Evangélikus Egyház és Iskola 1890.
Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Kimutatása a nemes kosztolányi egyház számára beérkezett kegyes adományoknak (Raab Károly)
271 résztvenni vonakodnak. Ennek ellenében a kisebbség el van határozva a zsinaton résztvenni s a már-már feltünedező szakadás azon közvetítő indítvány által lett legalább egy időre elodázva, hogy zsinati előmunkálatok kidolgozása czéljából bizottság küldetett ki, mely egy félév alatt beterjesztvén munkálatát, a megtartandó kerületi gyűlés határozatától teszi függővé a zsinatban való részvételt. Természetes, hogy a kisebbség a zsinaton mindenesetre résztvévén, a bemenők és nem menők közt a válság rögtön bekövetkezik. 2) Az anyakönyvek nyelvére nézve fentartja a kerület előbbeni határozatát. 3) Mudron Pál kiewi útjára nézve a nyitrai és túróczi esperességek kimondják, hogy a megtartott vizsgálat semmiféle büntetendő cselekvényt nem állapíthatott meg s igy a panaszoltat vád alá helyezhetőnek nem találja. 4) Az elkereszte lések tárgyában kiadott miniszteri rendeletet köszönettel fogadja s annak szigora végrehajtását elvárja. 5) A Turócz-Szent-Mártonban felállítandó tót tanítási nyelvű gymnázium érdekében a kiegészített bizottságot további munkásságra utasítja. Több kisebb érdekű ügyek mellett említésre méltó Dohnányi Lajos trencséni esp. felügyelő indítványa, illetve alapítványa, ki szegény gyermekek iskoláztatásának lehetővé tételére egy Baltik-alapítvány létesítését ajánlja, melyhez sajátjából 210 frttal járul. Aug. 8-án délután befejeztetett a közgyűlés, melynek egy-két viharos jelenetét kivéve, elmondhatjuk, hogy simán folyt le. Az itt említett beszédek részben már e becses lapok hasábjain közölve voltak, részben pedig a jegyzői kar szerkesztése alatt megjelenendő emlékkönyvben nyilvánosság elé fognak bocsáttatni s ép azért e helyen csak röviden emlékeztünk meg róluk. r. I. * Hetedik kimutatás. Utolsó kimutatásom óta (23. sz.) a mai napig Nemes-Kosztolány számára befolytak a következő adományok : A körmöczbányai egyházból utólagosan még 2 frt 20 kr., a zólyomi egyháztól 5 frt, a f.-boczabányai egyháztól 2 frt, a franzfeldi egyháztól 1 frt 20 kr., nt. dr. Melczer Gyula alesp. úrtól Ácsáról 1 frt, gyűjtés a záturcsi egyházban 8 frt, az ivánkofalvi egyházban 2 frt 70 kr., kamat 10 frt 13 kr., a dobronai egyháztól 2 frt, a zólyom-lipcsei egyháztól 5 frt, a ruszti egyháztól (beszolgáltatva a dunántúli egyház pénztárába) 4 frt 15 kr., a veszverési egyházból 2 frt 20 kr., a pozsonyvárosi esp. gyámintézettől 20 frt, a felső-lövői gyámintézettől (beküldve közvetlenül Kosztolányba) 7 frt 88 kr., a nemes-dömölki egyháztól 1 frt 90 kr., összesen 75 frt 36 kr. a hatodik kimutatás 1041 frt 51 kr. összesen 1116 frt 87 kr. Isten áldása nyugodjék a jószívű adakozókon! S hogy azok, a kik lehetővé tették, velünk örvendezőkkel örüljenek, jelentem, hogy a paplak épiil. A szeretetadományok, igaz, a költség által az utolsó krajczárig fognak kimeríttetni ; én azonban bizton hiszem, hogy a hitrokoni könyörületes szeretet forrásai még ki nem apadtak s hogy most a jóságos mennyei Atya bővebb áldásának betakarítása után, az adományok még azon egyházakból is be fognak folyni, a melyek esdő szavunkra eddig hallgattak s hogy sikerül az elkerülhetetlen papfentartási alapot is megteremtenem s jut valami a beszüntetett iskola megnyitására is. Körmöczbánya, 1890. augusztus 12-én. Raab Károly, barsi ág. k. ev. esperes. — Luthertársasági közlemények. A szükebbkörű bizottság julius 31-én tartott ülésében tárgyalván a „Népiratkákra" vonatkozó pályázat eredményét, illetőleg a beérkezett pályamunkák bírálatait, örömmel konstatálhatta, hogy öt munka küldetett be, és a bírálatok alapján valamennyi elfogadható és kiadható. Ha bár mind beválik, még is ez évben, tekintve, hogy a folyó számlánkon, — mert sem a tagsági díjak, sem a kiadványaink után kinlevő hátralékok a reménylett és kivánatos mértékben be nem folynak, — nem rendelkezünk elegendő pénzösszeggel, ezek közül csak egyet, az aránylag legeslegjobbikat rendezhetjük sajtó alá. Ez a „Hős Ke ezer András, evang. vértanú családja" czímű pályamű, melynek jeligés levele („Elhalltanak legjobbjaink a hosszú harcz alatt") felbontatván, kitűnt, hogy szerzó'je : Nt. Hörk József, theol. dekán úr Eperjesen. A többi négy munkát a lehetőség szerint idővel szintén ki fogjuk adni, feltéve, hogy szerzőik addig türelemmel lesznek és egyelőre beleegyeznek abba, hogy jelligés levelöket szintén kibonthassuk, mit már azon oknál fogva is óhajtandónak találjuk, hogy az eszközlendő javítások és esetleges átdolgozások iránt velők érintkezésbe léphessünk ; miért is ez uton felszól! ítjuk, szíveskedjenek ebbeli nyilatkozásukat — vonatkozva jeligés levelökre — nt. Doleschall Sándor lelkész alelnök úrhoz (Budapest, Deáktér 4. sz. a) beküldeni. — Az említett négy dolgozat czíme : „Bahil Mátyás (Jeligéje: kívülről harezok, belülről félelmek ; de a levertek vigasztalója az Isten".) „Christian Traugott" Leidens- und Lebensgeschichte eines evang. Predigers in Ungarn. (Jeligéje : Er ist meines Lebens Licht; meinen Jesum lass ich nicht.) „Elbeszélések a mag y. ref. történetébő 1 : 1. Az elrendelt predikátió. 2. Borzasztó fáklyák. 3. Börtönben fakadt hűség. 4. A hitves. (Jelige : Való és valószínű együtt van itten ; amazt tudod, emezd kiérezed.) S „Az Isten megsegí t". (Jelige : Crescit sub pondere palma.) Megjegyzendőnek tartom még, hogy ezen munkák a közlött sorrendben fognak megjelenni, ha a szerzőik kivánt beleegyezését veendjük. Ugyanezen ülésben még elhatároztatott, hogy Zátureczky Adolf breznóbányai tanitó : „Evánjelicky rozpravnik" czímű, immár átdolgozva is beérkezett 2 kötetnyi kéziratát is kiadjuk, de szintén csak későbben, majd a „Bibliai történetek" után, a melyekre vonatkozó pályázat e hó végével lejár. Az 1891-ki ,,tót naptárunk" pedig a napokban hagyja el a sajtót. Kiváló mély tisztelettel Fóthon, 1890. augusztus 6 án. Falvay Antal, bizotts. jegyző. — A rimaszombati egyesült prot főgymnasiumban a beirás az 1890 91-ki tanévre szeptember 1-ső napján kezdődik s tart ugyanezen hó 4-kéig. A rendes tanitás kezdődik 4-ikén. a tanév ünnepélyes megnyitása pedig 7-ikén leend. — A pót-, javitó- és felvételi vizsgák augusztus hó 29—30-ik napjain tartatnak. A tanulók elhelyezéséről — a szülők kívánságára — a tanári kar, illetve az igazgatóság gondoskodik. — Rimaszombat 1890. aug. 8-án. Az igazgatóság.