Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Belföld - Templomszentelés Nagy-Kanizsán

•239 Sándor püspök urunk megbízása folytán és nevében fel­szentelé a templomot egyházunk szertartása szerint. Ennek végeztével a tanítói kar az „Atyánk házadba gyűltünk" kezdetű Bors György ih.berényi s.-lelkész úr által szerzett karéneket adta elő szabatos pontossággal. A karének elhangzása után elmondá esperes úr gyönyörű kidolgozású alkalmi imáját, s az ünneplő gyüle­kezet eléneklé az „Erős várunk nékünk az Isten" éneknek 3. versét. Ez alatt Mesterházy Sándor 9.-lelkész a szószékre lépett s Lukács ev. II. r. 4. versét alapigékül választván kellemes, tiszta hangján tartá meg ünnepi szónoklatát; megadván abban a feleletet az általa felvett kérdésre : Miért örömünnep ez a mi templom szentelésünk ! Azért : a) mert ez a templom a Isten dicsőségének, b) az emberek közötti békének és c) a lélek üdvének hajléka. Most ismét a tanítói kar énekelte tl a szintén Bors György úr szerkesztette szövegű hymnuszt. E karének után következett a helybeli lelkész bezáró imája és a tulajdonképeni ünnepi aktus után, midőn a templomban levő közönség kivonult, hogy helyet adjon a kivül várakozóknak, — papi- és közgyónás tartatott. Az urvacsorát kiosztá a helybeli lelkész, Mesterházi Sándor s.-lelkész segédkezése mellett. Végül még egy ének s az ünnepély véget ért. Azaz annak csak egyik része, mert a másik a nagykanizsai polg. egylet dísztermében folyt le ; — erről is valamit. Délután 2 órakor, a nevezett helyre, mint az ev. gyülekezet vendégei közebédre gyűlt össze az ünneplő tár­saság hivatalos része : s a mi természetes toa?ztokban sem volt hiány. Először nt. Német Pál esperes úr: 0 Felsége a királyt, majd Lengyei Lajos, gyülekezeti felügyelő úr: az esperességi elnökséget és a papikart éltette. Hiitter Lajos lelkész úr a n.-kanizsai ev. gyűl. tevékeny felügyelőjére Lengyel Lajos úrra és buzgó pénztárnoka, Thomka Endre úrra emelte poharát. Győrfy János esp. ügyész úr a tanítói karra, érzelemreható énekléséért, Zsiray Józseí tanító úr Győrfy János úrra mondott toasztot Andorka Gyula, esp. felügyelő úr a missiót teljesítő protestantis­musnak kívánt sikereket. Böjtös János, puszta-szent­lászlói pap Zalavármegyéből, mint a szomszéd esperesség tagja üdvözlé az ünneplő közönséget s ürité poharát annak jólétére. Többször lett éltetve a nag}' kanizsai ev. gyüle­kezet, a város tanácstestülete, lakossága, a ref. gyüleke­zet stb. Üdvözlő táviratot küldött mélt. Radó Kálmán úr, vasmegye főispánja s ker. felügyelő, — üdvözlő iratot fő­tiszt. Zelenka Pál püspök úr ő méltósága; főtiszt. é3 mélt. Kar?ay Sándor püspök urunk sajnálatának adva kifeje­zést. hogy a felszentelést nem teljesíthette, szintén üdvözlé a gyülekezetet. Bankett után d. u. 47 2 órakor a lelkész laknál, a másnap tartandó esp. közgyűlés előértekezletére gyűlt össze az egyházi tisztviselők nagyobb része. Ezek után be is fejezem tudósításomat azon óhaj­jal : vajha! kívánt siker koronázná a n.-kanizsai ev. gyü­lekezetnek még hátralevő templomépítési költségeinek fe­dezésére rendezett sorsjegvmíveletét. De itt nagy közönyt kell a pártolásra méltó, buzgó gyülekezetnek tapasztalnia némely egyházak elöljárói részéről. Hallomás szerint tudom, hogy sok helyről visszaküldték a küldött néhány sorsjegyet a nélkül, hogy azok elárusitását megkísérelték volna. Pe­dig tudjuk jól, hogy mi evangélikusok rá vagyunk utalva egymás filléreire s a kivánt sikerhez nem elegendők csak a „szép szavak," de tett is szükséges ahhoz. lfj. Héricz Sándor, er. néptanító. filf — A dunáninneni ág. hitv. ev. egyházkerület bizottsági üléseinek s közgyűlésének sorrendje : Augusztus 11-én d. e. 8 órakor: zsinati bizottság ülése. „ 9 „ Reischelféle „ „ „ 10 „ kerületi pénztárt s számadásokat vizsgáló bizottság ülése, d. u. 2 „ kerületi papi értekezlet; „ 5 „ ker. közgyűlési elő­értekezlet. „ 6 „ gj'ámintézeti választ­mányi ülés, s gyám­intézeti közgyűlés. Augusztus 12-én d. e. 8 „ gyámintézeti istentisz­telet offertoriummal. „ 9 „ kerületi közgyűlés, d. u. 4 „ gyámintézeti közgyűlés jegyzőkönyvének hite­les itère. „ 5 „ Államsegély elosztását tervező bizottság ülése. „ 6 „ Baldácsy - alapítványi bizottság ülése. Augusztus 13-án d. e, 8 „ kerületi közgyűlés. d. u. 4 „ kerületi közgyűlés. A Reischel-alapítványi — sa kerületi pénztárt és szám adásokat vizsgáló bizottságok ülései a pozsonyi gyüle­kezet irodájában, a többi bizottságok ülései a lyceumi tanári értekezlet termében, a közgyűlések a könyvtári teremben tartatnak. — Tranovszky György emlékünnepély rendje. 1. Az ünne­pély f. év. au g. hó 26 án, tehát a szentháromságutáni 13. vasárnapra következő szerdán, Liptó-Szt.-Miklóson fog megtartatni. 2. A megtartandó ünnepi isteni tiszteleten nt. Holuby József L. f trencsénmegyei főesperes s nemes-podhrágyi lelkész úr mondja az ünnepi szent beszé­det, s nt. Moczko János, csácsói lelkész úr felolvassa az oUár elől Tranovszky György életrajzát. Az isteni tisz­telet rendje, az éneklendő Tranovszky-énekekkel együtt nemsokára kinyomatik s közzététetik. 3. Az isteni tisztelet után offertorium tartatik. melynek rendeltetésére nézve a bizottság egy oly „Tranovszky alap" megalakítását hozza javaslatba, mely honi ág. hitv. ev. tót egy­házainkban idővel működendő theologusok és képezdészek anyagi támogatására lenne for­dítandó; annak kezelésével pedig a liptói esperesség bízatnék meg. Javaslatát a bizottság a liptói esperességhez teszi át, hogy ez magáévá téve, a legközelebbi dunáninneni kerületi gyűlésnek jóváhagyás czéljából terjessze elé. Az egeknek dús áldása nyugodjék úgy az ünnepély méltó megtartásán, valamint önzetlen javaslatunk sikeres meg­valósulásán, ad majorem glóriám ecclesiae! Azon remény­nyel kecsegtetve magunkat, hogj r az ünnepély a dicsőült egyházi tót ének költőnek, s a hitélet ébresztőjének számos tisztelőjét hozandja a regényes Liptóba : örömtelt szívvel tekintünk a szép egyházi ünnepély elé s érkezendő hittest­véreinket előre is melegen üdvözöljük. Langhoffer Károly, a Tranovszky-emlékünnepélyt rendező bizottság jegyzője. _ — 0 Felsége a király a vallás és közoktatásügyi m. kir. miniszter előterjesztésére Dr. Peez Vilmos budapesti ág. h. ev. főgymnasiumi rendes és budapesti egyetemi magán és helyettes tanárt a kolozsvári Ferencz-József egyetemen megüresedett classica-philologiai tanszékre nyil­vános rendes tanárrá a rendszeresített illetményekkel ki­nevezte. — A körmöczi egyház köréből. Segédlelkész-vallás­tanárnak megválasztotta az egyház a hasonló kettős minő­ségben jelenleg Aszódon működő tiszt. Paulik János

Next

/
Oldalképek
Tartalom