Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Külföld - A jövő vallása

•338 vallásos felemelkedésre ösztönözné. És mégis, daczára a Strausz- és Egidi-féle emberek, theologusok és laikusok minden támadásának, nem fog a keresztyénség kebeléből kialudni soha az a szent meggyőződés, hogy igaz keresztyénség Krisztus nélkül nem lehet, nem képzelhető. Egidi, az elbocsátott katona, „Komoly gondolataival", melyekben Krisztus istenségét elveti, óriási port vert fel, de csak addig, mig nem látták, hogy mire sem képes és maga sincs tisztában magával. Mikor azonban a „Komoly gondolatok kiépítését" kiadta és Berlinbe húsvétra gyűlést hirdetett, alig jelentek ott meg néhányan, azok is inkább kíváncsiságból vagy az újítókhoz való tartozás dicsőségének viszketegéből és az egész Egidi-féle lárma lecsendesedett. De a gondolat tovább foglalkoztatja az elméket. Ezt bizonyítja az a kis füzet is, melyet ismertetni szándékozom. Czíme: A zsidóság és keresztyénség és azok jövője. Szerzője : Dr. Berner A. F. berlini jogi tanár, ki azt a berlini Unio-egyletben olvasta fel. A mű annál érdekesebb, mert a zsidóság és keresztyénség egymáshoz való viszonya alapján óhajtja azon kérdést megoldani, hogy milyen lesz a jövő vallása s ezen vallásban milyen része lesz a két legéletrevalóbb vallásnak : a zsidóságnak és a keresztyénségnek. A még monotheista Mohamedanismusról nem is szól, mert az szerencsétlen viszonyok közé kerülve szerencsétlenül fejlődött s most már visszafejlődik. A zsidóságra vetett egy pillantással kezdi munkáját. A mi előbb mint pusztán nemzeti vallás kezdődött, a próféták befolyására később mint tiszta monotheismus egyetemessé válni törekedett. Majd Krisztus előtt a második században a zsidók terjeszteni is igyekeztek vallásukat, de e törekvés csak később, midőn szétszóródtak s még inkább Jeruzsálem elpusztulása után öltött nagyobb mérveket, midőn Izrael fiai — bár legtöbbször öntudatlanul — az egész világon mindenütt nemcsak képviselői, hanem terjesztői is lettek a monotheismusnak s habár a czerimonialis törvények miatt az igazság proselitái nem sokan voltak is, a kapu proselitái egyre szaporodtak. Midőn a keresztyénség fellépett, mint maga alapítója, lényegileg az is zsidó volt, a zsidó szent könyveket fogadta el s a kik hozzá szegődtek maguk sem sejtették, hogy a zsidóságtól elszakadnak. Pál apostol volt az első, ki a törvény és körülmetélkedés fölé emelte a keresztyénséget és megmentette attól, hogy puszta zsidó szektává törpüljön. De azért alapjában ő is zsidó maradt. A keresztyénség tehát a zsidósággal kezdettől fogva a legszorosabb viszonyt mutatja. Tény, hogy a keresztyénség a monotheismust a zsidóságtól örökölte, de kérdés, hogy vájjon van-e most már a zsidóságnak akkora jelentősége a keresztyénségre, hogy azt átalakítva, vagy a keresztyénség mellett, hogy azt legyőzze? Szerzőnket épen e kérdés foglalkoztatja. A ki e tekintetben vélemény mondásra talán a legilletékesebb, a híres tudós kutatót Renant veszi Dr. Berner szemügyre, ki is 1860-ban a Revue des Deux Mondes-ban a jövő vallásának kérdésével foglalkozva, a profetikus szellemű zsidó tudós Salvadornak azon állítását, hogy a keresztyénség elvégre is kénytelen lesz helyet engedni a zsidóságnak, mert a zsidó az örök vallás, czáfolgatva azt mondja, hogy a zsidóságnak csak múltja van, de jövője már épen úgy mint Athennek nincs és nem is lehet s bár ő is szükségesnek és okvetlenül bekövetkezőnek mondja a keresztyénség átalakulását, de az szerinte nem lesz a zsidóságba való visszatérés, „mert a keresztyénség nem folytatása a zsidóságnak, hanem magának a zsidóságnak kebelén, épen a zsidóság uralkodó szelleme ellen kifejlődött reactio." Elfogadja Schleiermacher és a müncheni kath. iskola azon állítását, hogy Sokrates és Plató inkább voltak a keresztyénség úttörői, mint a Josua és Dávid kora vagy a farizeusok és szerinte is helyesen mondja Bunsen, hogy a keresztyénség haladása abban áll, hogy mind inkább és inkább eltávolodjék a zsidóságból. Renan szerint a keresztyénség a zsidóság és mohamedanismus sorsát csak úgy kerüli el, ha „kebelében a sémita elem ellen szakadatlanul küzd s végre teljesen kidobja azt magából." Ugyanezen Renan 1883-ban már másként beszél. Ekkor már azt mondja, hogy a keresztyénség nem Jézussal kezdődik, hanem Jesaiassal. Az igazság országa nem egyéb, mint a próféták által hirdetett ideal. Ezen eszmekörben mozogtak az apostolok is mind, csak a gnostikus irányú János evangéliumának van zsidóellenes színezete. .,A zsidóság, mely oly nagy szolgálatokat tett a múltban a keresztyénségnek, tenni fog még a jövőben is. „A tiszta vallás, mely az egész emberiséget egyesíteni képes, a Jesaias vallásának megvalósítása, az ideális, minden salaktól megtisztított zsidó vallás." Természetes, hogy az már ekkor nem nemzeti, hanem egyetemes. Renan legújabb véleménye szerint ez volna a zsidóság szerepe és a jövő vallása. Szerzőnk, a zsidóságnak nagy befolyása és jelentősége előtt készséggel meghajolva tovább vizsgálódik s nézi, hogy mint csapott át a keresztyénség a pogány vallásos képzetkörrel való közvetlen érintkezés hatása alatt a monotheismusból szükségképen a polytheismusba. Ezt a zsidós irány egyszerűsége akadályozta ugyan, de a philói logosztan által legalább a Krisztus istenségét megválasztani az is segített. A pogány speculativ felfogást a zsidó philosophia támogatta s a Jeromos párt győzött és a keresztyénség mennye szentekkel és félistenekkel népesült meg. Teljesen érthető, mert a görög és latin istenségeket minden kárpótlás nélkül eldobni nem lehetett. Igy jött létre a trinitás dogmája is. A mily káros hatású volt a keresztyénségre a polytheistikus elemnek ez a befolyása, épen olyan káros volt s az ma is, az iskolaszerű dogmatizálás. Megvolt az a keresztyénség kebelében kezdettől fogva. A philói logoszeszme bement a János-féle evangéliumba s „ezzel a vallásos élet egyszerűsége szétromboltatott." Majd jöttek az apostolok nézeteltérései sőt versengései, azután a gnosticismus, manicheismus, montanismus s mindezek után 185-ben megtermett Origenesnél az első dogmatika és ugyanezen időtájt a mai alakjában csak az 5-ik században megállapított u. n. apostoli hitvallás és megindult az a belső harcz, melynek soha vége nem lesz s melynek tömérdek gyarlóságai közül a Krisztus igaz vallását csak úgy kell kiérezni. „A dogmatikában nem láthatunk egyebet, mint történetileg váltakozó fordulatokat, melyeket minden korszak a saját fejlődése fokához képest újból feldolgoz. A keresztyénségben a vallás az örök és nem a dogmatika." Helyesen mondja hát Renan, hogy a keresztyénség a vallással azonos. A mi ezen kivül esik, legyen az hagyomány