Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyházunk haladása érdekében (Sass János)

•390 Egyházunk haladása érdekében. Mielőtt a vitatott tárgy érdemére térnék, egy rövid megjegyzést nem mulaszthatok el Lauko Károly ur egyik állítására, miszerint czikkemből az volna kiolvasható, hogy a világiak azért nem értik meg papjaikat, mivel fel sem kereshetik őket. Midőn arról szóltam, hogy papjainkat nem értjük, nem egy osztályról, a hivatalnokokról, hanem általában a világiakról beszéltem. Ha egy osztály nem keresheti fel a papokat a templomokban, ebből nem következik, hogy az összes világiak ki vannak onnan zárva; de még az sem következik, hogy hivatalnokok közt nem létezhetnék olyan, a ki papjainkat s azok gondolkodás módját ismeri. És igy Lauko Károly ur azon különben kifogástalan logikája, miszerint a kit meg nem hallgathatok, arról lehetetlen elmondanom, hogy nem értem ; ezen specialis esetben egyáltalán nem alkalmazható. De hát ez mellékes dolog. Halad-e a protestáns egyház lépést tartva a felvilágosodással ? That is the question ! Nem véleménykülönbség van Lauko Károly ur és alólirott közt, legalább azokban, miket ő válaszul kérdéses czikkernre e lapok 43. számában elmond; hanem ha a fenti kérdésre elvitázhatlan tények igennel válaszolnak, úgy kötelességemnek kell ismernem bünbánólag, de őszinte megnyugvással bevallani tévedésemet ; ha pedig tény az, a mit ama czikkemben elmondani bátorkodtam, miszerint a protestáns egyház a gondolkodásmód terén — tehát nem a külterjes fejlődésben — Luther óta egy parányi lépést se haladt, akkor e tényből önkényt következik, hogy a felvilágosodottság századának emlőin nevelkedett nemzedéket háromszáz év előtti álláspontról szónokló papjaink a vallás malasztjában — nem a szentségek kiszolgáltatását értem — részeltetni s a gomba módra szaporodó uj irányok közt a boldogság és üdvösség útjára vezetni nem képesek. Mert azóta, hogy Copernikus, Galilaei lángesze a világtestet kimozditotta sarkaiból, azóta, hogy az önálló szabad gondolkodás — melynek istápja épen a protestantizmus elve volt — a természet végetlen titkaiból óriási birodalmat hódított el és hajtott a halandó véges hatalma alá; egészen más fogalmaink vannak a világrendszerről és a világban működő végetlen erőkről, mint Luthernek s kortársainak voltak. A tudományosság igen sok mythost, melyben a régi kor gyermeteg kedéllyel hitt, mindennapi történetté praecipitált és igen sok történetet, mit a régi kor szűk látköre elfogulatlan szivvel elfogadott, legalább is kétes hitelű mondává, igen sokat képzelet szülte, a történettudomány krónikái részére nézve értéktelen költeménnyé sublimált. És miután az ember erkölcsi világa a világrendszerről alkotott fogalmaival legszorosabb összefüggésben van, természetes következménye a felvilágosodásnak, hogy azon a régi, ma már romokban heverő világrendszeren alapult eszményeink szétfoszladoztak. Abban a világban a végetlen, megfoghatlan, földöntúli hatalom s örök jóság volt az ember eszménye, mely felé lelke áhitozott, miként a szarvas a szép híves patakra ; ma az ésszel megmagyarázható, kézzel fogható, érzékelhető képezi az ember összes törekvéseinek czélpontját. A halandó keblébe oltott vágy a tökéletesedésre most abban nyilatkozik, hogy gyarló eszünk az ő óriási sikerei következtében elbizakodott önhittséggel semmit se tart önmaga előtt lehetetlennek s miként Bábel épitoi, a végetlenség örök titkainak zárait kopogtatja a helyett, hogy az Isten utainak megfoghatatlanságában megnyugvást találni igyekeznék, másrészt szabadságra törekvő lelkünk minden korlátot legyőzve, mindenhatónak hitt gyarló eszünkkel minden természeti erők felett uralkodva, a természet törvényeit letapodva, vagy — meggyőződésünk szerint — ügyes ravaszsággal kijátszva önmagunkat, értelmünket bálványozza. Nem vallástalanság lakozik bennünk, a vallás az ember szivéből kiolthatlan, ma is van vallásunk; de bálványimádás. Pénz, dicsőség, hatalom és érzéki gyönyö! rökben keressük a belénk oltott végetlenség utáni ! vágy kielégítését. Aztán mikor a lélek megundorodva a mindennapi, ünneptelen, eszménytelen élet gyönyöreitől, melyekben szent vágyainak kielégítését hasztalan kereste, érezni kezdi, hogy hiu erőlködése, dölyfös pályafutása nem az óhajtott megelégedés, megnyugvás révpartjára, hanem az önmagával, a természettel, a világgal való meghasonlás komor, vigasztalan odújába vezette ; akkor az elcsigázott, kimerült halandó még jó szerencse, ha lemondva minden vágyairól, elfojtva a tökéletesedés vágyát fásult közönnyel tengeti tovább napjait csak azért élve, hogy éljen és nem is sejtve, hogy az Isten e legdrágább ajándékának saját czélja is kell hogy legyen. Ez az, a mit ama czikkemben röviden — gonI dolva, hogy sapienti sat — azzal a kifejezésemmel I jelezni akartam, miszerint a föld ma már nem központja a világnak. Az ész uralma és féktelenség és boldogtalanság jellemzi korunkat. Már gyermekeinket ugy nevelik az iskolában, hogy azoknak zsenge elméje már az elemi osztályokban az értelmi gymnastica minden eszközein keresztül gyakorolja magát és talán nemcsak én tapasztalom, hogy habár ismeretanyaguk és belátásuk "kevesebb, mint ez előtt 30—40 évvel hasonkoruaknak I volt; de bizonyára élelmesebbek, okosabbak, találékonyabbak, ravaszabbak. Vannak egyesek, kétségtelenül vannak, kik szerencsés neveltetés, szerencsés körülmények folytán az értelmi felvilágosodottság álláspontján se vesztették el szemük elől a legfőbb eszményt és a kiket ennek szeretete megtanított az uj világnézettel szervesen összefüggő, vele békésen összehangzó eszményvilágot alkotni és ebben jó és balsors változásai közt boldog nyugalommal, megelégedettséggel élni; de a nagy tömeg eszmények nélkül, vallásosság és értelmi