Evangélikus Egyház és Iskola 1891.
Tematikus tartalom - Belföld - Tátraaljai esperesség
248 zoló magasztos jeleneten kivül, egyúttal az a hálás kéz, mely azt alkotta, és az a szülőföldjét még a messze távolban is szerető nemes szív, mely azt nekik, mint a vecsei ev. leány egy ház híveinek szeretettel adományozta. — Fogadja a nemesszivü adományozó, a hű lelkipásztor, e helyen is szívből fakadó hálaérzetünk nyilvánulását, és lelje jutalmát azon boldogító tudatban, hogy midőn szülőföldje templomának ékesitésében örömét találta, — azzal az Istennek kedves áldozatot hozott! Veszprém-N.-Szőllős, 1891. július 20-án. Szalay László, ev. lelkész. — A pozsonyi diakonissza intézet köréből. A vezető nővér már megérkezett s helyét elfoglalta. Tapasztalásához s ügyességéhez nagy reményeket fűz az intézet vezetősége. Augusztus 2-án a diakonisszák átveszik a gyülekezet kórházában a betegek ápolását s ezzel tényleg a gyülekezet szerves életébe lépnek. — A domonyi iskola oly rosz állapotban van, hogy a tanköteleseket (120) befogadni nem képes. A tanfelügyelő a gyülekezetet a régi iskolaépület felemelésére, egy tanterem építésére s egy tanítói állomás szervezésére szólította fel ; a gyülekezet azonban kijelentette, hogy e követelésnek megfelelni nem bír. Most a tanfelügyelő a politikai községet kényszeríti az iskolaügy rendezésére. Domony leánygyülekezete: Zsidó, lelkészének buzgólkodására 2000 frton uj iskolát épít mely öíszeghez Szilárd János lelkésztársunk 700 frtnyi segélyt gyűjtött ; a segélyzők között Tisza Kálmán volt miniszterelnök 100 frttal szerepel. — „Protestáns Szemle- III. füzete felette érdekes tartalmával nemcsak a vállalat életrevalóságáról, szerkesztőjének fáradhatatlan ügybuzgalmáról és avatottságáról tesz tanúbizonyságot, hanem ékeshangú felhívás minden egyházi tudomány iránt érdeklődőhöz ugy az irodalmi társaság pártolására, mint buzgó közreműködésre. E füzet tartalma : I. Értekezések és tanulmányok: 1. Kermann Dániel élete. Zs. il. 2. Egyházi tanulmányok franczia földön. Balogh Ferencz. 8. Komáromi Csipkés György és bibliája. Földváry László. 4. A zsoltárok. Józsa Zsigmond. 5. A dunántuli ág. ev. egj^báz megalakulása és 1598. évi törvénykönyve. Mokos Gyula. 6. A heidelbergi káté története és irodalma a külföldön és hazánkban. Dr. Erdős József. 7. Lutherképek a modern pápás történetírásból. Dr. Szlávik Mátyás. II. Könyvismertetés: 8. A Study of Religion its Sources and Contens by James Martineau. Antal Géza. III. A magy. prot. irod. társaság valláserkölcsi felolv a s a s a í. 9.Dr.Pulszky Ágost előadása a „felekezetek szerepéről az államéletben." 10. Müvelődéstörténelmi rajz a hit és babona múltjából. Dr. Csiky Kálmán. IV. Irodalmi szemle: 11. A) Hazai irodalom. B) Külföldi irodalom. Ezen változatosságban s belértékben gazdag füzet ára 1 frt 40 kr. Mi legkevésbbé sem panaszkodhatunk a nyújtott szellemi táplálék akár mennyisége, akár minősége miatt, vajha arányban állana a nyújtottál a pártolás is! — „A magyar románok és a magyar nemzet" czim alatt megjelent végre a magyar főiskolák válasza Románia egyetemi ifjúságának hirhedt emlékiratára. Az egész válaszon az a nyugodt, öntudatos józanság vonul végig, mely az igazsággal, az okos meggyőződéssel természetszerűleg vele jár. Azt az óriási előnyt azonban, melyet a száraz tényeknek a hazug ráfogásokkal és szenvedélyes kitakadásokkal való szembeállítása nyújt, sohasem használja ki, — mindig megmarad objectiv s józan. Hiszen a történelem, statisztika és a tételes jog oly nyomós adatokkal szolgálnak, hogy Brennus kardját belevetni Justifia mérlegébe nincs szükség. Melegen ajánljuk olvasóink figyelmébe e füzetkét melynek tartalmát, gondolatmenetét ismertetni lapunk speciális iránya s szűk tere miatt lehetetlen. A válaszirat magyar, franczia és német nyelven jelent meg, a magyar példány 80 kr. beküldése mellett megrendelhető a szerkesztő bizottságnál (Budapest Tud. és Műegyet. Olvasókör Lipótutcza 25). A begyült összeg az irat kiadása költségeinek fedezésére lesz fordítva és az esetleges többlet a magyar ifjúság Millenium alapja javára esik. — Szerkesztői üzenetek. Z. J. Cs.-on. Midőn a nt. esperességnek intézkedését köszönjük, biztosítjuk tudósításainak szives fogadtatásáról. Sz J. D.-ban. Lenézésről kár beszélni, olyan nincs ; de igenis vannak a szerkesztőnek különféle okai, melyek eljárását szabályozzák. Személyi tekintetek épen nem döntenek. Felolvasása jönni fog. PÁLYÁZAT A debreczeni ágost. hitv. evang. egyház segédtanitónőt keres, ki az előirt tantárgyakon kivül a kézimunkát is képes szakszerűen tanítani. Évi fizetés 300 frt havi előlege.? részletekben. Az első év próba-év. Pályázati kérvények f. é. augusztus hó 15-ig a lelkészi hivatalhoz küldendők. Debreczen, 1891. jul. 20. Matemy Lajos lelkész. Kula nagyközségben (Bács-Bodrog vármegye) f. évi július hó 1. napján szabályszerűen megalakult, a cservenkai lelkészi hivatalhoz tartozó, ág. hitv. ev. leány egy háznál betöltendő tanitói állásra egyház tanácsi határozat folytán ezennel pályázatot hirdetek. Ezen állással 500 frt készpénz, szabad lakás, 8 köbméter kemény tűzi fából álló javadalom van egybekötve. A megválasztandó tanitó köteles magyar és német nyelven oktatni, vasárnapi iskolát ellátni és szükség esetén a kántori teendőket végezni, miért is feltétlenül megkívántatik a magyar és német nyelvben úgy szintén a zenében való jártasság. A megválasztandó tanitó f. évi szeptember hó 1. napján köteles hivatalát elfoglalni. A teljesen felszerelt pályázati kérvények f. évi augusztus hó 10. napjáig alulírott egyházi felügyelőhöz küldendők be. Kula, 1891. évi július hó 4-én. Diener János, felügyelő. A beszterczebányai ág. hitv, ev. algymnasiumban a latin nyelv és történelem (esetleg más tantárgy) tanításával egybekötött rendes tanári állomás töltendő be. Javadalmazás : 850 frt. fizetés és 100 frt. lakáspénz. Okleveles pályázók hiányában nem okleveles egyén helyettes tanárul választatik, a ki 700 frt fizetés és 100 frt lakáspénzben részesül. A megválasztott állását szeptember 1-én köteles elfoglalni. Az egyházi közgyűlésre czímzett és kellően fölszerelt folyamodványok f. é. augusztus hó 10-ig az ev. lelkészi hivatalhoz küldendők. Beszterczebánya, 1891. július 17-én. Buliovszky Kálmán, gymnasiumi felügyelő. A Kis-hartai (Pestm) ág. hitv. evang. egyházba segédtanító kerestetik. Fizetés: 365 frt készpénz, egy butorzott szoba és ennek fűtése. Tanítási nyelv: német és magyar. Kötelességek: Az I. osztály vezetése, a kántor akadályoztatása esetén ennek helyettesítése. Az állás csak ideiglenesen, egy évre lesz betöltve. Okmányokkal felszerelt kérvények a u g. 15-ig alulírotthoz küldendők. Galle Andor, evang. lelkész. Egy elaggott lelkész maga mellé, egy tót nyelvű gyülekezetbe káplánt keres. Kötelessége : a lelkészt illető összes funkcziók végzése; javadalma: 125 frt s teljes ellátás; írásbeli megkeresések e lap kiadó hivatalához intézendők. WIGAND F. K. NYOMDÁJA, POZSONYBAN.