Evangélikus Egyház és Iskola 1891.
Tematikus tartalom - Czikkek - A görögpótló magyar irodalmi tanításról (Albert József)
lelkesítő, veze'rlő szeretet épen az iránt, kinek nevében tanitunk, intünk, vigasztalunk ; hiányzik az élő és éltető életelv és szilárd hit. — E nélkül az egyház oly cadaver, melyet hiába galvanizálunk, életképtelen marad, elvész. — Hátha még a só is megizetlenül ? ! Kiben az Urnák szerelme él, ezt az égi láng nemcsak hü és buzgó tevékenységre készti, „lehetetlen neki nem prédikálnia az Ur evangyéliomát," hanem képesíti arra is, hogy egynek érezze magát egyházával, annak jó és balsorsa az ő boldogsága vagy boldogtalansága; azt a hit fegyelmezi, hogy az Úrért tudjon engedelmeskedni és ha kell tűrni és szenvedni. Oly hatalom az élő hit, mely hegyeket mozdit el, a közönyösség jégkérgét elolvasztja. Nem óhajtom a róm. kath. egyház fegyelmét, mely az egyént eszközzé aljasítja, egy nagy s művészien összeállított gépezet alkatrészévé esztergályozza ; de igen is óhajtom az evangyéliom fegyelmét, mely hitbeli erőben az egyént Isten országának gyermekévé avatja, egy élő szervezet tudatos tagjává emeli. Ott a törvény parancsának külső kényszere, itt a szellem benső erejének szükségképisége fegyelmez. Ott a közös érdek, itt a közös egy szellem a mozgató erő. Ezt kivánom én magunknak. Bámulatos munkát végez a róm. kath. egyház. Az igazság ellenére hódit. Hát mi nem végezhetnénk-e az igazság mellett nagyobb munkát? igen, lia igazság, az a ki Pilátus előtt mondá : én vagyok az igazság élne és hatna a hit által mi bennünk. Hogy tudja a római katholiczizmus összetartani, vezetni hiveit ! Mi, mint az oldott kéve hullunk szerteszét. sőt egymás ellen fordulunk. Nincs ut — mód, melyet a róm. kath. papság érdekeinek előmozdítására fel nem használna. Irodalmat, egyleti életet, iskolát mind mind szolgálatába állít. Mi saját, nem is saját, hanem vallásunk, egyházunk, híveink érdekeit annyira kicsinyeljük, hogy még mozdulni is restelünk s lia épen valaki azt mondja, hogy tevékenységünkkel megbántjuk a róm. katholikusokat, visszavonulunk, sőt engedelmet kérünk, hogy élni merjünk. A róm. kath. papság igényei óriásivá növekedtek, mi jogosult igényeinket sem képviseljük igaz szeretettel, tántoríthatatlan bátorsággal. A róm. kath. irodalmi vállalatok a papokban birják biztos és buzgó terjesztőiket. Nálunk olykorolykor föllelkesülünk, de hát szalmaláng, hamar elalszik a tűz. Sóhajtoztunk irodalmi irányú egyesülésért: megalakult az irodalmi társaság, a Luthertársaság. Most hagyjuk, eviczkéljenek, ahogy tudnak. Ugyan hány gyülekezet vagy miveltebb egyháztag tudja még létezésöket is. Ott a ki irai tud, ir; nálunk még büszkélkednek vele, hogy nem bántja őket az irás viszketege s az a hiúság, nyomtatva látni nevöket. Az egyesületi élet, jelenkorunknak ezen hatalmas tényezője minden téren virágzik. A róm. kath. egyházban a Mária-, szent Alajos-, József- stb. egyletek özöne elárasztja a gyülekezeteket: nálunk ugyan hány gyülekezetben van szervezve csak a gyámintézet is? Véghetetlenig lehetne folytatni az egybevetést ; nem teszem, mert valószínűleg eddig is siket füleknek beszéltem. Hja az a „pigra massa nem mozdul." D'ixi. 4 görögpótló magyar irodalmi tanításról. Közoktatási miniszterünk csak e napokban intézett egy leiratot a középiskolákhoz, melyben arra figyelmezteti a tanárokat, hogy a latinban gyöngélkedő tanulókat mintegy utasítsák a görögpótló tanfolyam választására. E leirat, nyilván, abból a föltevésből indul ki, hogy némely gyermeknek inkább a reális tárgyakra, másiknak inkább a nyelvekre van képessége. Azonban különbséget kell tenni képesség — jobban mondva lelki munkásság — és hajlam között. Bármennyi tekervénye van is az agyvelőnek, nem szabad azt képzelni, mintha az idegrostok már eleve ugy volnának determinálva, hogy egyik tanulónál makacsul felmondanák a szolgálatot a declinatiók és conjugatiók, másiknál pedig a mathematikai képletek fölvételében. Ez épen ahhoz hasonlitna, mintha a telegráf drótja s nem a telegráfos tagadná meg valamely hir továbbítását. Az azonban igenis lehetséges, hogy a gyermeki lélek bizonyos egyéni benyomások, pl. szüleinek foglalkozása, elejtett szavai, vagy mondjuk, a tanár velőszárító methodusa következtében elidegenedik egyes stúdiumoktól, pl. a latin nyelvtől ; de ebből még korántsem következik, hogy az antipatliia egy egészen uj tantárgyra, a görög nyelvre is ki fog terjedni. A dolog ugy áll, hogy a magas minisztérium csalódott némileg várakozásában. Aránylag kevesen választották az újonnan életbeléptetett tanfolyamot s mivel, elég sajátságosan, odafenn ezt a saját kudarczuknak hajlandók tekinteni, most ily uton akarnak az uj iránynak hiveket toborzani. Sokkal czélszerűbb volna, ha e helyett inkább az emiitett jelenség okait kutatnák. Könnyű volna rájönni, hogy első sorban a szülők óvatosságán fordul meg a dolog. Akárhány apa volt, a ki ugy okoskodott, hogy mért zárja el az utat, akár csak két pályán is, a gyermeke elől ; hátha idővel épen arra lesz kedve ?! Némi kis mértékben hozzájárult még azután e fő okhoz némelyeknek tájékozatlansága vagy a fiúnak a rajzban való teljes járatlansága. Valóban inkább jobb semmit, mint valamit félig tenni. Az egységes középiskola kérdésével ezt a pontot is tisztázni kell, mert addig mind az emiitett nehézség, mind az a vád fenmarad, hogy a tanuló ifjúság irodalmi műveltsége nem egyforma mélységű és terjedelmű. De a tananyag megválasztása ellen is alapos kifogásaim vannak. Minden más tantárgynak az „Utasítások" szabatosan megjelölik a czélját, csak ez