Evangélikus Egyház és Iskola 1892.

Tematikus tartalom - Czikkek - A korszellem (Horváth Lajos)

A korszellem, E körül a szellem körül mozogtak mostanában e lap néhány czikkének eszméi és gondolatai. Altalános a felfogás, hogy e szellem nyomása alatt pusztulásnak, veszésnek indult a vallásos élet. De hogy mi szülte ezt a vallás iránt hideg, mostoha korszellemet ; hogy mik lennének e nyomasztó bajnak orvosságai : arra nézve, úgylátszik, eltérnek a nézetek. Megvallom, nem vagyok barátja e folytonos panasznak s azon merengésnek, mely mindig lesi várja a jobb idők hajnalát, mint a mohammedán az uj hold felvillanását. Mert meg vagyok győződve, hogy valamint nem az Áronok, sem a Mózesek, sem ezek együttvéve nem csinálták a korszellemet : ügy sem az egyik sem a másik, sem a kettő együttvéve nem fogja azt megsemmisíteni, vagy más irányba terelni. Egyáltalán nem is lehet azt megmondani, ki csinálja a korszellemet. Születik. Bizonyos vágyak, remények, eszmék, törekvések csíráznak ki az emberekben éjszakon és délen, keleten és nyugoton. Az emberiség összéletének minden tényezői közreműködnek a korszellem megszületésén. Minden korokban bizonyos nagy problémák nyúlnak fel magasan az élet egyhangú folyásából s lia lehet békésen, ha nem leliet erőszakosan is megoldásra törekesznek. E problémák körül hullámzik, vágyódik, reménykedik, elmélkedik, küzd az egész emberiség. Ez a nagy kérdés központja minden emberi tevékenységnek. S valamint a tó vize bizonyos ponton túl a középpont felé sodor : úgy ragadja magával az embereket észrevétlenül ez a tevékenység a maga czélja felé. Az emberek folytatják egyéni és nemzeti életöket; mozognak saját kisebb érdekeik körül, mint akár a föld a maga tengelye körül ; de a világ a maga nagy egészében észrevétlenül is ama nagy probléma körül forog. Ez nyomja rá bélyegét a kornak minden törekvéseire és küzdelmeire. A koroknak csirázó, fejlődő és érő problémái alakítják a korszellemet. A történelemben majdnem pontosan ki lehetne mutatni azon határokat, melyeken belül ezek a kérdések születtek, fejlődtek és meghaltak. Századok töltik be ezeket a határokat, melyekben az emberiség szive ezekért dobogott, s óhaja ezekért támadott, agya ezekért gondolkodott, vére ezekért folyt. Ezek között az első helyet foglalja el a vallás. Ott van a keresztyénség belépése a világtörténelem színterére olyan időben, midőn minden hit megingott, minden vallás összeomlott. A vallás problémája uralja ezt a kort, mig csak megoldásra nem jut, mig csak a kereszt árnyékában nem borul imára kelet és nyűgöt. Azután jön a haza nagy fogalma, a honalkotás problémája. Hogy ennek megoldása folytonos küzdelmek és harczok között hány századig tartott, azt mindenki tudja. Ez idő alatt csendesebben vert a vallásos élet ere s a virágzásnak indult keresztyén tudományosság visszavonult a fegyverzörej elől a zárdák csendes falai közé. Ezt ismét a vallás kérdése váltotta fel. Ismét ezért folytak az emberiség küzdelmei. Luther csak az erősen kiélesedett vallás problémát ragadta üstökön hatalmas kezeivel s nem eresztette el, habár vész és vihar zúdultak ellene. Ez a korszellem is meghalt a reformátió s ellenrcformátió mindig csendesebbé váló küzdelmeiben. Jött utánna az egyéni szabadság hatalmas problémája. Akkor a korszellem minden egyebet félrevetve, az elnyomott emberi méltóság érdekeivel foglalkozott. Az egyén istenitését találjuk a kor szellemi munkásságában, az encyklopedisták irataiban, Voltaire és Rousseau műveiben. Hol találjuk a korszellemet oly realistikus, meztelen vonásokban megörökítve, mint ezét az időszakét a „Társadalmi szövetség,,-ben, e forradalmi kátéban? Ez a probléma megizmosodott és harczra kelt, irtózatos liarczra a franczia forradalomban. A keresztyén vallásnak sohasem voltak gonoszabb napjai. Maga az ész s az önmagát imádó buta fanatismus döngették falait. Ennek a kérdésnek küzdelmei kinyúlnak az időbe egész napjainkig . . . Mi legyen a most következő kornak problémája : azt nem merném biztosra mondani. Hogy a vallás nem, annyi egészen bizonyos. Lehet, hogy ott bujkál valahol a között a sok mindenféle ismus között. Ennek az uj bálványnak körvonalait még nem véste egészen tisztára az idő keze ; de sok jelenségből arra lehet következtetni, hogy ez nem lesz más, mint a vagyon. A mostani közönyösség okát nem keresem sem a papokban sem a világi urakban ; hanem abban, hogy a buzgóságot felfalták, a vallás érdekeit félretolták a kornak uralkodó eszméi. Azt hiszem, lia papjaink még képzettebbek volnának, még inkább lángolna bennük a buzgóság s világi uraink legragyogóbb példával járnának elől : akkor sem tudnánk legyőzni a közönyösséget. Voltak és lesznek korok, midőn ez a közönyösség makacsul megtelepszik az emberi szivekben ; voltak és lesznek korok, melyekben a vallásos buzgóság fellobog. Olyan hatalmas embert még nem látott születni a világ, ki a kornak uralkodó eszméit s törekvéseit megtudta volna fojtani s lielyökbe másokat tenni. Bizonyos, hogy mi sem leszünk azok az emberek. Teljesen elhibázottnak és sikertelennek tartom tehát azt a törekvést, hogy megragadjuk a korszellemnek rohanó szekerét s templomaink felé fordítsuk. Bármennyire erőlködjünk, az emberiség fut ezen szellem után, mely felett nekünk édes kevés hatalmunk van. Hogy hurczoljuk hát akkor utánna a vallást?! Hogy csináljunk az embereknek olyan vallást, a melyben gyönyörűségök telik?! Hogy hirdessünk nekik olyan Istent, olyan Krisztust, a ki nekik tetszeni fog?! Mert hallottunk olyan hangot is, hogy a protestantismus megfeneklett, hogy papjai valami érthetetlen nyelvet beszélnek. Hiszen nem hyerogliphek a szentírás igazságai, melyeket csak valami csodás átalakításokkal lehetne a mai ember észjárásához alkalmazni. A betűszerint való magyarázás pedig olyan képtelenség volt már századok előtt, mint most. Ki fogja vitatni a szószékről a szentírás történelmi, természettudományi, föld-