Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - A lelkész-tanító képzésről s egyebekről (Mayer Endre)

•211 A lelkész-tanító képzéséről s ej il. Neveléstant tanulnak a hittanhallgatók is ép úgy, mint a tanítóképzők növendékei. Hogy e tekintetben az elemi iskolában való tanítás kellékeinek meg lehessen felelni a neveléstant nem kellene magas, bölcsészeti szempontból előadni, hanem a gyakorlati élet szempontjából fősúlyt fektetve az egyes tárgyak methodikájára. Hiszen a tudomány az emberekért van s nem az emberek a tudományért, így tehát azt a gyakorlati élet követelményeihez is alkalmazva kell előterjeszteni. Sőt a mennyiben úgy Sopronban, mint Eperjesen tanítóképző intézetek vannak a hittanintézetek mellett megtehetnék a kerületek azt, hogy ezt a tanítóképző tanárai tanítsák a theologián is. Az sem ártana, ha azon hittanhallgatók részére, kik tanítói oklevelet akarnak szerezni repetitoriumokat szerveznének, a melyben közösen megbeszélhetnék az egyes tárgyak tanítási módszerét. Igaz ugyan, hogy ez a pozsonyi akadémián ki nem vihető, mert ott nincsen tanítóképző intézet, de ez nem lehet akadályozó ok arra nézve, hogy Sopronban s Eperjesen keresztülvittessék. Hasonlóan lehetne gondoskodni a zenetanításról is, a mennyiben ez is szükségesnek tekintetnék a hittanhallgatóknak tanítókká való képesítésénél. Mivel a tanítóképesítőhöz való bocsátásnak egyik alapfeltétele annak kimutatása, hogy a vizsgázó egy évig elemi iskolai tárgyak tanításával foglalkozott, ez okból ez is egy nevezetes nehézséget képez a tanítói oklevél megszerzésénél. Theologusaink nagy része tapasztalás szerint már a gymnasiumban kezd nevelősködni s folytatja ezt hittanhallgató korában, így tehát módjában van a szükséges gyakorlatot megszerezni. Ha pedig erős szándéka tanítóképesítést szerezni úgy minden bizonynyal törekedni fog arra, hogy megfelelő nevelői állást szerezzen magának. A mennyiben pedig mint hittanhallgató ezen gyakorlatot meg nem szerezhette, megszerezheti később, mint ideiglenesen alkalmazott tanító a nélkül, hogy e tekintetben a tanfelügyelőség nehézségeket támasztana. Ezek alapján tehát én a gyakorlati élettel s viszonyainkkal való megalkuvás alapján lehetségesnek tartom, hogy egyes lelkészek tanítókul is alkalmaztassanak, sőt megengedhetőnek, hogy egyes hittanliallgatók könnyű szerrel tanítói oklevelet szerezzenek s kiválóbb városi gyülekezetekben tanítókul alkalmaztatván ezeknek elemi iskoláit vezessék s felvirágoztassák, mind addig mig az egyháznak módjában lesz polgáriskolai tanítóképesítőket is szervezni. Ezzel szemben Schneller kartársamnak czikkei annak kitüntetésére törekszenek, hogy a hittanhallgatóknak ily képesítése lehetetlenség, lia tekintetbe veszsztik a theol. tudományok gazdag anyagát s körét, melyet a hittanhallgatónak magáévá tennie, elsajátítania kell már az eddigi törvényszerű tanrend értelmében és lia tekintettel vagyunk azon disciplinákra, melyekkel a haladó kor és viszonyok követelményei folytán az eddigi tantervet kibővíteni, illetőleg javítani kell. Lássuk tehát, hogy mennyiben állhat az meg s vájjon ezen elvi eltérés csak ugyan olyan nagy, vagy nem? Erre rátérve szükségesnek találom, hogy azon elvi álláspontot is megvizsgáljam, melvből Schneller igazgató úr kiindul. Igaz lelki örömmel olvastam s olvasom most is ama sorokat, melyekben oly szépen rajzolja a theol. akadémiának hivatását. Vájjon lehet-e az egyháznak magasztosabb feladata szentebb kötelessége annál, a melynélfogva nevel s nevelni tartozik olyan férfiakat, kik a vallásos igazságok tiszta, önzetlen kutatására, hirdetésére tanítására s követésére életök hivatásánál fo^va tartoznak? Vájjon közvetlenebb kötelessége van-e, mint, gondoskodni a nyájnak pásztorairól, önmagának fentartásáról s jövője biztosításáról ? Egyházunk kötelességét teljesítette, midőn reformálta a theol. tanügyet, de helytelen az egyháznak az a követelése, hogy azok az előadó tanárok egyúttal irók s könyvkiadók legyenek. A mily érthetetlen dolog a mi viszonyaink között azt kívánni a theol. tanártól, hogy műveket adjon ki, a mikor sem vevő, sem olvasóközönsége nincsen, ép oly könnyen érthető, hogy tanár, előadó nem egy az iróval s lehet valaki kitűnő iró, de rosz tanár s lehet kiváló tanár, de rosz iró. Ha valaki 1 theol. akad. tanárnak választatott, attól első sorban az kívántatik meg, hogy tárgyaiban szakember legyen. Hogy pedig azzá legyen, ahoz hosszú s nehéz tanulmány kell, melyet a netáni különböző irányú irodalmi működés csak megakaszt, csak akadályoz. A tanár akkor működjék irodalmilag, a mikor ráér s dolgozzék oly irányban, a minőben mint tanár szerepel, ha van irói charismája. Ép oly helytelen ez idő szerint arra törekedni, hogy külön ev. prot. tanárképzőt állítson sz egyház. Már több éve foglalkoztatja ez eszme az egyetemet, memorandumot is dolgoztatott Schneller által s azt az anyagi eszközök hiánya miatt félre téve megköszönte a memorandum készítőjének fáradságát. Nem volt-e felesleges az egyetemes gyűlésen szegénységünkkel demonstrálni ? Nem-e jobb lett volna hallgatni, mikor mindenki tudta, hogy egy tanárképző felállításához nincsen pénz? Mikor a theol. tanárokat nem képes kellőleg fizetni s az akadémiát kellőleg felszerelni, akkor tanárképzőre gondolni sem lehet. Felállították az egyetemes akadémiát, de fejlesztéséről nincs a ki gondoskodjék. S én azt sajnos igen természetesnek találom. Egy nagy hibát követtek el az akadémia felállításánál azt, hogy egyetemessé tették. Elfelejtette mindenki, hogy az evangelikus egyház nem egyetemes, hanem partikuláris, 4 kerületre oszló egyház, melyek mindegyike önmagában egy független, szabad egészet képez; elfelejtette, hogy még ezen kerületeken belül is annyira partikuláris, hogy az esperességek, sőt egyes egyházak autonom szabad jogokkal bírnak. Ennek következménye, hogy a mi helyi érdekű azért lelkesül, tesz ; de a mi látókörén, kerületén kívül esik azzal nem sokat gondol. Míg minden kerület kész általa fentartott intézmé-