Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - Egyetemes papi nyugdíj alap (Farkas Géza)

•327 azt hiszem, Tranoscius uralkodik minden más gyűjtemény felett. Énekeskönyveinknek ezen tarkasága kiáltó bizonyság ezen ügynek rendezetlen, elhanyagolt állapota mellett. Hiába keresünk kerületi vagy egyetemes gyűlési határozatokat, melyekkel ezen könyvek egvházilag approbáltattak volna ; s különösen német énekeseinkkel úgy állunk, hogy itt ha valaki — mint nálunk ennek esete épen fenforgott — hivatalosan elfogadott könyvet akarna használatba venni a régi helyett, nem tudja, hol keressen ilyent. Magán vagy pastorális uton azt hiszem elégszer és mindenfelé történt intézkedés vagy felhivás ez ügyben, a mint a nálunk volt rendezetlen állapot már Kis János superint. ideje óta minden püspöki látogatás alkalmával megrovatott, de hivatalosan és egyetemlegesen nem intézkedett még az egyház. Sőt most is az egyetemes zsinati bizottság előmunkálataiban szó sincs az énekes könyvekről, csak a dunántúli javaslatban foglaltatik annyi, hogy a zsinat legfőbb intézkedési jogánál fogva intézkedik agendák, énekeskönyvek stb. tárgyában. Pedig a jelzett állapotok sürgősen teszik szükségessé énekügyünknek egvetemes intézkedéssel való rendezését és egységessé tételét, sőt mi több, egy a kor színvonalán álló, úgy vallásos mint költői értékkel biró uj gyűjteménynek megteremtését. Eddigi előleges zsinati tárgyalásaink inkább külső dolgok : kormányzat, képviselet, szavazatok, költség stb. körül forogtak, de az egyházunk belső életére tartozó ily fontos ügyet is, mint az énekügy, figvelemre kellene méltatnunk, illetve a sok hiányon segítenünk s egyházi énekirodalmunk föllendülését minden lehető módon előmozdítanunk. Mert hiába dolgozunk mi egyházunknak külső ékességein, ha nem elég szilárd az alap. Hiába formulázunk jogokat és kötelességet, ha el van hanyagolva a szellemet teremtő ige és ének. A protestantizmust nem külső rendszabályzat, hanem belső lelki erő van hivatva vezérelni. S ennek egyik gazdag forrása az egyház történetével, szellemével és vallásos szükségletével oly annyira összeforrott egyházi ének. íme ezek voltak az állapotok, hadd jöjjön ezután egy kis rostálgatás és ha nem lesz sok, egy szerény munkaterv. Payr Sándor. ev. lelkész. Egyetemes papi nyugdíj Társadalmi kérdéseink között nem jelentéktelen helyet foglal el a nyugdíj kérdése. A katona, a hivatalnok, a tanár s tanitó szóval mindenki a ki díjért, fizetésért szolgál, működik vagy hivatalt visel, a ki egy életpályának szenteli életét, a mely által közvetlenül másnak érdekét mozdítja elő, a ki ennélfogva nem a maga ura s nem rendelkezhetik szabadon s korlátlanul saját szerencséje felett, mind ezekre fontos sőt életkérdés a nyugdíj kérdése. A függő viszonyban nem élő életének ifjú éveiben szerezhet, takaríthat annyit, hogy öreg napjaira gond nélkül megélhet, de a hivatalnok, a kinek egész idejét hivatalának kell szentelnie csekély fizetéséből alig hogy megélhet. S mind azokénál nehezebb egy lelkésznek a helyzete, mert mig egy-egy hivatalnok mégis tehet itt-ott némi mellékkeresetre szert, addig a lelkésznek hivatása tiltja, hogy pld. üzérkedjék, kereskedjék. Egyedüli megengedhető mellékkereseti forrás számára a gazdaság, de hát ez is hol beüt, hol nem, s aztán meg erre sincs mindenütt pld. a városokban alkalom. S hogy a lelkészi nyugdíjazás kérdése mégis oly mostoha elbánásban részesült mind ezideig, az véleményünk szerint abban találja magyarázatát, hogy a papi nyugdíjat H közönség szereti úgy

T tekinteni, mint a papnak kizárólagos személyi érdekét, érdeket a mely által az egyház, a mely sok esetben kelletlenül viseli az elháríthatatlan terheket is, — új kiadással terheltetnék ; holott, a mi magát a papnak személyét illeti — fizetése biztosítva van holtáig s így a legjobb módon gondoskodva van nyugdíjaztatásáról, még az esetben is ha munkaképtelenné válnék. Ez mindenesetre áll, de az ily vélekedés mai nap már leélte magát, s leélte magát vele együtt a papok holtig való alkalmazása munkaképtelenségük esetén is. Sok esetben nincsen abban a gyakorlatban lévő „nyugdíjaztatásban" köszönet, mert hát az elaggott lelkésznek segédet kell tartania. S a ki tudja, hogy gyakran a saját szükségleteit sem fedő csekélyke fizetésből mit tesz még segédet is tartani az elengedi ezen érvnek bővebb fejtegetését. Hát hol van aztán az özvegy ellátása s az árvák neveltetése ? De mindettől eltekintve egészen más, egy sokkal fontosabb érdek az, a mely a rendezett nyugdíj állapotok behozatalát sürgeti, s ez, m agának az egyháznak érdeke. Mert kiszámíthatatlan a kár a mit az egyház, akár a vallásos élet, akár az ifjúság nevelése, vagy az egyház vagyoni állapota tekintetében szenved akkor, ha egy tehetetlen lelkész áll több évig az egyház élén. Ismerek egyházat, a mely csak ötven év előtt egy népes esperesség első egyházai között foglalt heí}

7et. Igaz hogy a különben — főkép magyar szónoklataival öt vármegyében hires lelkész élete virágában sem tett sokat az egyházi ügyek fejlesztésére, de ötven évnél jóval tovább tartó lelkészkedése utolsó tizenöt éve alatt az egyház következetesen fokról-fokra sülyedt, az első rangú egyházból negyedik rangú lett s az egyházi élet sülyedése főkép az erkölcstelenségben — mely általánosan elharapódzott — nyilvánult, de nyilvánult e mellett úgy az egyház, mint a h ivek anyagi romlásában is. Kérdem már most nem sokkal előnyösebb lett volna-e arra az egyházra nézve tehetetlen lelkészének ideje korán való nyugdíjazása ? Igen, de ki viselje a nyugdíj költségeit, ki fedezze az ekként kétszeresére nőtt kiadásokat. Egyházaink nagy része, elenyésző csekély kivétellel —