Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Énekügyi mizériák (Payr Sándor)

•384 milyen bágyadtak, mennyire nélkülözik a mélyebb, igazabb érzést; vagy fussuk át böjti énekeinket, milyen szintelenek, egyhangúak ; pedig a passió történetének hány megragadó momentuma van, melyből két ezer év óta veszi immár tárgyát a művészet. Azért ha majd egy uj énekes könyv leszen készülőben, jó lesz elmenni egy kis igazibb vallásosságért az öreg graduálhoz is. A csabai énekeskönyvben Haan Lajosnak énekeit épen az teszi becsesekké, hogy ő visszatért a régi jó forrásokhoz és a régi jó ismerősöket méltó ruhába öltöztetve mutatta be újra. U nála világosan látjuk azon törekvést, hogy a biblia egyházi énekeinkben minél többször szólaljon meg. Nagyon szép irányt jelölt ő ki, vajha sirba ne térne vele! Azzal pedig, hogy kedves hangokban lefordította Luthernek az özvegy Mária királyné számára irt énekét a nemzeti kegyeletnek áldozott, melylyel hazánk és a nagy reformátor közt létezett viszonynak ezen becses emléke iránt viseltetett. Német eredetijét csak az 1762-iki régi pozsonyiban találtam meg. Pedig hát akkor csak nem hordták úgy szájon a hazafiságot, mint mostanság ! És itt kitérésképen (mivel egyik barátom első czikkem megjelenése óta meginterpellált, hogy a magam bűnét nem merem bevallani) megemlítem, hogy a télen, gyülekezetem felszólítására és annak költségére, a magunk számára kiadott német énekeskönyvet követtünk el mi is, a sok tarkabarka könyvre mintegy ráadásul. Sokat mondhatnánk mentségül, de itt csak annyit, hogy Luthernek fenti kegyeletes énekét sem feledtük ki. Német énekeseink nagyobb részében is száraz, rationalistikus szellem dominál. Elmondhatjuk ezt általában az uj pozsonyiról, bár több darabja igazán emelkedett, költői becsű, de ismét kérdés, hogy eléggé népies és gyülekezetnek való-e? Ilyen a tolna-baranyai esperességé, melyben akár hányszor megesik, hogy egy másodrendű idegen szerzőnek énekét a harmadrendű énekgyártó metélte körül, sajtóhibái pedig boszantók. Ugyanaz a szellem a bácskaiban is. Sokkal jobb érzékkel birtak már a soproni énekesnek szerkesztői, egész könyvük melegebb vallásos szellemet lehel, csak a szövegváltoztatásokat nem látom mindenütt indokolva. A mi a szellemet és a tartalom jobb részét illeti, leginkább megtetszett nekem a felső-lövői, csak az a kár, hogy már második függelékkel kellett a tartalmat kiegészíteni, és némelyik ének szövegénél kár volt a jó Wimmernek oly orthodox álláspontra helyezkedni. Különben pedig nem a túlzó pietismus, a minek gyanújában áll, hanem egészséges, buzgó vallásos szellem és költői érzék vezette ez énekeskönyv szerkesztésénél. Ismeretes Heimwehlied-je elég bizonyság e mellett. Legtöbb szépet lehetne mondani a würtenbergiről, de hát ez már nem a mienk és a sok Hillerféle ének ebben is már egy kis nemzeti elfogultságra vall. És ha tovább a második szempontból a költői forma és felfogás szempontjából vizsgáljuk énekeseinket, itt érezzük leginkább, mennyire szükséges volna egy, a mai igényeknek megfelelő és irodalmi színvonalon álló énekes könyv. De hát énekeinknek költői értékét is vájjon mi emelhetné? Ma már a túlságos irodalmi termelés miatt oda jutott az iró világ, hogy ki van merülve tárgyban, formában és éltető forrásokat, melyekből ujat hozhatna, nem talál. Nem utal-e tehát már a szükség is arra, hogy az elhagyott eredeti ősforrásokhoz, ezek között a bibliához, ennek örök igazságaihoz és habár egyszerű, de mindig szép formáihoz térjünk vissza r És nem épen az egyházi költészetnek volna-e szép tiszte e téren a kezdeményezést megtenni és előljárni ? Elfogulatlanul mondhatjuk, hogy lia egyházi énekeinkben nagyobb érvényre jutna a biblia, ez által énekeinknek már költői becse is emelkednék. Mert hiszen mennyi gyöngye a keleti költészetnek van elszórva a zsoltárokban, Salamon és a próféták irataiban és Jézusnak példázataiban. A bibliai helyek allegorikus felhasználása is micsoda élénkséget és gazdag változatosságot vinne énekköltészetünkbe. És lia a bibliai jellegen kivül az egyházi typust is magukon viselendik, az egyház története is élénkebb szint és nagyobb gazdagságot fog neki kölcsönözni. De hát sok a kívánni való nyelvezet és verselés dolgában is. A győri e tekintetben felülmúlja a kerületit, de bizony sok helyen egyik sem áll felül az öreg graduál színvonalán. Azt a század elejéről való nehézkes magyarságot találjuk bennök sok nyakatekert szóval és esetlen, sokszor latinos, majd németes mondatfűzéssel. A gernianisnius egyes szóösszetételekkel is beférkőzik némelyik helyre. Igy pl. a győri 164. é. 2. versében a kereszt átokfának mondatik, a mi a német Flucliliolznak betűszerinti fordítása. A verselésben a lábak természete majd semmi tekintetbe se jő, csupán a szótagok száma van megtartva. A rimelés nem egyéb, mint ugyanazon ragok és képzők egymásra következése, a mi különösen akkor megható, lia mind ez passivumban történik, mint pl. a dunántúli 9. é. 3. versében ezek a rimek : küldeték — gyümölcsözék, megáldaték — mondaték, és száz más ilyen. De nem is lehet csudálni, hogy kerületi énekesünk költői tekintetben sem sikerült jobban, mert hiszen annak főbb munkásai : jó Zigán János, Szűcs István, Tatay István, Perlaky Dávid, Szakonyi József, Miskei Ádám és a dilettáns theologus Matkovicli Pál felügyelő épen csak a szükség által hajtattak a költői pályára s úgyszólván rendelésre készítették énekeiket, pedig az ilyenek nem a legjobban szoktak sikerülni. Kis János a győriben, bár igen sokat kellett dolgoznia és Beliczay Jónás ugyanitt, valamint külön halotti énekeiben már nagyobb formai tökélyre törekedtek. Az ujabb csabai énekeskönyv pedig formai tekintetben is jó magosan áll a régiek felett. Elég csak Székács, Győry, Karsay, Haan és Sántlia stb. neveire utalnunk. Szintúgy kiválnak szép forma és költői emelkedettség dolgában Elefánt Mihály halotti énekei. Német énekeseink alaki tekintetben könnyen felülmúlhatják magyar