Evangélikus Egyház és Iskola 1890.
Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Hegyaljai evang. egyházmegye közgyűlése
287 leljen nyugodalmat, megdicsőült lelked égi békességet! Tested porladoz, de lelked fölöttünk lebeg ; eltávoztál, mégis köztünk maradsz, emlékedet a hívek ezrei áldják s megőrzik sziveikben. Isten veled ! * A hegyaljai evang. egyházmegyének julius hó 29-ik és 30-ik napján Tokajban tartott évi közgyűléséről. (Vége.) Elhagyom ugyan e helyet, de a kört, metyet én negyedszázad óta immár kedves körnek vallok, mig Isten éltet, nem ! E helycsere ne változtasson azon szép viszonyon, melynek ápolása volt vágyam, törekvésem mindenkor s melynél semmi mást nem kerestem soha mint a senyvedő egyház bátor és nemes mentőinek közmunkára s egymás üdvözlésére nyújtott jobbjának férfias kézszorításában nyilatkozó és nemesítő erőt. Egyért fohászkodom most is: „egyházmegyénket s ennek elöljáróit tegye közegyházunkkal együtt az Úr vég nélkül áldottá!" Ezen jelentéssel s búcsúszavakkal búcsúzott főesperes úr érdemes egyházmegyénk jegyzőkönyvében hálás köszönettel megörökíttetvén s ugyanazon közgyűlés ő főtisztelendőségét mint egyházkerületünk nagyra és sokra hivatott új püspökét a legszívesebben üdvözölvén, felolvastatot a junius 30-ikán ülést tartott szavazatszedő bizottság jegyzőkönyve, mely szerint a lemondás által megüresedett főesperesi állásra egyhangúlag nt. Farbaky József alesperes, egyházkerületi főjegyző, nyíregyházai lelkész úr választatott meg. Elmondotta erre főesperes úr eleitől végig lebilincselő székfoglaló beszédét mely hasonlag méltó arra, hogy arról hazai egyházközönségünk tudomás szerezzen. Az érdekes beszéd igy hangzik ....*) Székfoglalója után letette főesperes úr az esküt. Ünnepélyes, megható és emlékezetes jelenetekben bővelkedő ezen előzmények után a közgyűlés a napirendszerű teendők intézésehez fogott s letárgyalta a 36 pontból álló programmot. Nevezetesen : az alesperes választást elrendelte. Főtisztelendő Zelenka Pád püspök úrra adta mint e. e. e. gyámintézeti elnökre egyhangú szavazatát Matherny Lajos debreczeni lelkészre bizta, az esp. gyámint. elnök s Turóczy Pál arnoti lelkész, esp. főjegyzőre a tanügy bizottsági elnök teendőit. Beszámolt az elnökség az egyházmegyék meglátogatásáról. Megválasztotta küldötteit a kerületi gyűlésre. Elfogadta a zsinati kerületi bizottság jelentését s egyhangúlag a képviseleti rendszer mellett nyilatkozott. Ismertette az eperjesi collegiummal kötendő szövetség ügyét, a theol. tanárok felterjesztését a tanitóképzőtanárok felterjesztésével együtt három, ezen ügy a jövő évi gyűlésen fogván érdemileg tárgyaltatni. Tudomásúl vétetett a ker. számvevőszék jelentése és javaslatai hogy a gymnasiumoknak eddig adott apró segélyek azoktól elvonatván (államsegélyezettek lévén nagyrészben vagy megélnek a magok erejéből is) az igy nyert 440 frt rokon czélra fordíttassák s hogy a dicsőült püspökneknek 2000 frton emlék állíttassék s özvegye 1000 írttal nyugdíjaztassák A szepesség két indítványa is a jövő gondjai közzé fog tartozni. A Baldacsy-féle segélyre kijelölés történt. *) 1. 33. sz. Károli Gáspár emlékének leleplezésére a résztvevők kijelöltettek. Az egyházmegyei missió ügy várja a népszámlálás eredményét, a megkezdett munka akkor fog testté válni. A vallásügyi miniszternek az elkeresztelésekre vonatkozó rendelete örömmel vétetett tudomásúl. Az egyházmegyei gyámintézet megtette jelentését és javaslatait úgy a számvevőszék is az egyházak vagyoni számadásáról. A tanügyi bizottság jelentéséből örvendetesen győződtünk meg a felől hogy tanügyünk a kellő színvonalon áll. A Zsedényiféle ösztöndíjra kijelöltettek az ösztöndíjban részesítendő tanítók. A hegyaljai tanitói egylet azon kérelme, hogy a zsinati tanácskozmányokon a tanitói kart kerületenként két tag képviselje, pártolólag terjesztetett fel a kerülethez. Intézkedés történt a végből, hogy a tályai egyház, melyet templomában hazánk nagy fia Kossuth Lajos kereszteltetett templomát, mely veszedelmesen roskadozik megújíthassa. A „Kossuth" név varázsa 6000 frtot hordott már össze e czélra itt, de még elenyészőleg kevés ez a szükséges ujjá alakításokhoz s arra, hogy azon szentélyre az egyház mint „Kossuth" keresztelési templomára büszkén mutathasson. A gyűjtés folytattatni fog. Ezeken kivül még több az egyházmegye belügyeihez tartozó dolog tárgyaltatott s intéztetett el, mire a közgyűlés jeleseink éltetésével azon köztudattal fejeztetett be, hogy a jó munkát végezett, hogy jeleseink közreműködő egyházszeretete biztositékát képezi az egyházmegye hitbuzgó népével együtt egyházaink, iskoláink boldogulásának jövőjének ! Adja az Isten ! Méltó megemlékeznünk az egyházmegye küldötteit szívélyesen s igaz magyaros vendégszeretettel ellátó tokaji egyházról is. Fogalmunk lehet ezen vendégszeretetről, ha elmondjuk a tényr, hogy a nagy „Sas" vendéglőben mintegy 100 személyre terített gazdag közebéd összes költségeit a tokaji egyház tagjai fedezték. Hittestvéri rokonszenvük eredményezte s párját ritkító ezen vendégszeretetük, mely enynyi vendég ellátásának nehéz gondját kedves tehernek tekintette s ezen terhet lekötelező s marasztaló előzékenységgel viselte mindvégig — legyen itt is hálás köszönettel emlegetve. —s. — A király ő Felsége az abaúj-szántói ev. egyháznak leégett iskolája felépítésére magánpénztárából 150 frtot adományozott. — Károli Gáspár emlékére adakoztak nt. Händel Vilmos főesperes úr 5 frtot. a pápai ág. hitv. ev. gyülekezet 20 frtot. Eddigi gyűjtésünk (lásd 31. szám) 92 frt 55 kr. + 25 frt = 117 "frt 55 kr. — Néhai dr. Szeberényi Gusztáv püspök úr kerületi kormányzati teendőit, mint ez időszerint a kerület legidősebb esperese: nt. Belohorszky Gábor bács-szerémi főesperes úr vette át s első ténye a kegyelet adója, a midőn fölhívja a kerület papságát, hogy Szt.-Háromság utáni XVI. vasárnapon a boldogult püspök emlékére gyászistentiszteletet tartson. — Beküldetett. Püspökválasztás előtt a bányakerületben. Különös intézkedése az isteni akaratnak, hogy magyarhoni ev. egyházunkban épen most, a megnyitandó zsinat küszöbén három püspöküuk össze-