Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Belföld - Eperjes

206 csak epizód ez a nemes egyház fejlődésének történetében s csak is a szent egyházi birtok története ! Hol vannak az egyházi élet más ágai s mily gazdag munkamezőt nyit, de egyúttal mily fáradságos munkásságot kiván a két évszázad (mert a legújabb korig tán nem is szükséges) eseményeinek hú rajza? Evvel természetesen a munka nagyságát nem kívántain túlozni. Mindenki tudja, hogy nagyobb tárgyi! és nehezebben hozzáférhető adatokon nyugvó müvek is láttak már és látnak folyton napvilágot. Abban sem lehet kétség, hogy szellemi erő is akadni fog, méltó a munkához ; hisz a pozsonyi theol. akadémia két tanszéket is bir az egyháztörténet előadására s a vállalkozó munkáját megkönnyítené részben a már érintettem körülmény, hogy Pozsony városának története épp most van munkában. A város s az egyház kölcsönös egymásra hatása mindkét műnek tárgya lenne, melyet a kétoldalú kutatás csak annál alaposabban és hívebben deríthetne fel. Folytonos vonatkozásban az egész evangelikus egyház történetével a mű egyúttal tükre lenne az evangelikus egyház fejlődésének, nem egy dologban új vonással egészítve ki annak képét ; iskoláinak, papjainak és tanárainak története pedig nem egyszer egyúttal nevezetes lapja lenne a hazai művelődés történetének is. Abban talán nem csalódunk, hogy ily müvet mindenki kívánatosnak ismer el ; de már nem oly bizonyos, hogy az egyház maga elérkezettnek látja-e az időt arra, hogy ily mű megalkotására a maga áldozatával járuljon. Teljesen megbizunk azonban az egyház vezérférfiaiban, hogy alkalmas időben áthatva a gondolat fontosságától, ők hívják fel reá az egyház figyelmét s a pozsonyi egyházra nehezedő ezen kötelesség teljesítését lehetővé teszik. —a —s. lllrili» Eperjes, június 10-én 1890. Tisztelt szerkesztő úr! „Emlékezzünk régiekről!" — Dr. Duka Frigyes hazánkfia Londonból, e napokban rokonai látogatására itt köztünk időzvén, megujitá azon régi idők emlékeit közöttünk, mikor mint eperjesi joghallgató, néhai C s u p k a András nagy nevű és országos hírű jogtanár tanítványa (az 1840-es évek elején) távolról sem sejté, hogy egykoron mint a britt és külföldi biblia-társulat igazgatóválasztmányi tagja a Canterburyi érsekkel fog sűrűn érintkezni, s miután mint honvéd az 3848/9. évben a haza és a szabadság védelmére a kardot forgatá. — később mint menekült a béke isteni igéjének terjesztésében messze földön közreműködhetni, szorosabb viszonyban ama nagy nemzet fiaival, mely a magyar menekülteket a szabadságharcz lezajlása után vendégszerető karokkal fogadá. Nevezett jeles hazánkfia ez alkalommal azonban egy sajnos és szomorú hírrel is lepett meg benünket, elbeszélvén többi közt, hogy az akkori magyar menekültek egyike, Dr. Schiller, Szinessy Márk, az 1840-es évek elején eperjesi rabbi s az itteni Collégiumban a héber nyelv tanára, később I magyar honvéd, s kimenekülése után a Cambridgei egyetemen a héber nyelv és irodalom tanára (előbb Manchesterben lelkész volt), — pár héttel ezelőtt váratlanúl s közsajnálatra meghalt, — holott számos tisztelői s barátai, s köztük mink is, — vele együtt azt szerettük hinni és remélni, hogy nem sokára lelkes és közhasznú működésének imár 50 éves jubileumát fogjuk megünnepelhetni. Meg is érdemelte volna, s méltó róla megemlékeznünk e helyen mert a hazaszeretetnek s hű ragaszkodásnak a távolban is s hosszú évtizedek leforgása után, nem különben a felekezetiesség korlátain felülemelkedő fenkölt lelkületnek nem mindennapi példáját mutatá. Mint eperjesi rabbi a helybeli neolog izr. hitközség akkori lelkésze, ékesszólása s buzgó ige hirdetése által tünt ki, s a művelt társadalmi körökben szívesen látott egyéniség volt. Mint tanár oly lelkesülten magyarázá nekünk, akkori theologusoknak, különösen Esaiás próféta Messiási jóslatait, hogy az által nagy mérvben megkönyité a tanulást, megkedveltetvén a ifjakkal a különben nem épen kedvelt tantárgyat. 1846—48-ban hozzám, már mint fiatal kartárshoz gyakran ellátogatott, s egész theol. könyvtáramat áttanulványozván, egyszer azt mondá — ipsissimis verbis: — „Wenn Sie das Dogma von der Trinität nicht hätten, so würde ich heute ein Christ. — — aber das kann ich mit meinem jüdischen Monotheismus nicht reimen." Egy gondviselésszerű kis epizód az elhunytnak életéből : (annak idejében több lapokban is olvastuk) mikor mint menekült Hamburgban hajóra volt szállandó, hogy átevezzen Angolországba, menet-jegyet váltván a legközelebbi személy-postai hajóra, kikerülte figyelmét azon körűim ény, hogy az elindulási terminus történetesen szombat napra esett, mit később észre vévén, meggondolta a dolgot, hogy ősi törvénye szerint, neki szombat-napon utazni nem szabad, s a legközelebbi alkalomra halasztá-el hajóra-szállását, inkább kárba veszni hagyván a már megfizetett menetjegynek árát. S mi történt? — Azon hajó, mely az említett szombat-napon útnak indult, nagy vihar támadván, elveszett mindenestül a rajta lévő utasokkal együtt — sa rév-parton visszamaradt rabbi vallásos lelkiismeretének köszöné élete megtartását. Ezen isten szive szerinti ember a városunkat ért nagy tűzvész folytán nagy gyűjtést rendezett Angolhonban, s a város és a Collegium felépítésére, ezreket meg ezreket gyűjtött, s azon kivül még a Collegium javára becses könyv-adományokban egy egész könyvtárt. Nagyon érdekes az adakozók nyomtatásban is megjelent jegyzéke, a mennyiben ott Rothschildok mellett az Angol egyház majdnem valamennjű lord-püspöke található. Midőn a szives részvét e ritka szép bizonyságát illően megköszöntük, ő a köszönetet elfogadni vonakodott, azt mondván, hogy a mit tett, azt szeretetből tette, — szeretetből a haza, szeretetből a tanügy iránt, melynek oly buzgó, jeles munkása volt, — sőt rokonszenves szeretetből a protestáns egyház iránt, melynek közművelődési jelentőségét s missióját elfogulatlanúl méltányolni tudta. Valóban, akár az Ur szavaival méltán elmondhatjuk ezen izrael-fiáról : „Bizony, bizony, nem messze vagy az Isten országától!" — Eperjes városa, s kivált annak protestáns közönsége, egy emléklapot szentel előkelő helyen az elhunyt nevének ; mi pedig a lánglelkű lelkész és tudós s a tiszta