Evangélikus Egyház és Iskola 1892.
Tematikus tartalom - Czikkek - Az ótestamentomi exegesis feladatáról (Pukánszky Béla)
r 171 értelmezése volt. Ezen ág termékei között felemlítendők mindenek előtt Palaestina földrajzai, a melyeknek nagy számából csak két monumentális művet emelünk ki. Az egyik Boehart caeni református lelkész müve Phaleg et Canaan (1646), mely első részében Gen. 10. alapján a Noahtól származó néptörzsek elágazásait tárgyalja, a másodikban a pboeniciaiak gyarmatairól szól, bámulatos tudományossággal, éleselműséggel és combináló tehetséggel. A másik Relau d Adrian é (1714), a ki Josephus, Strabo, Plinius, Eusebius, a Talmud, az útirajzok és emlékek felhasználásával leírta Palaestina természeti és néprajzi viszonyait. — A bibliai évszámítás rejtélyei, a LXX és a samaritanus szöveg eltérései egymástól és a héber szövegtől, továbbá más régi íróknak, a chald Berosusnak s az egyptomi Manethonak adatai szintén számos magyarázó és egyeztető kísérletet hívtak létre. Sokan legbiztosabbnak vélték ugyan egyszerűen a biblia betűjére való hivatkozással vágni ketté a bonyolult csomókat ; de a már említett CappellusChronologia sacra czímű művében 1655 a nagy Scaliger József nyomdokain a különféle aerák pontos megállapítására, s ez alapon a történeti események meghatározására törekszik. — A szorosabb értelemben vett régiségeket szintén nagy buzgalommal búvárolták, főleg a 17. század második felében. Nincs száma azon értekezéseknek, melyek az u. n. állami, vallási és magán régiségekre vonatkoznak s a melyekből egy néhány majdnem minden nagyobb biblia kiadásban mellékletképen benne volt. Az ide vágó művek közül csak kettőt említünk fel, melyek az ujtestamentomi commentárokban ma is folyton idéztetnek, s a melyek kiválóan alkalmasak fogalmat nyújtani az e téren kifejtett munkásság intensi vitásáról. Az egyik S p e n c e r é, De legibus Hebraeorum ritualibus stb. 1685; a másik Blasius Ugolinus nagy terjedelmű gyűjteménye Thesaurus antiquitatum sacrarum 1744 kk., a mely liarmincznégy folio kötetben összefoglalja az előző évtizedek termékeit s eredményeit, Eeland, Bynaeus, Schröder stb. műveit. De legyen elég e száraz felsorolásból. Annyi bizonyos, hogy ha ma végig tekintünk az ótestamentomi magyarázat irodalmi termékein, a melyeket a reformatio utáni kor különféle tereken, de egy közös czélnak és elvnek szolgálatában a tizennyolczadik század közepéig létre hozott, tisztelettel és bámulattal kell meghajolnunk azon szinte csudás erő előtt, mely ezen művekben jelentkezik. És mégis, ha ezen hatalmas tudományos tevékenységet nem annyira egyes hőseiben, mint a maga összességében szemléljük, minden tiszteletünk daczára is, a melylyel neki adózunk, kielégítve nem érezzük magunkat. Már ez irodalmi termékek formája, a Critica, Thesaurus, Commentarius is inkább csak az alaktalanság eltakarása. Az eredmények, melyeket napfényre hoznak, nagy értékűek ugyan, de csak darabok, összetartó elv által össze nem fűzve. A theologiai érdek volt a fő, legalább ez volt az egyik bevallott jelszó, s az elért eredmények mégis többnyire külsőségekre vonatkoznak, a nyelvre, a szövegre, a chronologiára, a régiségekre. De legkevésbé kielégítve mégis az anynyira sürgetett nyelvészeti magyarázat eredményeinek felhasználása által érezzük magunkat. Mert mit ér az olyan philologiai magyarázat, a melynek csak a megállapított tiszta tant volt szabad és kellett igazolnia? a mely egymásnak ellenmondó helyekkel tud ugyanegy tant igazolni, az ótestamentom könyveiben egyes dogmákat (vagy többet is) már teljesen készen fel tud találni; s mely az ótestamentomban mindenütt, már a bűnbeesés történetében a Krisztusnak s az üdv megvalósulásának megjövendölését s előképeit tudja kimutatni. 1) De más, csekélvebb dolgok is nagyon jellemzők. Bocliart például Hierozoicon czímű művében, melyben a görög és római természettudósok műveinek s számos más forrásnak felhasználásával, de autopsia nélkül Palaestina faunáját tárgyalja, a megfelelő szó etymologiája alapján azon következtetésre jutott, hogy az aegyptomi szamár színe vörös. A betű tekintélye oly nagy volt, hogy a tlieologusoknál sokáig egy Buffon sem volt képes e téves nézetnek véget vetni. A 18. század második felében az ótestamentom magyarázatának átalakulását nemcsak addigi benső története, hanem a bölcsészeti és történeti tudományok nagy haladása is hatalmasan előkészítette. Ezen ujabb időszakot, melyet röviden úgy jellemezhetnénk, mint az irodalmi és aesthetikai kritika korát, Vatke művének megjelenéséig (1835) számítjuk. Mielőtt azonban közelebbi jellemzésére rátérnénk, egy rövid kitérést kell tennünk. Ezen új időszak sokáig meg nem értett s épen I azért hatás nélkül maradt előfutárjának szeretik soI kan, protestáns tudósok is 2) Simon Richárdot s az ő művét Histoire critique du Vieux Testament (1678) feltüntetni, s azért kénytelenek vagyunk e mű mellett is — bár nem tartozik az elénk tűzött keretbe — egy pillanatra megállani. E mű három részben, a szöveg, a fordítások és a magyarázat történetében összefoglalja azon eredményeket, a melyeket az előző, több mint egy századra terjedő tudományos kutatás napfényre hozott. Simon volt az első, ki ezen különnemű, s egymás mellett szerfelett lazán álló elemekből az ótestamentomnak mint irodalmi terméknek történetét megalkotta, s ennyiben műve — bár újat majdnem semmit sem tartalmaz — határozott haladást jelez. Előtte egyáltalán nem, utána pedig sokáig nem találunk hozzá fogható kísérletet, mely az *) Ma is sokan egy ponton állanak a 17. század exegesisével. A messiási jövendőlések eleje Delitzsch postkumus művében „Die messianischen Weissagungen stb." (1891) szintén Gen. 3, 15. A Luther fordításának revisiójánál Gen. 4, 1 : „Ich habe den Mann, den Herrn" javítása ellen messiologiai szempontból komoly aggályokat nyilvánított. L. a Canstein féle próbabiblia kíséretében kiadott jegyzőkönyveket. 2) így pl. D i e s t e 1, Geschichte des A T-s in der christlichen Kirche, 352. — R e u s s a Herzog-féle Prot. Realencykl. XIV. 257.
