Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Belföld - Bachát Dániel felügyelőt avató beszéde

134 jutalma. Esperességiink úgy van meggyőződve, hogy elődjeihez, egyházunkban magoknak halhatatlan érdemeket szerzett elődjeihez méltó utódot ültet ma Nagyságodban felügyelői székébe. Esperességünk úgy van meggyőződve, hogy az reá nézve csak áldásos lehet, a midőn Ő egy Kubinyi Ferencz, egy Fabiny Teofil és egy Sárkány József után kormányzatának élére állít egy dr. Králik Lajost. De vájjon nem ellentétes-e azon állításom, a melylyel bátor voltam azt jelezni, hogy esperességünk bizalomteljes választása Nagyságod érdemeinek némi jutalma? Micsoda jutalom lehet az, a mely az általa kitüntetett férfiutói új áldozatot követel? Avagy nem áldozattal jár-e nálunk az egyházban a világiak által elfoglalt minden állás, minden hivatal? Mivel képes szegény egyházunk kárpótolni világi férfiait azon áldozatkészségükért, a melyet ők önmagokat megtagadva az ő érdekében, az ő ügyeit szolgálva meghozni , kegyesek ? Ámde nekünk egyházi hivatalaink terhének és jutalmának megítélését magasabb szempont alá kell helyezni. Mi egyházunk egyetemes papsági elvénél fogva, az Isten országának terjesztői vagyunk, papok és világiak egyaránt. Az Úr tanítványairól pedig azt olvassuk, hogy mindenüket oda hagyták, e világon mindenekről lemondottak, csak hogy Urokat, mesterüket követhessék. Tőlünk ennyi nem kivántatik s nem is vagyunk egyedül ama jutalomra utalva, a a mely a síron túl van az Úr hű szolgáinak kilátásba helyezve. A mi egyházi vezéreink és nagyjaink jutalma mindenek előtt ama boldogító öntudatukban keresendő, mely a hű kötelesség teljesítésének osztályrésze s mely már e földi életüket ékesíti, mely már itt e földi pályájukat körül ragyogja. És a mi egyházi férfiaink és nagyjaink jutalma ama drága kincs, melyet semmi nemű erőszakkal kierőszakolni, semmi nemű drága pénzen megvásárolni nem lehet, és ez — hitsorsosaink osztatlan bizalma. Ezen kincs teljes birtokában lép Nagyságod új hivatalába a mi esperességünknél s ez könnyűvé fogja tenni hivatalával járó ama feladatát: hűn megőrizni s bátran megvédelmezni egyházunk drága kincsét, — a lelkiismeret szabadsága után a legféltékenyebben őrzött kincsét — az önkormányzatot. Hivatalos esküjében azt fogadta Nagyságod, hogy országos törvényeken alapuló jogaink és fenálló egyházi utasítások s törvényes szokások szerint fogja kormányozni egyházainkat és iskoláinkat. Meg vagyunk győződve, hogy a mint azt középtanodánknál tette idáig, mint tanügyünk és tanférfiaink hő barátja s nemeskeblű pártfogója, tenni fogja azt Nagyságod hatáskörének kiszélesítésével mint egyházaink és iskoláink, mint lelkészeink és tanítóink őszinte barátja és hathatós pártfogója, a mely nemes munkájánál mindnyájunk odaadó közreműködésére minden időben bizton számíthat. Meg vagyunk győződve, hogy a Mindenható támogató kegyelme s mindnyájunk lankadatlan törekvése lehetővé fogja tenni Nagyságodnak egyházaink és iskoláink javának és felvirágzásának esküjében fogadott lelkiismeretes előmozdítását. Az apostoli keresztény egyház nem mulasztotta el a szegény ügynek ápolását sem, s e czélt szolgálja nálunk a mi egyházi gyámintézetünk s ennek keretében teljesíteni fogja Nagyságod „az ügyefogyottaknak és elnyomottaknak" esküjében fogadott pártolását és istápolását. Magyarhoni evang. egyetemes egyházunk zsinatol. Száz éves nagy események, nagy vívmányok, nagy emberek emlékének varázs hatása alatt a helvét evang. hitvallású testvérekkel együttesen Isten kegyelmének hálás dicsőítésével, hazánk igazságos törvényhozásának s nagy és fennkölt szellemű Il-ik Lipót király áldott emléke iránti kegyeletével kezdődött a mi zsinatunk. Maradandó becsű munkát fog-e végezhetni, egyházunk alkotmányát, törvénykezését, tanügyét helyes és szilárd alapokra fektethetni; anyagi szorultságának megszüntetése s új jövedelmi források megnyitása által fogja-e jövőjét biztosíthatni nem csak, — hanem Őseink vérével szerzett örökséget fogja-e az utókor számára sértetlenül és meggyarapodva átadhatni? Kicsoda ne kérdezné, kicsoda ne remélné ezt közülünk? Kicsoda akarna ebben csalódni ? Egyházunkra nézve ilyen jelentőség teljes időben lép Nagyságod egyházmegyénk kormányzata élére. Körülöttünk minden csendesnek látszik ugyan, de vájjon nem lehet-e ezen csendet csak a vihar előtti szélcsendhez hasonlítani? Tény, hogy a hegymögöttiek ellentáborában erélyesen folyik az aknamunka, szomorú való, hogy az egyházunk kebelében meghonosult közöny dermesztő álomban ringatja annak híveit. Pedig az éj elmúlt : a tétlenség éjszakája ! A nap felvirradott : az egyházi öntudatos pezsgő és tevékeny élet napja ! Itt az idő, melyben Sión hű őreinek szent kötelességük serény munkájúkkal fennen hirdetni e napot. Ha ezt teszik, akkor a zsinat által alkotandó kánonok nem maradnak holt betű és irott malaszt; hanem új életet és új kort idéznek elő egyházunk kebelében s általa szeretett hazánkban is, azt a kort, mely után „buzgó imádság epedez száz ezrek ajakán!" Fogjunk hozzá e nemes munkához, illetve folytassuk azt, szerény egyházmegyei körünkben. Ezen Istennek tetsző, mindnyájunkra üdvös munkához nyújtom én Nagyságod felé jobbomat s esdve kérem, hogy azt szeretettel fogadni, engem bölcs tanácsával és fényes charismáival kegyesen támogatni, fogyatkozásaim iránt elnézéssel viseltetni kegyeskedjék. És most, a midőn megkötöttük a szent frigyet, mely köztünk és egyházmegyénk közt fennáll, kérjük, buzgón kérjük egyházunk fejedelmét: maradna meg velünk ! Hiszen ő nélküle mit sem tehetünk, az ő társaságában mitől sem félhetünk. Az ő szent nevében ismételten üdvözlöm Nagyságodat s kérem, foglalja el az ő nevében elnöki székét: hasson, alkosson, gyarapítson benne, hogy egyházmegyénk fényre derüljön! Isten Nagyságodat úgy segélje!