, Zichy, Sztáraiak szörnyű ámulatba estek, mikor látni kényszerültek, hogy a zörej ugyan nagy volt, de több ereje nem volt, mint hogy a sok szorongatott lelkiismeret mellett egyet mégis megmentett s ez a vezérnek, az esztergomi érseknek veszélyben forgott lelkiismerete volt. Ez az általános képe a folyó hó 5-én lefolyt felsőházi vitának az elkeresztelés ügyében. Az esztergomi érsek argumentált az 1868. LIII. t.-cz., illetve ennek 12. §-a ellen — de mert államtörvény ellen, a mely a honpolgároknak, ha nem is egyenlőségét — mert úgy látszik, ettől még jó távol vagyunk — de legalább viszonosságát egyformán védi, — argumentálni nehéz, a nélkül, hogy az illető államellenes intentiókkal vádolható ne lenne, a mit pedig a primás magáról feltételeztetni nem szeretne, sőt ellenkezőleg alig volt prímása a katholikusoknak, a ki oly büszkén és következetesen hangoztatta volna hazafias érzelmeit (mondjuk el itt egy huzamra, hogy ennek tanujeléül egy ezreskét áldozott s ő főtisztelendsége az E. M. K. E.-nek)*), tehát más valamit kellett kigondolnia. S itt jött neki jó segítségére a nagy ágyú, az argumentumok argumentuma : a dogma ! *) Egyidejűleg olvassuk, hogy Simor 1 millió 600 ezernél nagyobb hagyatékából nemzeti czélokra nem jutott egy fillér sem !