Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Belföld - Zsidói felavatási ünnepélyek

•370 végbe. Vasárnap reggel meg a körülfekvő összes evang. egyházközségekből özönlött a közönség Grinádra, oly számmal, hogy bizony a templom, bár ember ember hátán állt az összes közönség befogadására szűknek bizonyult. Kilencz órakor reggel a „Hör unser Flehen Geist des Herrn" kezdetű énekkel kezdetét vette az ünnepély. Az oltári isteni tiszteletet alulírott végzé, majd az e ezélra külön lenyomatban kiosztott „Gib ihm, o Vater! Glück und Kräfte" kezdetű főének 2-ik versénél oltár elé lépett a főesperes úr, Kercser Ede bazini és Schárbert Armin limbachi lelkész urakkal együtt, hogy azután az előtte álló fiatal testvérnek hatásos beszédben ecsetelje a lelkészi állás magasztos kötelességeit és gyönyörűséges jutalmát. Majd átnyújtván neki hivatala symbolumait állásába forma szerint is beiktatá, megható szavakban megáldva őt és Isten áldását kérte működésére, — a miben a két segédkező lelkész követé a főesperes urat. Rövid két vers eléneklése után szószékre lépett a nap hőse, hogy jól átgondolt beszédben hirdesse Máté 4. 18—20 alapján miszerint mint lelkész, mint emberhalász embereket akar fogni de nem csellel, hanem az isteni igazsággal ; a hálót akarja kivetni, de nem a maga, hanem a kit szolgál, ura érdekében ; lelkeket kiván fogni de nem a halálra, hanem az örök életre. A mindvégig nagy figyelemmel meghallgatott beszéd után buzgóan elzengett énekversben teljes szivből rámondta az áhitatos gyülekezet az „Áment" és „úgy legyent". —Oltár előtt a beigtatott által mondott alkalomszerű imával és áldással végét érte a templomi ünnepély. Az ez alkalommal gyűjtött perzselypénz kitett 15 frt 46 krt, mi bizony sok ha tekintetbe vészük, hogy rendesen csak 2—3 frt szokott begyülni. Bizonyítja ez is egyrészt a közönség nagy számát, másrészt áldozatkészséget. Az isteni tiszteletet követte a presbyteriális gyűlés, melynek végeztével kezdetét vette a közebéd. Mint mindig úgy ez alkalommal is kitettek a grinádiak magukért, és ha nem is beszélik sokan édes magyar nyelvünket, de a magyar vendégszeretetben alig ha túl tesz rajtok valaki ; még czigány zene is volt. A talpraesett pohárköszöntők árja közt nagyon is hamar elérkezett a búcsúzás órája. Jó benyomással, lelki megelégedéssel, azon hő kivánsággal távoztunk valamennyien vajha áldásos maradna mindenkor az egyház és lelkésztanítója között kötött és ez alkalommal megerősített fi'igy. Schönviszner K. * Zsidón az újonnan épült tanitölak és iskola felavatási Ünnepélye. Mindenfelé erdőségtől vagy filoxera által elpusztult hegyi szőlőktől övezetten egy mélyedésben rejtőzve fekszik azon igénytelen falu, melyről örvendetes tudósításom szól, és e falunak neve Zsidó. Honnan és mitől vette ! nevét? arról nem szól a krónika. De feltűnő, hogy e faluba mindazonáltal hogy neve Zsidó nagy ritkán telepedik le egy egy zsidó. Ennek meg ismét oka van, t. i. az, hogy a faluból ki és befelé a közlekedés felette nehéz, s így bizonyára a zsidók által nagy kedvvel űzött adásvevésre nézve e hely nem igen kedvező. Zsidón — mondom — a domonyi anyaegyház e leány gyülekezetében nevezetes nap volt, és annak marad október 5-ike: ugyanis a fél falu, — mert : annyi az evangelikus rész — nagy részvéttel és buzgó- 1 sággal ünnepelte újonnan épült tanitólakja és iskolájának a maga módja és rendje szerinti felavatását. Ünnepelte pedig oly komolysággal és épületességgel, a minő hozzávaló készültség, oly ritka eseményt a maga nemében még falu helyen is mindenkor méltán megillethet. Az ünneplő közönséget, a helybelieken kívül a távolabbi vidék is szolgáltatta. Az ünnepély délelőtt 10 órakor vette kezdetét a templomban rendes isteni tisztelettel, hová papok, tanítók, községi jegyzők és más világi urak élén egyszerre, és tömegesen vonult fel az egész, már akkor csak is a megindulásra várakozó közönség, mely színültig megtöltötte a kis templomot. Az oltár előtt helybeli lelkész Szilárd János mondott Istent dicsérő s hálaadó imát, és olvasott alkalomhoz mért textust. Majd meg — de valamivel későbben, — ugyan ő olvasta fel az adakozók neveit és azon összeget, melyet egyik-másik a népnevelés oltárára letett. Az adakozók közt kellemesen érintette fülét mindenkinek, a nagy államférfi, Tisza Kálmán nevének elhangzása, ki egyedüli nagybirtokos Zsidón, és ajándékozott 100 frtot. Gosztonyi Miklós egyházfelügyelő 20 frttal, Majtényi István köztisztelet és szeretetben álló képviselő pedig 15 frttal járultak a sz. ügyhöz. A köznép is teljes elismerést érdemel, mert ő sem maradt hátra az áldozatkészségben, miután a reá egy házilag kirótt összegeken felül többen még 10 frttal, sokan 5 frttal, a nagyrész pedig 2—1 frttal gyarapították az építkezésre szánt pénzalapot. E pénzalapot tetemesen nevelte felsőbb engedélylyel a hivek által hűségesen teljesített országos kéregetés, kik — mint kifejezte magát s az előadó lelkes hitszónok — Kárpátoktól Adriáig készségesen járták be a hitsorsosokat, és Összehoztak e nemes ezélra 500 frtot. Ez adományoknak nyomatékkal, és nem kis diadalérzettel történt felolvasása előtt még, és pedig az első tót ének, és a második magyar ének elzengése után szószékre lépett Szeberényi Lajos, fóti fiatal lelkész, kinek Máté 18, 1—6 versei alapján tartott beszéde, teljesen megnyerte a reá figyelmessé lett nagy közönség tetszését, midőn azt kezdte fejtegetni, mi az iskola ? és ezt nem csak mondta, de apróra be is bizonyítgatta, hogy ez nem más. mint Isten kertje, továbbá erős bástya e világi kísértések ellen és végre a mennyek kapuja. E gonddal kidolgozott, és sz. irási idézetek nélkül épen nem szűkölködő sz. beszéd, nagy hatással volt a jelenlévők szivére, és nem egy figyelmes hallgatónak szemeiben nem akarva is könnyek csillogtak a belső, a lelki megindultságtól. Végre az istentiszteletet bezáró áldás vétele után, a minő rendben felvonúlt az egész közönség, azon rendben tért vissza megint az új, a réginél sokkal diszesebb tanítói lakra, illetőleg, a kor kívánalmai szerint berendezett világos és tágas, mostan pedig még koszorúkkal és zöld ágakkal is bőven elhalmozott iskolai terembe. Itten meg a pestmegyei ev. esperesség ez idő szerinti alesperese Melczer Gyula, acsai lelkész, kinek hivatalos körébe tartozik a tanügy, emelt szót és János jelenése 21, 3. verse alapján úgy mutatta be az iskolatermet, mint szinte „isteni hajlékot" és lelkesen beszélt annak czélja és rendeltetéséről, ajánlotta annak csakúgy mint a templomnak tiszteletben tartását, úgy a szülők, mint a gyermekek és tanítók részéről, hála érzésre buzdította a leányegyház