Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - A mi zsinatunk

•416 üldözött drága ev. egyházunk is uj életre kelt, feltámadott, mikor 1791-et irtak. És most, a midőn egy század lefolyása után halálos bilincseiből felszabadult uj életre kelt egyházunk zsinatilag készül rendezni ügyeit, mit kérhetnénk jobbat az Úrtól, mint azt: Urunk mesterünk, maradj meg velünk. Te pedig óh Sz. Isten sat. Zsinatunk megnyitó ünnepén — ez a mi esdő szavunk az Úrhoz : Maradj meg velünk ! neveld meg, sokasítsd meg a mi hitünket. Az evangyeliom örök igazságaiban gyökerező hitnek alapján áll a mi egyházunk. Felépítettetek — mond az apostol — a próféták és az apostolok fundamentomán, melynek szegletköve J. Krisztus, kiben az egész alkotmány szép renddel nevekedik, hogy legyen az Urnák sz. temploma. Ephes. II. 20. 21. Ezen apostoli kijelentés szerint — ha az egyház épületének szegletköve a Krisztus, — úgy szükségképen kell, hogy ennek az épületnek minden tégladarabját, minden egyes tagját általhassa Jézus evangeliomának szelleme. A mi Zsinatunk sem nélkülözheti az élő hitnek megszentelő erejét. Vallásos kebel, sz. lelkesedés, áldozatkész akarat kívántatik ehhez a mi egyházvédő, rendező és mentő munkánkhoz. Nem a világ bölcsei és hatalmasai, hanem a szerény, — kicsinyelt, lenézett, de hitben erős apostolok építették fel a Krisztus egyházát. Neveld meg, szaporítsd meg a mi hitünket, ezzel a kéréssel fordultak az apostolok isteni mesterökhöz, midőn saját elégtelenségük tudatára ébredtek. S valljon mit válaszolt nekik az Ur! Azt válaszolta: „Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, és azt mondanátok im e hegjmek — menjél innét amoda — és elmenne. Mat. XVII. 20. íme a hit csodatevő ereje mely a lehetetlennek látszó feladattal is megküzd a legnagyobb áldozatot is meghozni képes. Valljon mi képesítette apáinkat az evangelium eme vértanúit arra, hogy századokon át, folytonos üldöztetés és elnyomatás között élve megtartották és megvédelmezték az evangeliomi egyházat ; erőszakkal elvett templomaikat, iskoláikat újra felépítették, elűzött, a vadonban rejtőző papjaikat rejtekeikben felkeresték, a kedves otthont odahagyták s bujdosva kerestek biztosabb, nyugalmasabb otthont, egyetlen kincsök mit magokkal vittek a biblia volt s ha vérpadra hurczolta is őket a vakbuzgó vallásos rajongás ott is azt vallották az Apostollal: „Nekem mind életemben, mind halálomban nyereségem a Krisztus!" Meghatva szemléljük apáink példájában a hitnek csodatevő hatalmát. És hogy ha most rájok gondolunk, valljon nem érezzük-e, hogy milyen sokkal tartozunk mi hitbuzgó, őseinktől öröklött egyházunknak? Nem azt sugallj a-e keblünk mélyéből fel-feltörő szózat: Védjétek, — tartsátok meg, virágoztassátok fel azt az egyházat, — mely oly drága áron jutott örökötökbe, s ha apáitok nem sajnálták az evang. hitért véröket ontani, ne sajnáljátok egyházatokért készségesen meghozni legalább az anyagi áldozatot. Sz. az Urban ! Egy század óta hordjuk a köveket rombadőlt Sionutik falainak felépítéséhez és még mindig sok a pótolni, tatarozni való. Lelkész-, tanár-, tanítóképző intézeteink, nőneveldéink, árvaházak, népiskolák, szórványokban lakó hivek, szegény egyházak, nyomorral küzdő egyházi hivatalnokaink epedve várják a közegyház mentő intézkedéseit Komoly és nagy munka vár reánk és annak sikere első sorban attól függ. — hogy megvan-e bennünk az a mustármagnyi hit, mely a most említett feladatokat, ezen hegyeket, képes elmozdítani. Kérjük az Urat: Urunk, Mesterünk maradj meg velünk — sokasítsd meg a mi hitünket. De menjünk tovább : mert van még egyébb kérni valónk az Úrtól — s ez az : II. Urunk, Mesterünk — maradj meg velünk, tarts meg minket békességben, egyetértő szeretetben a munka terén, melyet e zsinaton végezni hivatva vagyunk. Az egyetértés lelkét, a béke szellemét is az Úrtól nyertük örökül éppen úgy mint a hit malasztját. Az ő isteni ajkairól hangzottak el azok az áldott, végrendeletszerű igék : Békességet hagyok nektek, — az én békességemet hagyom nektek. — Ne háborodjék meg a ti szivetek és ne féljen. Ján. XIV. 27. És az apostolok hiven ápolták egymás között a béke és egyetértés szellemét, sem bántó és szertehúzó versengésre nem keltek egymással, — sem gyáva félelmet nem ismertek. Az Ap. cselek, könyvében II. 1. azt olvassuk felölök: Mikor pedig a pünkösd napja el jött volna, valának mindnyájan egyakarattal együtt. Legyünk e tekintetben is követőik, tartsuk fenn egymás között a békés egyetértés s testvérszeretet viszonyát. Egyetértésben fekszik a mi erőnk, munkánk sikere, egyházunk tekintélye, fénye és dicsősége. Nyelv, nemzetiség, társadalmi osztálykülömbözet ne emeljenek közöttünk válaszfalakat, kárhozatot versengést és viszavonást. Egy a mi Atyánk, egy a mi Urunk és mesterünk, egy test és egy lélek vagyunk, valamintliogy a mi elhivatásunknak egy reménységére hivattattunk. Ephes IV. 4. És egy a mi czélunk és feladatunk az evangelium alapján tovább fejleszteni és építeni isten országát. Tehát legyenek tőlünk távol az éles súrlódások, gyűlöletes versengések, tisztelettel a vélemény külömbségek iránt, készséggel hajoljunk meg az előtt a mi a közegyház üdvére szolgál. Nem emberi tekintély, — a közegyház akaratának nyilvánulása birjon előttünk döntő erővel. És hogyha szükségképpen ilyen egyetértő béke szellemnek kell vezetnie tanácskozásunkat épen oly mulhatlanul megkívántatik, hogy tanácskozásunkon, mindenkor felismerhető legyen ev. egyházunknak az