Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Egyházi igazságszolgáltatás és törvénykezés a zsinat előtt és a zsinat után (Varga Pál)

242 sorsjátékok közegyházunk vallás-erkölcsi „erős várán" veszélyes réseket ütöttek is, legalább ne engedjük, hogy az ellenség a főkapun mintegy muzsikaszóval vonuljon be, pedig ezt teszi, ha már az egyetem is hódol a sorsjáték csábító szirénjének. A sorsjegykölcsön ama veszedelmes trójai fa-ló, melynek kedvéért tágítanunk kell a hívek lelkiismeretén, hogy befogadhassa a sorsjegy kölcsön eszméjében rejlő s a keresztény vallás-erkölcscsel ellenkező ama elveket: „szükség törvényt ront" s „a czél szentesíti az eszközöket." Vagy talán a „gyengébbek" kedveért el lehet és el is kell tekintenünk a vallás-erkölcsi elv ily szigorú és merev alkalmazásától, mely szerint az egyházi czélokra rendezett s különösen tombolával összekötött mulatságokat sem lehetne helyeselnünk. Nem vagyok annyira rigorosus, hogy ilyesmit, mi „a gyengébbek" megadóztatási módjának s a „jó kedvű" adakozás egyik alsóbb nemének tekinthető, feltétlenül elitélni tudnék; csak azt nem találom igazolva, ha nem csupán egyes tagok, hanem az egyházegyetem, mint ilyen folyamodik a gyengébbek e csalétkéhez s ezzel mintegy „in capite" gyengeségének jelét adja. A sorsjegykölcsön eszméje azonban nemcsak általában keresztény vallásunkkal ellenkezik, de nem felel meg különösen protestáns egyházunk elveinek sem. A kik a sorsjegykölcsön eszméjét pártolják, hivatkoznak a Bazilika sorsjegyekre, s azt mondják: „miért ne tehetnők ugyanazt mi is?" Azonban a kik ezt mondják, elfeledik, hogy van eset: „midőn ketten cselekszik ugyanazt, nem mindig ugyanaz." S ez eset forog fenn a jelenben is. A r. katli. egyház ugyanis, ha sorsjegykölcsönt bocsát ki, azt mondhatja, hogy azon juhok is hozzá tartoznak, melyek még az aklon kivül más felekezetek egyházaiban tévelyegnek s igy jogot formálhat azon csipetnyi gyapjúhoz is, mit a más felekezetbeliek a Bazilika sorsjegyek vásárlásával az egyedül üdvezitő, egyedül valódi egyetemes egyház oltárára — nem ugyan áldozatképen, de — a jó szerencse reményében összehordtak (a mi egyébiránt a külsőséget kultiváló r. kath. egyházban egyre megy s egy képen használ). Mi protestánsok azonban a felekezetiség elvét vallván, igényeinket kénytelenek vagyunk sokkal szűkebb körre t. i. csupán felekezetünk körére szorítani. Ezen felekezetiségi elvnél fogva el kell ismernünk ugyan más felekezetek jogosultságát, sőt szükségét is, de ezen erkölcsi adózáson felül valamint mi nem tartozunk másoknak, úgy nem szabad számítanunk más felekezetbeliek másnemű, anyagi támogatására, a mely gyanúnak méltán kitennők magunkat, ha a sorsjegykölcsönt választanok egyházi közalapunk létesítésének egyik módozata gyanánt. Hogy miért, úgy hiszem mindenki könnyen belátja. Elégedjünk meg azzal, hogy a sors a Baldácsyalappal mintegy revanclicheal szolgált prot. egyházunknak a — Bazilika sorsjegyekért, ámbár -— netáni félreértés kikerülése tekintetéből — meg kell jegyeznem, hogy e szerencsét nem sorozom holmi sorsjegykölcsön féle kategóriába, hanem analog esetnek tartom ama pogány századoséval, ki a zsidókat pogánylétére is szeretvén, nekik zsinagógát épített s kit Jézus is megdicsért. A sorsjegykölcsön eszméje ellenkezik elvégre prot. egyházunk önkormányzati elveivel is. Tudjuk, hogy autonómiánk csak úgy valódi, ha minden idegen befolyástól ment, ha mind szellemi, mind anyagi tekintetben független. Régente az állam és egyház már csak azért sem birliatott önkormányzattal, mert az állam az egyházat anyagilag s az egyház viszont az államot szellemileg befolyásolta. Igy van ez hazánkban a r. kath. egyházzal mai napig is. Protestáns egyházunk is a mint nagyobb és nagyobb mértékben kezdi igénybe (?) venni az állam segélyét, hovatovább függésbe is jut tőle. De ezt még sem találom oly veszedelmesnek és kompromittálónak egyházunkra nézve, mint ha egyeseknek — értem nem felekezetbelieinknek — agit adunk arra, hogy felekezeti czéljainkra — bármily uton-módon — adózzanak. Nem látjuk-e be, hogy ez egyenes jogczím idegeneknek a protestáns egyház tiszteletbeli tagságára s hogy ezzel egyházunk — a minek ügy is sokan tekinteni szeretik — egyletté devalválódik ? Bizony kevés ambitiót helyeznek protestáns autonomikus voltukba azon uraink, kik a sorsjegykölcsönt pártolják s méltán azon gyanúnak teszik ki magukat, hogy inkább eltűrik, hogy keresztény vallásunk és prot. egyházunk elvei sérelmet szenvedjenek, csak hogy anyagi támogatásukra minél kevésbbé szoruljon az egyház. „Jókedvű adakozás," valódi áldozás helyett, ily kétes értékű s a játék szenvedélyt fokozó módhoz folyamodni annyi mint: „superos si nequeo, Acheronta movebo," s ily módon orvosolni a bajt: „pejor medicina morbo." Jeszenszky N. B. Egyházi igazságszolgáltatás és törvénykezés a zsinat előtt és a zsinat után, Az országban mindenfelé azon panaszkodnak, hogy a vasút és villám e századában az igazságszolgáltatás, a törvénykezés ólomlábakon jár, vagy divatját multa döczögős fatengelyű szekéren és oly lassan, hogy gyakran egy ügy lebonyolítása egy ember élet hosszat tart. Az állam kormánya e tekintetben szebb jövendővel kecsegtető reformokat igér. Nekünk is igéi vé van jövő évre reformzsinat, mert a lassúság és a mai rendezetlen állapot megölője a fejlődésnek, az egészséges egyházi közéletnek, közszellemnek. Es mi ez összeülendő' zsinattól az egyházi élet terén — az egyházi élet dogmatikai és liturgiái mezejét kivéve — üdvös, mélyreható reformokat várunk is, mert nekünk reform és nem kodifikáló zsinatra van szükségünk, mert ha lényegében minden marad a régi, úgy szegények lévén, a zsinatra kiadott egyetlen egy kr. is kidobott pénz. Reformot igényel és pedig sarkalatos reformot, az egyházi igazságszolgáltatás és törvénykezés. Jelenlegi egyházi igazságszolgáltatásunk és törvénykezésünk