Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Költemények - Czékus emléke (Sántha Károly)

55 Rozsnyó, 1890. febr. 10. Egy első rendű csillag lehullott pályájának széles, nagy körben ragyogó visszfénye gyanánt tünt fel azon végtisztességtétel, mely Rozsnyón f. hó 10-én d. e. 10 órakor folyt le s Czékus István püspök halhatatlan érdemeinek szomorú és megható koronázása volt. A mérhetlen veszteség eleven, fájó érzete ; a kinos megdöbbenés ; az őszinte, mély gyász, mely a tiszai ev. egyházkerületet általában, osztatlanul eltöltötte, — képtelenné tesz megfelelő' szavakkal ecsetelni a nyert benyomásokat : azért az épen most befejezett temetés egyes mozzanatait csak szárazon registrálom a következőkben. A megboldogultnak ravatala a főgymnasium dísztermében állíttatott fel. A szürke márványszínü, gazdagon aranyozott érczkoporsót délszaki növényekből elővarázsolt téli kert övezte, köröskörűi valósággal elhalmozva a díszben vetekedő koszorúktól. Valóságos zarándoklatnak volt állandó színhelye a díszterem, a míg vasárnap este átvitetett innen a ravatal a templomba, az oltár elé. Másnap már reggeli 9 órakor zsúfolásig megtelt a tágas, nagy templom. Igazán, ritka szép látványt képezett a fényes, nagy gyülekezet, melyből kiemelendő : báró Prónay Dezső egyet, felügyelő, Szentiványi Árpád, Radványi István és Rombauer Emil esp. felügyelők, Liszka József, Beller Károly ker. pénztárnokok, az esperesi kar, élén Sztehlo János püspökhelyettessel, teljes számban, a lelkészek mintegy ötvenen, Bornemisza László megyei alispán, a rozsnyói r. k. püspöki egyházmegye képviselői, élükön Szekeres kanonokkal, a városi tanács, egyházi felügyelők, tanárok stb. Pont 10 órakor az orgona mélabús hangjai közt bevonulván a gyászoló főpapi család, kezdetét vette a gyászszertartás egy közénekkel, mely után Farbaky József egyházker. főjegyző I. Zsoltár ^ 1—3. alapigék nyomán a nagy halotthoz méltó beszédet mondott, úgy tüntetvén fel mesteri színezéssel, a szív legtitkosabb húrjait érintő ékesszólásával a megboldogultat, mint egy gyümölcstermő fát. Erre egy sikerülten előadott karének következett, melynek zsolozsmái közt Sztehlo János hivatalban legidősebb főesperes az oltárhoz lépett s a tőle megszokott áhítattal s kenetteljes szavakkal elbúcsúztatta a drága halottat mint családfőt, mint lángbuzgalmu főpásztort, mint egyházának valódi lelki atyját. A befejező ének közben a főesperesi kar tagjai fölemelték a koporsót és sorakozni kezdett a temetési menet. A halottat vivő négylovas kocsi után a család haladott, oldalt a főgymnasiumi ifjak fáklyái lobogtak, elől pedig koszorúkkal megrakott két külön kocsi, majd a lelkészi és főesperesi kar követte a fungenseket, kik között Glauf Pál ker. jegyző fekete párnán díszbibliát vitt, köröskörül pedig mintegy három ezernyi kíséret hullámzott. Méltó följegyzésre, hogy az itt szokott harangzúgás közé a r. kath. püspöki székesegyház tornyának a harangjai is vegyültek, még pedig különös tiszteletből. A köztemetőben levő családi sírhelyre érvén, Terray Gyula gömöri főesperes tartott emelkedett szellemű s megható búcsúbeszédet esperessége nevében s megáldotta a drága hamvakat; mire leírhatlan fájdalmas jelenetek s bús karének között lemélyedett a koporsó s hullott, dübörgött a göröngy s mi úgy éreztük, mintha mindenik szivünket ütötte volna meg. Hogy a megboldogult halála milyen részvétet keltett, ez megítélhető egyrészt azon részvétnyilatkozatokból, melyek a családhoz mindenfelől özönlöttek (közöttük gróf Csáky Albin miniszter, báró Vay Miklós, a főrendiház elnöke, Szász Károly, Karsay Sándor püspökök, Fáy Gusztáv főispán stb.) ; másrészt pedig a ravatalra halmozott gyönyörű koszorúkból, melyek közül kiemelendők r A gyászba borult család koszorúja — a felejthetetlennek. A legjobb nagypapának — hálás unokái. (Tizenöten vannak). A kedves vőnek — szerető anyósa, (néh. Bauhoffer budai nagy papnak az özvegye.) Péchy Tamás — szeretett elnöktársának. (Gyönyörű, természetes babérlevelekből font óriási koszorú.) A tiszai ev. egyházkerület jázmin koszorúja — halhatatlan érdemű püspökének. Feledhetetlen alapítójának tisztelete és hálája jeléül — a tiszai ev. egyházker. nyugdíjintézet. Az egyházkerület jegyzői kara — szeretett főnökének. Gróf Andrássy Manó — az érdem elismeréséül. Erdemkoronád egyik éke : az egyházkerület vagyoni jóléte — a tiszai ev. egyházker. pénztárak rimaszombati kezelő-bizottsága. Felejthetetlen főpásztorának — a hálás rozsnyói egyház. A kerülatbeli összes esperességek külön-külön koszorúi között : A brassói ev. magyar egyházmegye — megalkotója s első püspöke, Czékus Istvánnak. A pozsonyi theol. akadémia piros élő kaméliákkal diszített koszorúja — buzgó pártfogójának. Az eperjesi kollégium, a theol. ifjúság, a rozsnyói, rimaszombati és nyíregyházai főgymnáziumok, a ker. felső leányiskola, továbbá a sátoralj a-újhelyi ev. egyház, a dobsinai, miskolczi, nyíregyházi, debreczeni, kassai, sajógömöri egyházak koszorúi. Gömörpanyit — nagy szülöttjének. Farbaky József, Szentiványi Árpád, Ruttény Béla stb. stb. koszorúi. „Megszűnt a mi szivünknek öröme . . . Elesett a mi fejünk koronája . . de vigasztalódásunk, hogy nem semmisíti meg az idők moha, hanem : „A koporsóból kitör és eget kér." I. Czékus emléke. Gyásza jött ránk rossz időnek, Megnyerted az üdvösséget, Oszlopaink egyre dőlnek, Zászlódon két jelszó égett : Oszlopai Sionunknak Szent az Isten és félelme, S a mi drága szép honunknak. Szent a haza és szerelme ! Szentegyházunk czédrusfája, Erted szíviiuk hogyne fájna ! Te ki hittel, izmos karral Megbirkóztál a viharral. Mint, ki népet hűn vezérel, Jártál Mózes vesszejével, A sziklából forrást nyitva, Szomjazókat boldogítva. Azt imádtad, ezt szeretted, Ebből sarjadt minden tetted. Gyászol Téged a szentegyház, S a hazáé is lőn e gyász. Ki szivednél melegedtem, Első lángot onnan vettem: Ezt a bús dalt, cziprus-módra Hadd tegyem le sírhalraodra ! Kezeidet fölemelve, E kis dalnak, búsan szállva, Romlást hoztál az ellenre; Megnől majdan himnusz-szárnya: Ezt emlékül hagytad könyvben, Lelkünket Te emeled fel, Fájó szívben, hulló könnyben. Nagyra késztő emlékeddel. S hol aluszod a jók álmát, A cziprus hajt győző pálmát : Könny s veríték rá a harmat — El az eszme, el nem hamvad ! Sántha Károly.