Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - A mi a pápának fáj

139 sund." Az ige — de nem betűje, hanem szelleme — hatalmas hódító fegyvere a Krisztus országának. Az i g e — egy szó az Ur szájából — a bölcseség és szeretet igéje, csodákat mivel még ma is főleg a kedély-világban. Mint egykoron — „der Schöpfungshauch aus Seinem Munde belebt die weite Erdenrunde", — úgy most is felvillanyozza a szunnyadó erőt, felemeli a megbotlottat, felbátorítja a csüggedezőket, megvigasztalja a bánkodókat és szomorkodókat, megnyeri és útbaigazítja a tévedőket s ez által hegyeket mozdít ki helyekből, alkot és mivel a hihetetlenséggel határos dolgokat. Még maga a szentség is, a sacramentum, csak annyiban az. a mennyiben „accedit verbum ad elementum/ De az 0 igéje „szellem és élet", mint maga jellemzi az isteni Mester; a szellem hatása pedig nem lévén külsőséghez kötve, — Hase szerint az ige üdv hatás a egymagában teljes és tökéletes. S e szabad, szellemi felfogást annyira hangsúlyozza Hase, hogy szerinte a szentség üdvhatása is csak — „eine Heilswirkung, wie sie auch dem einfachen evangelischen Wort verheissen ist." III. Wir wollen sein trotz Alledem ein einig' Volk von Brüdern." Szellemesen beszéli el Hase „Polemiká"jában és „Des Culturkampfes Ende" czimű kis művében, hogy hogyan tűnődött magában a „vas Kanczellár", hogy miképen fogja mozgósítani a vallásilag ketté szakadt német népet azon ultramontán áramlattal szemben, mely az Alpeseken túl keresi hazáját, az egy és egységes nagy czél felé. mely— a közös hon s abban a közös szabadság. S Németország nemzeti, politikai és katonai egyesítése a hit felekezeti békére is csak üdvös hatással leendett, ha a „fekete internationale", a protestáns hatalmasság váratlan diadala által megrémítve, ellenkező irányban nem mozgosítja láthatatlan hadait. Jellemző kis történetke erre nézve : a német-franczia háborúban egy megsebesült bajor katona franczia földön visszamaradván, egyik haza, szülőföldjére távozó bajtársának azt mondá : „I' láss' schön grüssen -auch unser'n Herrn Pfarrer und lass' ihm sagen: luther'sch sein mer nicht worden, — aber preussisch!" ... A hitfelekezeti béke nagy kincs s bizony ráférne reánk is; s bizony nem is volna olyan nehéz annak fenntartása, hahogy a fennforgó különbségek és eltérések mellett intra et extra muros arra tudnánk főtekintekintettel lenni: hogy mennyiben nyilvánul bennünk, habár csak egy kis árnyalata ama jézusi szellemnek, mely a samariabeliek között is felismeré és megbecsülé a könyörületes s a hálás embert. „Ich habe viel mit Katholiken verkehrt und habe unter ihnen wahrhaft fromme Leute gefunden" — mondja magáról Hase; ifjúkori egyik barátja, Herbst, áttérése a r. kath. egyházba, nagy fájdalmára volt ugyan, de nem akadályozá, megőrizni szivében iránta a baráti visszaemlékezést — „ihm über die Kluft der Confessionen die Hand zu drücken", — mert Herbst mint kath. lelkész Münchenben evangyéliomi szellemben igen áldásos működést fejtett ki. De persze, főkellék erre nézve, hogy a törvény mindenki fia által tiszteletben tartassék már azért, mert törvény, s a jézusi szellemből kifolyólag őszintén elismertessék miuden hitfelekezetnek törvényes joga. mert „száz szónak is egy a vége" valódi és állandó béke a hitfelekezetek közt csak ott fog honolni teljes áldásával, hol mindenek felett — igazság honol; mert „alles Bestehende steht in einer gewissen Gemeinschaft des Rechts" — mondá irenice a nagy polemikus Hase Károly, — sa vallásosán megszentelt honszeretet egyik főkövetelménye mindenha s nem legkevésbé épen napjainkban, hogy a különböző hitfelekezetek hívei békében tudjanak megférni egymással — „trotz Katholicismus und Protestantismus in echtem Gottesfrieden." Kelt Eperjesen, April hóban 1890. Sztehlo János. * * * A mi a pápának fáj. XIII. Leo f. hó 20-án délben, a vatikáni felolvasó teremben, 12 bibornok, számos olasz püspök és főpap jelenlétében mintegy 6000 olasz zarándokot fogadott, kiknek vezetője egy feliratot nyújtott át, a melyben kifejezést adnak a szomorú fogságban szenvedő, sok bajjal gonddal küzdő szent atya iránt való ragaszkodásuknak. — Erre a pápa hosszabb allocutióban felelt; — válaszában kiemel! vén, hogy oly számos olasz katholikus jelenléte neki i vigaszul szolgál. Az olaszok tüntetése, tekintettel Olaszország különös helyzetére és arra a kapocsra, mely Olaszországot a szentszékhez fűzi, kiváló súlylyal bir. Az apostoli működés nehéz gondjai között a legfájdalmasabban érinti az egyház helyzete Olaszországban. Már ismételten utalt azokra a veszélyekre, melyek a vallást és hitet Olaszországban fenyegetik; most e veszély fokozottabb mérvet öltött; mivel a szekták ördöngös gyűlölettel üldözik a pápát. A vallást érintő minden fényüket a szekták roszakaratú indulata jellemzi. Elégséges e tekintetben, ha ráutal a papság ellen hozott uj büntetőtörvényre, a Giordano-Bruno ünnepeltetésének botrányára, a palermói beszédre s a kegyes alapítványokról szóló törvényjavaslatra. (Lásd húsvéti (14) számunk tárczájában az utolsó szakaszkát.) Mindez csak folytatása a harcznak, mely azzal kezdődött, hogy megfosztották a pápát világi hatalmától. (Hej csak fáj ez mindig nagyon!) Ezen minden mértéket haladó harcz, melyet a kormány az egyház ellen folytat, különös kötelességévé teszi az olasz katholikusoknak, hogy mindenek előtt nyíltan nyilvánítsák érzületüket és mindennel daczoljanak, hogy hitüket megőrizzék (mintha bizony az ő hitük — és a pápa világi uralma azonos fogalmak volnának!! — Hanem bizony még megéljük, hogy ez is dogmává lesz !). Olaszországban jelenleg csak két tábor lehetséges, az egyik akatholikusoké, kik el vannak tökélve a pápát és a püspököket követni, a másik az ellenségek tábora. (Hát nem nyilvános lázítás-e ez?!) Azok, kik e két tábor közt akarnának maradni, az ellenséghez tartoznak. A pápa üdvözli a katholikusokat, hogy bódulatuk kifejezésével nyíltan vallották hitüket. Midőn kijelentik, hogy hiven ragaszkodnak a pápához, kötelességüket teljesítették, egyúttal bizonyítékot szolgáltattak, hogy valóban szeretik Olaszországot, mert szolgálatot tesznek hazájuknak, ha tiszteletben tartják a vallást (ismét mily tudatos összezavarása vallásnak, hazafiságnak!), mely kincse a nemzetnek és az egyénnek. Vallás nélkül nincs alapja a társadalmi rendnek, mely az államokat fentartja. Kik szeretik jobban Olaszországot, azok-e, kik a vallást és az erkölcsöt támogatják és azt akarják, hogy ez az ország virágozzék és az Istentől áldott legyen — vagy talán azok, kik az országot. a szektáknak kiszolgáltatni és erejétől megfosztani akar-