Evangélikus Egyház és Iskola 1891.

Tematikus tartalom - Czikkek - A magyarhoni pietismus történetéhez (Krupecz István)

172 Istennek hála — nem sokáig ült benne. Az elrejtett pietismus ördöge ugyanis újra belebujt. még pedig prédikálás közben is a templomban. A jó beszterczeiek egyideig csak hallgatták és tűrték, amig türelmük fonala el nem szakadt. — Ekkor aztán a hű orthodox néptől megvetetten uj hazát ment keresni a hamis próféta. Es talált. Mi kár ! Mi kár, hogy a szerepét rútul eljátszott izgatót a jótékony de a dolgok helyes megítélésében járatlan Moller (úr) pártfogása s közbenjárása a pozsonyi rektoratusba juttatta, a hol aztán a pártfogolt folytatta üzelmeit. Nagy erővel pedig és sikerrel, elannyira, hogy az egyházi s iskolai hivatalokban azóta csak úgy hemzsegnek a halleisták s Pozsonyt „kis Haliénak" kezdi nevezni a világ. (Talán ez időből datálódik egy utczának is itt Bél nevéről elnevezése? — K.) — S ezt mind az a Bél idézte elő, aki — úgymond Bavaj — egyike a legszellemtelenebb plagiatoroknak e föld hátán („welche die Sonne beschienen"). 0 az, a ki másnak az imakönyvét adta ki a saját neve alatt ; latin s német grammatikát férczeit össze más nyelvtanokból. S az a hires „História Hungáriáé" is nem az ő, de Parstitius munkája. Ez a Parstitius ugyanis sokat járt kelt Magyarországon és jegyezgetett össze-vissza értékesítés czéljából, nem lévén azonban elegendő pénze munkája kiadására, évekig "Wittenbergben vesztegelt, várt a jobb időkre ; várt, míg meg nem halt. Irodalmi hagyatékát azután Lipcsében elárverezték, amidőn is becses kéziratait mind Bél vette meg s belőlük állította össze azután Bohus, kézsmárki rektor s ennek utódja Buchholtzius Gryörg}', Krej, Caesaro politinus s egyebektől koldult segítséggel a fenti művet. Cseh bibliát is kiadott Bél, amidőn szintén pietistikus azaz csaló módon bánt el a derék Krmann episcopussal, kinek 15 esztendei munkáját jól felhasználta saját dicsőségének emelésére. Válogatott legényekből állott az idegen tollakkal ékeskedni szerető férfiú társasága is, kebelbaráti köre. Ott volt például két szláv: Zatkalicky és Bohurad; a körülmények szerint bármikor hitet cserélni kész két férfiú, a kik amellett mulatni is igen szeretnek vala. — Egy húron pendült velők Bertos, pozsonyi rektor, majd aszódi pap, ki az ordinatió előtt igazhitűnek adta ki magát, ordináltatása után azonban újra a pietismushoz szegődött Krmann püspök méltó megbotránkozására. Meg is halt a hűtlen ifjúkorban ; helyébe jött ifj. Michaelides Sámuel, igaz orthodox ember. De nemcsak a pietisták rontják az igaz hitet, panaszkodik B., hanem a synkretisták is, ilyen volt például Eperjesen Topercer tanító, aki erkölcs dolgában kritikán alóli életet élt ; ő is meghalt ifjú korában. „Nem is lehet jó lelkiismerete az ilyen tévelygőknek," — jegyzi meg ájtatosan R. Rövid élete volt — folytatja B. — Huliknak is Rozs- nyóról, ki — mitsem törődve orthodox barátai jóakaró tanácsával, — Halléban magába szívta a pietismus mérgét s hazafelé utazása közben Boroszlóban, hol pár napi pihenőre megállapodott volt, meghalt. Focht is — hangzik tovább a panasz, — pietista, különben selmecci pap s mint ilyen nagy ellensége a kitüuő lelkésznek Hruskovicz Sámuelnek, aki Béllel szembeszállt mindig bizton, bátran. — Bél elvtársa Mart is, (egyebütt Marth) pozsonyi diaconus, ki pietistikus túlbuzgóságában nem is a magyarhoni püspöknél, hanem Jénában ordináltatta magát. — Az egyszemű Kefalides is vetegette a a káros pietismus magvait, amíg vetsgethette, vagyis míg másik szemét is el nem veszítette. A többi pietisták is — a párbeszélők szerint — mind csaltak . . . lépten-nyomon . . . piaczon úgy, mint titkon, sőt még a vérségi viszonyok közt is. De hogy elvetemedettségök mennyiben függ össze magával a pietista tannal, arra hasztalan vagyunk kíváncsiak, nem találunk reflexiókat két dialogizáló emberünknél. Ok nem a megokolásban, de az adatgyűjtésben kiválók. Igy tudják Eisenbläser (ex-) rektorról, hogy bort vásárolt pénz nélkül, hogy erényes, vagyis magokat elcsábítni nem engedő kézsmárki hölgyeknek beverte ablakait (miért azután börtönbe is került ő (ex)rektorsága), hogy beteg szülőit hideg vízzel öntötte le, nőtestvérét pedig botozta stb. S üzelmeit folytatta azután Lőcsén is, míg végre 1726-ban a r. kath. egyház kebelébe tért s talán most is ott van. Idejutott a Bácsmegyi (valószínűleg megyei) nevü hallei studiosus medicinae is, a későbbi gömörmegyei physikus, majd B. udali ezredes háziorvosa (tempóra mutantur . . . manapság az orvosok közt hasztalan keresnénk vallási agitátorokat, még a Blandratánál kisebb szabásuakat is.) — Hradsky is hazakerülve Haliéból tulajdon atyját akarta a botfalvi egyházban a nyeregből kivetni. S e végből mint a tányérnyaláshoz jól értő férfiú, behízelegte magát kiváló embereknél, így magánál Krmann püspök úrnál is. Megjárta azonban itt egy ízben. Ebéden volt ugyanis a főpásztor úrnál s éppen javában bizonyítgatta erős orthodox voltát, amidőn a püspök úr másik vendége, Sartorius János fölkel, zsebébe nyúl s bemutatja a magát dicsérő Hradskynak pietista lehelletü leveleit. íziben meg lőn mondva a leleplezettnek, hogy ne számítson állásra Magyarországon. S úgy is lőn. A megítélt ember külföldre volt kénytelen menni s ott Berlin tájékán valahol jutott csak valami alkalmazáshoz. Ott emlegethette Sartoriust, kiben a pietisták emberökre találtak. Ismeretes nevü férfiú is volt ez a Sartorius — mondja B. — úgy 3 wittenbergi disputatiójáról, valamint egy verseért is, melyet Weinertus M. tiszteletére szerzett „Carmen Propemticum" czimmel s „Pietisten böse Christen" kezdettel, de ismeretes s tisztelt voit ő lelki bátorságáért és ékesszólásáért is. „Az Isten éltesse őt s vele minden orthodoxot" sóhajt tel R. — B. pedig folytatja a beszédet tovább, megemlékezvén még egy Lehocky nevü parasztszármazásu fiúról, aki 5 éven át tanulta a tudományt Pozsonyban Béltől s Marttól, s bár jobban értett a szántáshoz, mint a tudományhoz, mégis elkívánkozott Haliéba, majd onnan Jénába s Jénából még Wittenbergbe, ahol az üres beszédű Jochnak hallgatókat toborzott, az istenes Wernsdorf professorról meg azt hirdette, hogy „ille est haereticus." Es ezt nem átallotta hirdetni. Hazájába térve, Beszterczebányán kopogtatott hivatalért, de a lelkész urak jól ismerték ő kelmét ; hátat fordítottak neki. Nem boldogult még Kassán sem, hol rektorátusa volt, — nyugtalan lelke pár havi ottlét után világgá űzte. (Mit is keres „ein solches Unthier" az iskolánál, fakad ki R.) Strigner is (Hornyánszkynál hibásan: Stringer) az összes ministerium (papság) ellenmondása daczára egy előkelő nő kegyére támaszkodva beleült a gecelfalvi paplakba, melyet azután botrányos életével meg-