Evangélikus Egyház és Iskola 1890.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Növeljük a protestáns szellemet (Farkas Géza)

112 vehetik, magától értetődvén, hogy mind ezen jogokat, csa& a fennálló törvények és gyakorlat értelmében s korlátai között gyakorolhatják. 10. Az egyháztagok kötelességei: vallásos és erkölcsös életet élni, az egyház es iskola javát ugy magán életökkel, mint közszolgálataikkal elömozditani, gyermekeik oktatásáról és vallásos neveltetéséről kellően gondoskodni, az egyházi törvényeknek, rendszabályoknak, a többség törvényes határozatainak, az egyházi felsőbbségnek engedelmeskedni,, az egyházközség s egyháztanács bizalma által reájok ruházott hivatalokat elválallni, egyház és iskola fenntartása czeljából reájok rótt terheket pontosan viselni. Egyházi hivatalok viselése alól azonban az egyes egyháztagok az illető egyházi hatóságok által elfogadható okok mellett felmentetnek. Ilyen okok : előhaladott életkor, idült betegség, katonai és oly mérvű polg. szolgálat, mely miatt az illető az egyházi teendők végzésében akadályozva van és a vagyontalan szegénység. A mely egyházközségben az egyházi és iskolai adók fekvöségekre vagy közadókra vannak kiróva, az abban birtokos, de ott nemlakó evang. hitrokonok az azon egyházközségben lakó s hasonnemű vagyonnál biró egyháztagok vagyonára eső egyházi tartozásuknak legfeljebb felére kötelezhetők ; azonban ezen evang. egyéneknek ilynemű évi tartozása iskolai czélokra nem haladhatja túl kir. egyenes adójuknak 5 száztóliját, egyéb egyházi czélokra kir. egyenes adójuknak ujabb 10 száztóliját. 11. Az egyházközséget egyházi és polgári hatóságokkal szemben az egyházközségi elnökség hivatalból képviseli; e képviselettel azonban esetről esetre másokat is megbízhat a közgyűlés. 12. Az egyházközség belügyeit az egyházközségi közgyűlés és az ezen közgyűlés által választott egyháztanács intézi. (Folyt, köv.) Kuncl Samu. Növeljük a protestáns szellemet, il. Korunknak igen nagy, mondhatnók legnagyobb hibája s egyházi életünk boltozatának fenyegető' vészfelhője, hogy az intelligens közép osztály, hogy ugy mondjuk „elmívelődött." A világi műveltség terjedése óta a mi alatt sok esetben csak elvilágiasodást s az úrhatnámságot kell érteni, a vallásos miveltség egészen háttérbe szorult közönségünk „jobb" részénél. Azt hiába prédikáljuk, hogy valódi műveltség vallásos még pedig protestáns szellemű műveltség nélkül nem létezik, sokan épen tüntetőleg demonstrálják, hogy igenis létezik, sőt azt hiszik maguk és másokkal is elakarják hitetni, hogy a műveltséggel együtt jár, sőt annak egyik feltétele a vallásnak, az egyháznak mellőzése-megvetése. Hajdan az intelligens osztály volt a kapocs a pap és a nép között, jó példával járt elől, akár az áldozatkészséget, akár a házi és nyilvános kegyes gyakorlatokat, az isteni tisztelet látogatását, akár az egyházi intézmények s tisztviselők tiszteletben tartását illetőleg. Most meg abban keresik a virtust, mikép maradjon minél távolabb a templomtól, mikép tehetne bántalmat, keserűséget az Ur egyháza körül buzgó szolgájának. A mig a pap mulató társa jobbmódu hiveknek, addig hagyján, megtűrt tagja a „társaságnak" — de mihelyt pap is akar lenni, már is nyitva illetőleg zárva áll előtte az ajtó. S ki tagadná, hogy a példa rossz. A capite foetet piscis. Kiszámíthatatlan a kár, a mely egyházunkra a közép osztály visszás helyzetéből származik. S hiába hivatkozunk a korszellemre, hiába utalunk arra, hogy más egyházak is ugy vannak intelligentiájukkal, pld. a katholikusok. Náluk (a katholikusoknál) ez az állapot természetes, nálunk meg megfordítva kellene lennie. Hogy miért azt alig szükséges említeni. De akár korszellem, akár nem, az állapot előtt szemet hánynunk nem lehet — elébb vagy utóbb számolnunk kell vele. Honnan ered, mi keletkezésének forrása ez elszomorító állapotnak ? Meglehet, hogy más tényezők is kisebb nagyobb mértékben befolynak ez állapotokra, de kétségtelen, hogy a legfőbb ok a nevelésben rejlik. Azelőtt igen sok szülő otthon neveltette gyermekeit csaknem nagykorúságukig, neveltették többnyire s csaknem kizárólag theologusokkal vagy a helybeli lelkészszel, neveltették vallásos protestáns szellemben ; most a házakból a vallásos szellem elköltözött, a fiatalság is a nyilvános intézetekbe özönlik, a melyek hivatva lennének az otthont helyettesíteni, s annak mulasztását pótolni. Azonban középiskoláink — ha minden másban, ebben az egyben épen nem felelnek meg a várakozásnak. A középiskoláinkon uralkodó szellem talán minden más, csak protestáns szellem nem. — A tanárok viselkedése, egyes elejtett nyilatkozatai megrendítik az ifjú szive minden kegyeletét és hitét, s lia egy-egy tanár mutat is jobb példát — azt, mert épen a többségtől elüt s kirí, a fiatalság farizeusnak, vaskalapnak s ki tudja minek nem tartja. Tisztelet a kivételnek, akár intézet, akár egyén legyen az ; de gymnasiumainkon általában véve többé kevésbé vagy teljesen is hiányzik a protestáns szellem. Valakinek aztán eszébe jutott, hogy minden gymnasiumon állíttassék fel egy külön „vallástani" szék. Nyilván az állapotokkal való elégedetlenség, páratlan egyhangúsággal határozottá emelte az indítványt. Váljon képes lesz-e az a csekély kovász, mely a mostaninál még csekélyebbre olvad (eddig legalább két tanár tanitotta a vallást) a tésztát átposliasztani. Nem tudjuk, de remélni alig merjük. Addig legalább nem, mig a vallást is mint tant fogják gymnásiumainkon kezelni, mig a tanba nem öntenek szellemet. Addig a vallástannak épen olyan értéke lesz az életre, mint a latin nyelvtannak, vagy mértannak, vagy ásványtannak, azaz hasonló a semmihez ! Megcsömörlik tőle az ifjú szív s mihelyt teheti, mint a nyűgöt elveti magától. Mert kérdem, mennyivel képes inkább nevelni