Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Belföld - Eötvös alap

14 I Avagy hiányzik-e hazánk néptanítóiban a műveltségnek az a magas foka, a mely Németországban már régesrégen létre hozta a kartársi közérzület s a kartársi szeretetet hirdető' néptanítói jótékony intézeteket, amelyek évenkint százezreket nyújthatnak a hozzájuk forduló szorongatott helyzetbe kerülő kartársaknak, gyermekeiknek, özvegyeiknek és árváiknak. Nem! Kétszeresen nem! Mert a milyennek magát a mi nemzetünk néptanítóságának a nagy többsége az iskolában és az egyesületi életben az értelmi műveltséget tekintve, ma már bemutatja és bemutathatja, — e miatt nincsen és nem lehet senkinek sem oka az aggodalomra! Avagy talán a szívjóság hiányzik a mi kartársainkban ? Az sem ! Hiszen csak elmehetnénk mi, az „Eötvös-alapot" és a „Tanítók árvaházát" gondozó bizottságok tagjai, a mi kartársaink mindegyikéhez, hogy elmondjuk nekik mindazt, amit nekünk a folyamodványokból és az azok mellé csatolt okmányokból meg lehet és meg kell tudnunk, — úgy a 25 ezer tanító közül csak egyetlen egy sem eresztene el bennünket az egy-egy frtnyi évdíjnak átadása nélkül szerény hajlékából ! Csak az a baj, hogy kevesen foglalkoznak közülünk a gyűjtéssel, és hogy sokan nem is gondolnak arra, hogy mennyi jót eszközölhetnének, ha az egy-egy forintnyi évdíjat kérés nélkül is beszolgáltatnák az „Eötvös-alap" és az „Árvaház" pénztárába. Egyesületi életünkben, gyűléseinken, összejöveteleink alkalmával mindenütt emlékeztetnünk kellene egymást arra, hogy mivel tartozunk a tanítói közszellem, a kartársi szeretet és közérzület szent oltárainak. Magyarország néptanítói ! Igen tisztelt Kartársak ! Nemzetünk a Magyar állam ezredéves fennállásának örömünnepére készül; fényes tettekkel óhajtja a magyar társadalom minden egyes rétege ezen nemzeti ünnepet megülni. Ne hiányozzunk mi népnevelők sem a magasztos ünnepről ! Es mivel ünnepelhetnők mi meg a Magyarállam ezredéves fennállásának jubileumát méltóbban, mint azzal, hogy egy testté és egy lélekké olvadva, mutassuk be ország és világ előtt országos tanítói jótékony intézeteinket, melyekhez mind a 25 ezer tanító hozzájárul adományaival. Legyen a magyar nemzet ezredéves jubileuma egyúttal a magyar néptanítóság körében a kartársi közérzületnek fenséges ünnepe is ! Nemcsak ama kétezer kartárshoz szólok e kérésben, akik eddigelé is ott állanak országos jótékony intézeteink oltárainál, hanem azokhoz is, akik eddigelé csak néma és hideg szemlélői voltak az általunk folytatott szent küzdelemnek. Foglalja el mindegyikünk a nemes munkában a neki legmegfelelőbb tért s a magyar néptanítóság kartársi szeretetéről és közérzületéről tanúskodó országos székesegyház fel fog épülni csakhamar, a mi örömünkre s a mi nemzetünk javára és Isten dicsőségére. Es e székesegyháznak egyik legdiszesebb kápolnája lesz majd az a „Magyar tanítók háza", a mely arra lesz hivatva, hogy hajlékul szolgáljon egyrészt a fővárosi, másrészt a fővárosban székelő, országos jelleggel bíró népoktatásügyi egyesületeknek, és hogy befogadja a vidéki kartársaknak a főváros főiskoláiban s az egyetemeken tanuló fiait, hogy ott a kellő felügyelet alatt, olcsó pénzért, avagy teljesen ingyen, tisztességes ellátásban részesülhetvén, gond nélkül folytathassák tanulmányaikat. Más fővárosokban már vannak ilyen tanítóházak és virágoznak a szegény sorsú egyetemi tanulókról gondoskodó intézetek. Mi is érezzük annak a szükségét, hogy országos egyesületeinknek állandó helyiségük legyen, ahol kisebb nagyobb gyűléseiket megtarthassák és irataikat elhelyezhessék ; de még inkább szükségét érezzük annak, hogy nincs még Budapesten olyan intézet, amely a szegény sorsú főiskolai egyetemi tanulóknak és a szakiskolák növendékeinek méltányos díjért avagy teljesen ingyen adhatna teljes ellátást. E kettős feladat megoldására hivatott épületnek, a „Magyarországi tanítók házának" felállítására és fentartására vállalkozik az „Eötvös-alap országos tanítói egyesülete", a melynek alapszabályait a IY-dik egyetemes tanítói gyűlés alkalmával az Eötvös-alap rendes tagjainak közgyűlése az 1890-dik évi aug. 22-én megállapította és amelyek szentesítés végett a magas kormányhoz már fel is terjesztettek. A „Magyarországi tanítók házának" eszméjét a IV.egyetemes tanítói gyűlés nagy lelkesedéssel fogadta s ha az ország összes néptanítói úgy követik dr. Verédy Károlynak, a főváros buzgó tanfelügyelőjének nemes példáját, aki ezen czélra azonnal 50 forintot felajánlott, miként Bede Dániel, Sebesztha Károly, Tóth József. Arányi Antal, Deák Lajos, Kurz Sámuel, Lederer Ábrahám, Sebestyén József, Böngérfi János, G-yörgy Aladár és Glatz György stb., akik azonnal nagyobb összegeket ajánlottak a szent czélra, úgy a Magyar állam ezredéves jubileumára már akár el is készülhetne az ; mert a nagyközönség bizonyára szívesen fog bennünket ezen eszmének megvalósításában is támogatni; mert mi, ha tanítók és ügyfelek gyermekeivel nem tölthetjük be a tanítók házát, szívesen meg fogjuk azt nyitni más szerény anyagi körülmények között élő szülők jelesen tanuló gyermekeinek is méltányos díjak fizetése mellett. És már is dicsekedhetünk azzal, hogy nem tanítók is felkarolták az eszmét, — az első kétszáz forintos alapítványt a Magyarországi tanítók házára Stettner Alajos mérnök úr, budapesti polgár tette le kezeimbe. A „Magyarországi tanítók házának mintájául előttem a bécsi „R u d o 1 p h i n u m" czímű jótékony intézet áll, a melyet az általam tanulmányozott hasonnemű intézetek közül a legczélszerűbbnek találtam s a melyben 70—80 egyetemi hallgató talál ingyen lakást és mérsékelt díjért teljes ellátást. A nevezett intézetet legközelebb tüzetesebben is be fogom e becses lapok olvasói előtt mutathatni. Szépnek szép lesz majd a Magyarországi tanítók háza is, azt előre elmondhatom ; de hogy mikor foghatunk mi annak felállításához, arról egyes egyedül hazánk néptanítóságának áldozatkészsége szólhat a legékesebben. Tettre tehát, szeretett kartársak, nemzetem népnevelői ! Mutassuk meg, hogy a magyar néptanítóság a Magyar állam ezredéves múltjához méltóképpen tudja nemzetének örömünnepét megszentelni. Ébredjen fel bennünk a nemzeti önérzet által is táplált tettre kész kartársi szeretet és közérzület s az Isten megsegít és áldását nem vonja meg országos tanítói jótékony intézeteinktől. Budapesten, 1891. január 1-én. Péterfy Sándor.