Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - Theol. akad. záróünnepén mondott igazgatói beszéd (Schneller I.)

Tizedik évfolyam. 28. szám. Pozsony, 1892. évi Julius 9-én. EVANGELIKUS EGYHÁZ es ISKOLA. Előfizetési ár: Egész évre 6 frt — kr. félévre . . . 3 ., — „ negyedévre . 1 . 50 , Egy szám ára: 12 kr. o.e. /VIEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konventutcza 6 sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TESZTYÉNSZKY FERENCZ. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve o kr. Bélyegdij : külön 30 kr. Tartalom: A theol. akadémia záró ünnepélyén elmondott igazgatói beszéd. — Belföld. — Vegyesek. — Pályázatok. A theol. akadémia záró ünnepélyén, elmondott igazgatói beszéd. A szokott ünnepélyességgel folyt le ez évben is az Úrvacsora élvezete után az évzáró. A theologusok szép és megható kardalai nyitották meg s zárták be az ünnepélyt. Schneller István igazgató az e közben mondott beszédének bevezetésében a tanév egyes jelenségeire ucalva, az „idő lelkiismeretes felhasználását" tűzte ki beszédje tárgyául s e bevezetés után így folytatta beszédét : Kedves pályatársaim! Hogy pedig miért és mikép használjuk fel időnket: erre nem én felelek, hanem ím hadd feleljenek azok, kik ez évben, mint akadémiánk kedves halottai az idő fölött immár győzedelmeskedtek ! Legyen e búcsúóránk ez évi halottainkról való megemlékezésünk órája, a melyben nem csak mi búcsúzunk el tőlük, hanem ők is — örökséget hagyva mi nékünk — távoznak el tőlünk. A láthatlan egyház, mely mint eszményünk — a tér és idő korlátait nem ismeri — láthatlan kötelékkel fűzi egybe egyházunk s annak hiveinek múltját és jövőjét s e korláttól való mentesség daczára épen a folytonos haladás, az eszmény felé való törekvés követelménye által a munkaidő, a munkatér lehetőleg intensiv és sajátos felhasználását kivánja meg a láthatlan egyház igaz hivétől. Prot, egyházunk ezen sajátos tana is megérteti velünk azt, hogy kedves halottainkat élőknek tudjuk, hogy ép az idő és tér fölött győzedelmeskedők — az idő és munkatér felhasználására inthetnek. Távol tőlünk — költöztek el akadémiánknak ez évi halottai. Alig megnyíló bimbóként hullott le akadémiánk fájáról — szülőinek öröme s akadémiánk egyik reménye SvehlaJenő pályatársunkban. Papi család ivadéka — ő volt hivatva rokonai kivánata s reménve szerint — ez ősi traditiót családjában megörökíteni; a szülői érzelmek a hivatásért való lelkesülés érzelmeivel szövetkeztek, hogy fiuk életét annál értékesebbé tegyék. Hivatásérzet hozta őt is körünkbe; tehetsége szerint kötelességének meg kivánt felelni s edzett testi szervezete s kitartó szorgalma arról kezeskedni látszott, hogy a remények nem hiúsúlnak meg. Egy meghűlés minden ápolást, Önöknek kedves pályatársaimnak baráti szeretetből folyó ápolását is, minden orvosi ügyességet, az apa, az anyának szülői kiapadhatlan szeretetből eredő áldozatait hiábavalóknak bizonyitá : az alig nyiladozó bimbó her vadtan lehullott fájáról. Mik vagyunk mi, a kik egészségünk erejébe bizakodva, azt gondoljuk, hogy ráérünk még a ma elmulasztottat holnap pótolni, hogy ráérünk még szent hivatásunkkal követelt komoly életfelfogás alkotására, az időnek komoly kihasználására!? A halál hideg egy lehelete — s mie testben nem vagyunk ! Önöknek, kedves pályatársaimnak — idejövetelét is a szülői szeretet és remény kimeríthetlen és felemelő érzelmei kisérték; imáikkal őrködtek a szülők Önök fölött is s még azok is, kik immár a szülők szent boldogító tekintetét nem élvezhetik, érzik azt, hogy a szülők szive soha meg nem szűnik árva gyermekeikért is dobogni, soha meg nem szűnik érette imádkozni, fölötte reménykedni. S ime e szeretet és remény látható szálai mily könnyen megszakadhatnak, mily könnyen megeshetik az, hogy a szülői szeretetet immár nem viszonozhatjuk, hogy a reményt nem valósíthatjuk, hogy vége minden jóra irányuló fogadalomnak, feltevéseinknek, hogy az elmulasztottat immár nem pótolhatjuk, hogy a balga szüzekhez hasonlóan lámpánk olaja elfogyott s készületlenül s ezért kétségbeesetten vagyunk kénytelenek — a munka, a kötelességnek, a szülői szeretet és remény megvalósításának terét elhagyni. Kedves halottunk hozzánk, Önökhöz, kedves pályatársaimhoz intézett jelszava: Rá nem érünk! Használjuk fel munkaidőnket, oszszuk be azt úgy, hogy mulasztással ne vádolhassuk túlságos szigorún önmagunkat; osz-