Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Külföld - Diakonissa-képző intézet

39 tusok Lapjáig, s a prot. theol. könyvtártól föl a Prot­Irod. Társaság megalakulásáig, illetve szerencsés meg­indulásáig. Nevezetesen kiterjeszkedem majd régebbi és ujabb keletű vállalatainkra épúgy, mint egyéb irodalmi erőlködéseinkre, úgy hogy a legkisebb prot. német vagy magyar néplap vagy egyéb prot. jellegű termék sem fogja kikerülni figyelmemet. E munkálatomhoz természetesen nagy szükségem van prot. lapjaink jelenlegi és volt buzgó szerkesztőinek és ev. ref. vagy ág. hitv. ev. lelkész vagy tanártársaimnak szives tájékozó útbaigazítására, illetve ügyemnek : közös jól felfogott ügyünknek jóakaró támogatására, — neve­zetesen a hazai régebbi vagy ujabbi lapok, vállalatok vagy egyéb irodalmi mozgalmak czéljainak, életük idő­tartamának stb. pontos megjelölésére és velem való köz­lésére, úgy hogy a legkisebb adatnak rendelkezésemre való bocsátását is forró köszönettel fogom fogadni. Az eszmét e tanulmányomhoz a Sárospataki Lapok érdemes szerkesztőjétől, Radácsi György barátomtól vettem, ki f. i. közleményemnek birálatos ismertetésében sok útba­igazító adattal máris szolgált, sőt egyházirodalmi viszo­nyaink képének a külföldön való feltüntetésére egyenesen föl is szólított. Ha netán lapjaink vagy folyóirataink általam nem ismert régebbi évfolyamaiban máris megjelent volna egyházirodalmi viszonyainkat ismertető, s igy meg­írandó tanulmányomat közelről érdeklő és útbaigazító ily czikk vagy értekezés, úgy annak szives megjelölését és tudomásomra hozatalát kérve kérem, a mennyiben ily tárgyú előmunkálat nehéz munkámat felette megkönyitené. Révész Imre figyelmezőjét és apologetikai-polemikai ira­tait pedig kölcsönbe kérem, vagy esetleg pénzért is át­veszem. Érzem és tudom, hogy a művelt külföldnek, különösebben a németországi prot. egyházi és theologiai körök máris észlelhető szives érdeklődésére nekünk magyar protestánsoknak szükségünk van, — azt ápolni, fejlesz­teni és tőlünk telhetőleg erősíteni valóságos misszió, s ifjú éltemnek egyik legemelőbb és legéltetőbb vezérgon­dolatát képezi. E magyar prot. missziói ügyet prot. pap­és tanártársaimnak buzgó pártfogásába ajánlva, az erő­telennek erősítését s szives mielőbbi tudósításait kérve, maradtam mély tisztelettel és legforróbb köszönetem elő­leges jelzésével Eperjesen, 1891. január 24-én. Dr. Szlávik Mátyás, ev. theol. tanár. * Kilenczedik kimutatás. Nyolczadik kimutatásom óta (1. a tavalyi 50-ik számot) Nemes-Kosztolány számára a következő kegyadományok folytak be nálam : A túr.-sz.-mártoni egyházból 16 frt. (maga a főesperes nt. Horváth József úr gyűjtötte), a selmeczi lyc. biblia­egylettől 4 frt., Vadosfáról 1 frt. (a két utolsó tétel köz­vetlenül Kosztolányba küldetett), Nyíregyházáról 2 frt., Lestyinéről 3 frt., Rimaszombatból 1 frt., Tót-Pelsőczről 3 frt., Apátiból (Tolnám.) 1 frt., a hallei akad. Gr. A. egy­lettől 36 m. = 20 frt. 5 kr. (kieszközölte tiszt. Chriastélyi Gyula kis-kőrösi segédl.), Jolsváról 1 frt., Nagyszombat­ból 2 frt., Kochanóczról 5 frt., Kőszegről 2 frt., Kis-Kőrös­ről 5 frt., Misérdről 1 frt. 10 kr., Nagy-Rőczéről 1 frt., Uj-F.-Varsándról 1 frt., Bánfalvárói 1 frt. 13 kr., összesen 71 frt. 28 kr. a nyolczadik kimutatás . 1185 „ 87 „ összesen 1257 frt. 15 kr. Nem folyik már ugyan, de hála Istennek! még min­dig cseppeg. Legszívesebb köszönetem a jószívű adományo­zóknak úgy, mint a szives gyűjtőknek ! Körmöczbányán, 1881. január 27. Raab Károly, barsi ág. hitv. ev. esperes. Diakonissza-képző intézet. Lipcsében f. évi február 1-én nyílik meg a diakonisszákat képző intézet. — E czélra 1889. évben 170,000 mrk. gyűjtetett, mely összeg 1890-ben keveset növekedett. Jóllehet ez összeg nagyon csekély egy diakonisszaintézet berendezéséhez, mely egy kórház felállítását nem nélkülözhet, mégis a diakonisszák kép­zését meg fogják kezdeni. — Egy kibocsátott felhívás kö­vetkeztében igen sok hajadon és özvegy jelentkezett és kérdezősködött a felvétel iránt. — 1894. márczius 31-ig az intézet bérelt házban lesz elhelyezve. — A diakonisszák betegápolásra egyelőre a városi kórházban fognak oktattatni ; később a gyülekezet nővérei a gyülekezeti ápo­lásba vezetik be. — A diakonisszák további tanítása s még szükséges kimívelése Schultze Oszkárra a György­templomnál alkalmazott lelkészre bízatott. A római pápa újólag ítélő bíróvá lett választva. Miután Portugallia és a Congo-állam, Muata Yamno afrikai birtok felett megegyezni nem birtak Lipót belga király mint a Congo állam souverainje a pápát e vitás kérdés­ben közvetítőül hívta fel, kijelentvén, hogy a pápa Ítéletét mint végérvényes birói határozatot fogja tekinteni. Hogy azonban Portugallia is hasonló ajánlatot tett volna még nem bizonyos. 1 llflll^ Előfizetésre való felhivás. Lapunk kilenczedik évfolyamát kezdjük meg. Soha sem volt reá oly szükség, mint épen most a „zsinat" esztendejében! E szükséget érezzük s a belőle folyó kötelességnek áldozattal is megfelelni készek vagyunk. Egyházi s iskolai ügyeink tárgyalására, a fenn­álló rovatok szerint, a mily mértékben a begyült anyag követeli, mindég helyet biztosítunk. Ha valamikor, most van szükségünk szellemi közreműködésre és anyagi támogatásra, ezeket kérjük. Az előfizetési árak a régiek: egész évre .... 6 frt., fél évre 3 frt., negyed évre 1 frt. 50 kr., melyek a szerkesztő nevére, Pozsony, Konventntcza 6. szám küldendők. W^f Tisztelt olvasóinkat előfizetéseik, esetleg meg­rendeléseik mielőbbi beküldésére, a hátraléko­sokat, hátralékaik törlesztésére kérjük. Szerkesztő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom