Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Költemények - Luther-éneke (Kainoikios)

I rosszabbat — ellenszenvüket, a mi tudjuk sokszor nem indokolható s legtöbbször helytelen okokból származik, tehát emberi gyengeségüket, gyarlóságukat Isten akaratának felébe? Nem lett-e ellenkezőleg számtalan házasságból, melyet boldogtalannak jövendöltek, mert nem rokonszenvből származott, sőt némi ellenszenv mellett köttetett, közelebbi ismeretség, egymás jó tulajdonainak felismerése folytán boldog, áldásthozó házasság ? Vagy illik-e, , szabad-e, üdvösebb-e házasságon kivíil vagy elváltán élni csak azért, hogy „egymásnak terhét hordozni" vagyis egymásnak gyarlóságait, hibáit tűrni, elviselni ne legyünk kénytelenek? Nem-e épen az legfőbb czélja a házasságnak, mint Isten rendelésének, hogy egymás gyarlóságainak elviselése által a legszebb keresztény erényekben gyakoroljuk magunkat : a türelemben, a megbocsátásban, az önfeláldozásban? Igazolhatják-e a házasságra rendelt felek egybe nem kelésüket vagy külön válva élésüket azzal, hogy egymás gyarlóságait közelebbről nem ismerhetvén s e miatt egymás részéről boszuságot nem tapasztalhatván, egymásiránti tiszteletük, sőt vonzalmuk is nagyobb lehet, mintha netán a házi viszály, s ebből keletkezhető engesztelhetlen gyűlölség nem csak testileg, de lelkileg is egészen és örökre elidegenítené őket egymástól? És valljon szabad-e oly kishitiieknek lennünk, hogy a mit Isten összekötött, azt ember, t. i. az emberi gyarlóság nemcsak lelkileg, de testileg is elválaszthatja? Bizonyára nem, s azért — hasonlat nélkül szólva — kötelességünk, hivatásunk Istennek azon gondviselésszerű akaratát, hog$ bennünket egy hazának polgáraivá tett, egyházilag leendő egyesülésünk által teljesíteni, azaz kormányzat tekintetében is egy ugyanazon ev. egyház tagjaivá lenni. Ugyliiszem azonban, ezt a túlsó részről sem tagadják, elvben szivesen elismerik, valamint vannak a kik elismerik, hogy az embernek hivatása, hogy Isten rendelése a házasság s mégis inkább választják a házasságon kiviili, ügynevezett szabad életet, mert féltik szabadságukat, mit — leginkább ilyen alakban — fel kellene áldozni házasi kötelességeiknek; de nem gondolják meg, hogy ez áldozatért mást, sokkal drágábbat és nemesebbet, családi boldogságot kapnának cserébe. Ez az a ,,magasabb egység," hasonlat nélkül szólva mit e becses lapok m. é. 40. számában közölt czikkemben ilyennek elneveztem, s mire czélzólag a Kronstädter Zeitung (az „Egyetértés" szerint) megjegyzi, hogy abba nem hajlandók a szászok belépni, Bizony mi sem a szász atyafiak „szép szemeiért" határoztuk el magunkat e „magasabb egységbe" belépni, vagyis velők egyesülni, hanem azért mert e vállalkozásnak szaporodó terhei és kellemetlenségei daczára is, mit egy ujabb számottevő nemzetiség igényei fognak okozhatni ev. egyházunknak, kötelességünknek tartjuk az egyesülést; s e valószinüleg sok nehéz, de „nemes harczot" igénylő súlyos feladatunkat csak annak tudata könyítheti némileg, hogy ev. egyházunk sajátságos viszonyainál fogva felmerülő különféle nézeteknek és érdekeknek épen a viták kereszttüzére, a szenvedélyek harczi lángolására van szüksége, hogy sok salaktól, mi az emberi gyarlóság miatt rájuk tapadt, megtisztuljanak s igy egyházunk és hazánk szeretete ne csak buzgóságban és szenvedélyben, de a mi ezt egyedül becsessé teszi, tisztaságban és önzetlenségben is nyerjen ev. egyházunk Iii vein él. Alapítványaikat és privilégiumaikat még kevesebb okuk van félteni szász testvéreinknek az egyesüléstől, mint nemzetiségi igényeiket, mert az alapítványok tulajdonaik, a mit a törvény, mint minden más tulajdon szentségét oltalma alatt tartja, s különben is velük eleinte mint egyik egyenlő jogú egyezkedő és szerződő féllel lenne dolgunk. Privilégiumaikat, ér tem: a házassági ügyekben gyakorolt szélesebb körű intézkedési jogaikat mi el nem vehetjük, még csak nem is kérhetünk belőle, mert ennek teljesítése mint tudjuk, nem is szász atyafiaktól függ, hanem az államtól, ki úgy tekinti azt, mint az állam által engedélyezett polgári természetű jogot bizonyos kötelezettségek fejében, mint pl. az erdélyi pr. egyházakban a püspök választásának megerősítése, s az egyház némely belügyeibe való avatkozás, mint ez nem régiben épen a szász ev. egyházban némely differentiák kiegyenlítésére ministeri biztos által történt vala. Mi megelégszünk a mi szegénységünk mellett nagyobb függetlenségünkkel és szélesebb körű autonómiánkkal s nem féltjük ezt szász testvéreinktől, sőt ha tőlünk függne, szivesen osztozkodnánk velük (t. i. nem a szegénységben, hanem az autonómiában). De ha ezt nem tehetjük is, az egyesülésből származó közösségre üdvösebb visszahatást gyakorolna a mi nagyobb függetlenségünk, mint az ő privilégiumaik, mert egy természeténél és rendeltetésénél fogva autonomikus egyházban kell, hogy mindig több súllyal és üdvös befolyással birjon a függetlenség, mint az előjog. Még csak egy megjegyzésem volna: hogy a szász atyafiak, ne csak, mint tervezve van, a zsinatra hivassanak meg, hanem egy melőző egyetemes gyűlésre mint egyezkedő fél, hogy 0 felsége előtt a zsinat összehívása végett — a törvénynek a felsőházi törvényhozási jog megadása alkalmából kifejezett intentiójaihoz képest, — immár mint mind az 5- és nem csupán 4 kerületből álló csonka-egyetemes egyház jelenjünk meg. Ha pedig a szász testvérek visszautasítanák meghivásunkat, vagy el nem fogadnák a remélhetőleg méltányosság legszélsőbb határáig menendő egyességi javaslatainkat, akkor legalább iga-, zolva leszünk mint egyetemes egyház, melyhez a szász ev. egyház innentúl csak mint pars infidelium tartoznék, mig a szentlélek működése által — tehát a coge intrare alkalmazása nélkül — bekövetkezik majd egykor, mint erősen hiszem, itt is az idők teljessége, amidőn mint immár pars fidelium, más szóval 5-dik kerület, belépend az együtt üdvezítő közös egyetemes magyarországi ev. ág. hitv. anyaegyház kebelébe. Jeszenszky N. B.