Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Papokról – Papoknak

•343 Kossuthok. És ha Kónyi Manó szerint maga a „haza bölcse", egy Deák Ferencz nem átallotta me'g a legkisebb beszédjének is legalább a főbb pontját följegyezni, bizony nekünk sem válik az szégyenünkre, ha mindig elkészülve lépünk föl a szószékre. A rögtönzött beszéd még a legjelesebb szónoknak sem sikerül mindenkor. A kinek pedig plane kevés a szónoki képessége — az ilyen papot tapasztalásból mondhatom, hogy kinos hallgatni a híveknek. Egy ilyen lelkésztársam prédikálásáról szokta társaságokban mondogatni egyik figyelmes nadrágos hallgatója, hogy „a mi papunk prédikácziója alatt pompásan lehet aludni!" S egy ilyen helyen történt meg pár évvel ezelőtt, hogy a midőn a lelkész helyett egy ügyes fiatal theologus beszélt, a hivek meglepetve mondogaták : „Nem is hittük, hogy a luth, papok között is akadnak szónokok !" S most legyen szabad nekem is bemutatni a mieinkből egy pár papi typust, a nélkül, hogy a helyeket vagy a neveket megnevezném. Nomina sunt odiosa. A fődolog az, hogy megtörtént. Midőn kis diák voltam, egyházunk felügyelője azzal serkentgetett a lelkészi pályára, hogy a papnak van a legjobb dolga a világon, mert nincsen semmi teendője. Betanul 52 prédikácziót, s azt elmondja évről-évre. 0 legalább igy volt erről meggyőződve. Papunk ha hasból nem beszélt, akkor ismert régebbi prédikáczióit szedegette elő. melyek közül némelyiket, igy p. o. az aratásit, a hallgatók közül sokan már könyv nélkül is tudták. Midőn nagyobb diák lettem, egy fiatal pap került hozzánk. Szép fiatal ember volt és jeles szónok. A prédikálása alatt eleinte mindig tömve volt kis templomunk. Egv év múlva megnősült, s ezután kezdte a prédikáczió készitést elhanyagolni. Sokszor lépett föl készületlenül, ilyenkor azután akadozott, meg--meg állt perczekig, sőt néha bele is sült. A hivek ezen eleinte csudálkoztak, majd bosszankodtak, s később kezdtek elmaradozni a templomból. Igy aztán lassanként elhidegült az egyházi élet. Később a püspökünknek is a fülébe jutott, hogy hogyan szokott prédikálni a mi papunk. S egy vasárnapon bizonyos főgymnasiumunknak még ma is élő egyik jeles tanárával váratlanul meglepett bennünket. A csinyen ért iskolás gyermek jobban meg nem ijedhetett volna, mint a mi papunk, midőn közvetlen a szószék előtt meglátta püspökünket. Az arcza szineket változtatott s verejtékcseppek gyöngyöztek homlokán. A Zombory Gedő „Korszerű prédikácziós könyvével" ment föl a szószékre, s mondanom sem kell, hogy borzasztóan akadozott, úgy hogy kín volt hallgatnunk őtet. Annak a leczkének már nem voltam tanuja, melyet szigorú püspökünk az istentisztelet elvégezése után neki négy szem között adott ! Mint tudjuk a gymnasiumi tanulók kötelesek mindig részt venni az isteni tiszteleten, illető tanáraik vezetése alatt. A mely gymnasiumban én tanultam, ott az egyháznak ép oly papja volt, a kit nem igen szívesen hallgatnak a hivek. Az ottani Nagyt. úrnak absolute nem volt semmi szónoki képessége. Midőn az istentisztelet megkezdődött, érdekes volt nézni, hogy a tömegesen megjelent deákok milyen buzgóan énekeltek; és ha a Nagytiszt, úr a szószékre lépett, rögtön minden deák kivette a zsebéből a máikészen tartott olvasni való könyvet, s olvasott buzgón, mig csak az Amen el nem hangzott! Mint nevelő pár évet töltöttem el egyik I felvidéki előkelő úrnak a házánál. A helybeli lelkész jó hangú, derék fiatal ember, alig pár év előtt került oda. Csak az az egy nagy hibája volt, hogy a beszédjére el nem készült soha. És hozzá még sem rögtönözni nem volt képes, sem pedig a prédikáczió egyszerű leolvasására nem mert vállalkozni ; hanem hol a hívekre tekintve, hol a beszédje szövegébe kukkantgatva beszélt a gyülekezet előtt; j s így a folytonos ide-oda hajlongása által épen olyan komikus hatást gyakorolt reám, mint midőn I az orthodox zsidó a tephilint homlokára és karjaira ; kötve hol előre, hol hátra hajolva imádkozik, nézvén I Jeruzsálem felé. Midőn Őt barátilag figyelmeztetem S e visszás helyzetére, ő nekem így felelt: „Hagyd ' el barátom! Már ez nálunk így szokás. Igy tett az ; elődöm. Igy tesznek mások is. Ehez hozzá vannak ! szokva a hivek is, mert a mi esperességünkben majd : minden pap így prédikál!" Káplán koromban egy népes esperességünk lelkészi értekezletén vettem egykor részt, a hol jelen volt maga a püspök is. Egy java korbeli lelkésztársunk tartotta a prédikácziót tót nyelven. A kis : templom zsúfolásig megtelt lelkészvendégekkel s helybeli hivekkel. S a mi lelkésztestvérünk nem volt elkészülve, de azért korántsem jött zavarba. Ha megakadt, bele-bele nézett a prédikácziójába, olvasott egy kicsit, s aztán beszélt tovább, mintha semmisem történt volna. S ez az akadozás és prédikáczióba nézegetés nemcsak egyszer-kétszer esett meg a prédikálása alatt. S kapott is érte kemény leczkét az ottlevő püspöktől s idősebb lelkésztársaitól. De hát aki a jelenlevő püspök, főesperes és lelkésztársai előtt is igy prédikál, vájjon hogyan prédikálhat az a saját egyházában? Egy másik helyen egy lelkésztársam esküvőjére voltam hivatalos. Mondhatom, hogy díszes násznép, díszes vendégkoszorú volt együtt. Abban az egyházban igen régen tartottak díszesebb esküvőt. Mindjárt ebéd után magam menteni gálában a paphoz — ki nagy gazda hírében állt — hogy vele a teendőket előzetesen megbeszéljem. Mennyire meglepett, midőn őt egész porosan, izzadtan, s köznapi ruhájában találtam. „Épen most jöttem haza — úgymond — a mezőről, s a textust akarom keresni épen a délutáni esküvőre." „Hogyan — mondám én — hát a kartárs úr még nem készült el? „Oh! az nekem már könnyen megy — válaszolt — csak a textust föltaláljam. Most még alig mult két óra. Rögtön ebédelek, s egy óra alatt készen vagyok az egész beszéddel." És én tiszta lélekkel mondhatom, hogy még soha silányabb esketési beszédet nem hallottam. [