Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - A papi fizetések (Farkas Gejza)

Tizedik évfolyam. 3. szám. Pozsony, 1892. évi Január 16-áu. EVANGELIKUS EGYHÁZ és ISKOLA. Előfizetési ár: Egész évre . 6 frt — kr. félévre . . . 3 „ — „ negyedévre . 1 , 50 , Egy szám ára: 12 kr. o. é. YVLEGJELEN HETENKÉNT EGYSZER. Szerkesztő- s kiadó-hivatal : Pozsony, Konve.ntutcza 6 sz. a. Felelős szerkesztő s kiadó : TRSZTYÉNSZKY IFZEZFLEIsraz. Hirdetés ára: Négyhasábos petit sorként egyszer közölve 7 kr., többször közölve 5 kr. Bélyegdij : külön 30 kr. Tartalom: A papi fizetések. (Farkas Gejza.) — Sióvidéki tanítóikör és az énekügy. (Gaál Mihály.) — Theologiai intézeteink. (Faix Mihály.) — Belföld. —• Külföld. — Vegyesek. À papi fiiitiiik Mit kelljen tennünk a papi fizetések rendezése érdekében ? Véleményem szerint e czél elérésére két irányban kellene csoportosítani teendőinket. Egyik a rövidebb de nehezebb, másik egy kissé körülményesebb s bár elérése nem ütközik oly nehézségekbe, de nagyon könnyűnek azt sem mondhatnám. A lelkészek sokszor nyomasztó helyzetének javításához némelyek legjobban elvezető útnak tartják az előléptetést. Mások ismét — s ezek az autonomia védelmezői — azt mondják, maradjon meg mindenki a helyén, de emeljük fel a fizetéseket úgy, hogy minden lelkész átlag falun 600, városban 800 forintot kapjon minimumképen. Meggyőződésem szerint a czélt valójában csakis mind a két módnak alkalmazása által fogjuk elérni. Lapunknak figyelmes olvasói emlékezni fognak, hogy e sorok irója eleitől fogva határozott állást foglalt az előléptetés mellett s nem egyszer untatta elmefuttatásaival e tárgy felett a kegyes olvasót. Nem akarok most ismétlésekbe bocsátkozni, annál kevésbbé, mert az autonomiát féltékenyen őrzők minden aggodalma azóta teljesen el lehet oszlatva ; nem régen is egy társunk e tárgyban elég ügyesen fejtette ki e helyen nézetét s indokolta az előléptetés szükségességét. Csak némelyeket legyen szabad még felhoznom. Igen gyakran vetődik egy-egy jobb tehetség valami félreeső kis állomásra, holott pedig hivatva lenne nagyobb működési kört áldásosán betölteni, de nem elég szemes a választási modalitások minden fortélyát kihasználni, talán tehetsége érzetében nem alázkodik meg minden képzelt nagyság előtt s örökké ott marad régi helyén. Nem vét-e egyházunk közönsége saját érdeke ellen, mikor mellékes okokból a tehetséget figyelemre nem méltatja ? Azután van az előléptetésnek még egy másik, eddig úgy látszik nem eléggé méltatott jó tulajdonsága is. S ez az, hogy minden lelkész kezdené lent, szűkebb körben, ott tanulná az életet, — ha kell nyomorával is ismerni, kitűnő s a lelkészre nézve nélkülözhetetlen iskola lenne az, — áldásos a lelkészre és egyházra egyaránt. Végül meg kell barátkoznunk az előléptetés eszméjével azért is, mert a papi fizetések javítását czélzó minden törekvések mellett is a 6 és 8 száz frtos fizetések nem lesznek mindenütt elérhetők. „Szegények mindenkor lesznek köztetek." Pedig hát közönségünk úgy látszik igen fázik s olyan kényes, „ne nyúlj hozzám"-féle dolognak tartja a papi fizetések rendezését. Azt hisszük azonban a dolog elég érett — sa kérdés elől ki nem térhetünk. Első dolog a hiványok korszerű átalakítása — s ebben egy kis jóakarat mellett semmi boszorkányság nincsen. A terményekben való dijazás — mint a mely a zsidó világból eredő papi tizedekre emlékeztet — egyszerűen törlendő ; a papi szolgálmányok pedig mint az úrbériség utolsó maradványa megszüntetendő. Hogy mily odiosus ez a neme a papi fizetésnek, azt csak az nem látja, a ki nem akarja. A nép igen sok helyen ellenkezik s csak kényszerrel hajtható a munka végzésére — s minél tovább annál nehezebb lesz bárminemű kártérítésre birni őt; most még jókor lenne a megváltás eszméjével megbarátkoztatni. S aztán milyen munka. A szolgálmányok mai nap már a gyakorlatban majd semmit sem érnek, a népre nézve elviselhetetlen nyűgöt képeznek s a mi fő, homlokegyenest ellenkeznek a protestantizmusnak elvével — a szabadsággal ; demoralizálják a gyülekezeteket, a torzsalkotásnak kiapadhatatlan forrásai, — okvetetlenül le kell fejteni az egyházi élet mohosodni induló fájáról, míg jókor van. Eljön az idő, a mikor maga válik el a mohós kéreg, de meg