Evangélikus Egyház és Iskola 1889.
Tematikus tartalomjegyzék - Külföld - Papi konferenczia Belgrádon (Schwalm Gy.)
Ezek voltak az értekező testvéreknek e tárgy feletti nézetei s a fentközölt alakban határozta el a konferenczia azokat az „Oberkirchenrath" elé terjeszteni. Ugyan az nap este 6 órakor az esteli istenitisztelet alkalmával Vorhauer pitesti lelkész saját egyházának történetét vázolta. Mintha csak a pancsovai egyháznak történetét hallottam volna. A már 1855. előtt fenállott német ajkú ev. egyház az említett évben egyesült a magyar ajkú reformátusokkal. Ezen unió, mint eddigelé majdnem mindenhol az egyházban való jó rend és békének feldulására vezetett. Nem is tartott soká. Nemzeti és felekezeti ellentétek s ennek következtében beállott nagyobbmérvű villongások folytán a két testvér egyház 1860. ismét különvált oly formán, hogy a roformátusok, anélkül hogy az evangélikusoknak kárpótlást nyújtottak volna, a templom birtokában maradtak. Ezen kényszerhelyzetben az evangélikusok a berlini „Oberkirchenrath"-nál a porosz államegyházba való bekebeleztetésüket kérelmezték, mely kérelmüknek ugyanazon évben hely is adatott. A Gr. A. egylettől segélyezve, az egyház most templom és paplakra alkalmas telket vett s külön egyházzá alakult. A mig saját lelkészt hívhatott, a plojeszti utazó lelkész által gondoztatott. A paplak, iskola és egyháznak felépülte után Ortmann személyében első lelkészétnyerte; ez azonban lakhelyét Plojestibe tevén át, az alig megalakult egyház ismét feloszlott. Később a porosz egyházhatóság az általa fizetett Röhdert küldte Pitestibe lelkésznek. Alatta új zavarok támadtak az iskola végett. Végre annyira megszilárdult a rend és béke ezen sokat hányatott egyházban, hogy a paplak nagyobbíttatott s torony is emeltetett. Legújabban a külügyi hivatal által is tetemesen segélyezve, az egyház egy templomnak építését vette tervbe. 1 $ 1 f 11 S — A Luther - társaságra befolyt deczember 15-tól 1889-re : Dr. Geduly Lajos 4 frt, Dr. Szeberényi Gusztáv 5 frt, csanádi tanítói kar 4 frt. ; új tagok : Kassai ev. magyar-német egyház, Csiskó János, annak lelkésze 4—4 frt. 1888-ra : Turcsányi Gy., bazini egyház, Urban Adolf, Hurtay György, modori német egyház, Hollerung K., Bendl H., Mikolik Gyula, meszleni egyház, Pálffy-kör 4—4 frt. A tőkéhez: újpesti egyház 1 frt 80 kr. Jeszensaky Nándor, nagybecskereki lelkész 2 frt. Új tag: Csengei egyház 4 frt. — Segédlelkészek. Három ifjú testvérünket ajánlom lelkésztársaim figyelmébe. Egy felszentelt magyar és német nyelven, a másik szinte felszentelt segédlelkész magyar német és tót nyelven hivataloskodni képes, a harmadik fel nem szentelt még, magyar és német nyelvben jártas pályavégzett s vizsgálatait sikerrel megállott papjelölt. Czímökkel s közelebbi felvilágosítással szívesen szolgál a Szerkesztő. I. Kimutatás. 1889. a) Az Evang. Dogmatikára előfizettek: 1) Ntü Horváth Sándor 1. úr Budapest 2 frt. 2) Ntü Isó Vincze ev. 1. úr Győr 2 frt. 3) Ntű Szál agyi Mihály esperes úr Topporcz 2 frt. b) Az Evang. Egy házjogtanra előfizettek : 1) Ntű Horváth Sándor 1. úr Budapest 3 frt. 2) T. Isó Vincze 1. úr Győr 3 frt. 3) T. Czinkotszky Márton 1. úr Alberti 1 frt 50 kr. 4) T. Rásó Mihály ev. 1. úr A.-Szeli 3 frt. 5) T. Hrivnyák Samu theologus úij 1 frt 50 kr. 6) T. Earkas Gejza ev. 1. úr N.-Szombat 1 frt 50 kr. c)A HéberOlvasókönyvre előfizettek: 1) T. Breyer Jakab s. 1. úr 1 frt. 40 kr. d) Dr. Szláv ik Bölcsészettörténetének II. részér megrendelték : Íj T. Mód Lénárd ev. 1. úr Simonyi. 2) T. Czékus László ev. i. úr Szántón. Azon t. előfizetőket, kik ez utóbbi munkának I. részét birni óhajtják, kérem, forduljanak e végből a szerzőhöz. Fultanszlcy Béla, pénztáros. — A pozsonyi ev. egyházban a) a német nyelvű gyülekezet körében született 125 fi, 107 leány, öszszesen 232 gyermek ; konfirmáltatott 68 fi. 37 leány, összesen 105 gy. ; eskettetett 61 pár ; temettetett 120 férfi, 121 n. összesen 241 egyén ; úrvacsorával éltek 1400-an ; b) a magyar-tót gyülekezet körében született 34 fi, 35 ]. összesen 69 gy. ; konfirmáltatott 19 fiú ; eskettetett 25 par ; temettetett 38 fi, 27 nő, összesen 65 egyén ; úrvacsorához járultak 1106-an. — Sopron. Az elmúlt 1888-ik esztendőben a soproni ev. gyülekezetben született: 148 fiú, 150 leány, összesen 298 gyermek, ezek között volt 2 halvaszülött. Meghalt 120 fi és 100 nőnemű, összesen 220 egyén. Eskettetett: 73 pár, ezek közt 22 vegyes vallású. Konfirmáltatott 116 fiú és 89 leány, összesen 205 gyermek. A helybeli ev. nőegyiet által szegény iskolás gyermekek számára rendezett karácsonyfa ünnepély alkalmával 175 gyermek részesíttetett ruhadarabokban, gyümölcs és süteményben. Az egylet élén virtsologi Rupprecht Amália úrhölgy áll. — A szeghegyi ev. gyülekezetben az 1888-iki évben született : 116 fi és 116 1. gyermek = 232, 9 törvénytelen. Confirmáltatott : 49 fiú, 54 leány = 103. Eskettetett: 49 pár. Meghalt 99 fi és 100 nő = 199 Lélekszám : 4300. A mult ősszel az egyház orgonáját javíttatta 320 forinton. — A modor-királyfai 879 lelket számláló ev. egyházban az elmúlt 1888-ik évben született : 20 fiu, 15 leány = 35 gyermek (köztük 2 halvaszületett); eskettetett: 4 pár ; meghalt: 19 fi, 11 nőnemű f= 30; konfirmáltatott: 5 fiu. 6 leány = 11 gyermek; Úrvacsorájával élt: 485 fi, 591 nőnemű = 1076 személy ; beteg gyóntattatott : 5 fi, 9 nőnemű = 14 egyén. Áttérés se tőlünk, se hozzánk nem fordult elő. Szaporodott az egyház 5, illetve csak 3 lélekkel. A 6—12 tankötelesek száma : 46 fiu, 39 leány = 85 ; a 13—15 éves ismétlősöké pedig : 19 fiu, 17 leány = 36. — Örvendetes jelenség az egyházra, hogy a mult évben házasságonkivüli g}'ermek nem született ; szomorú pedig, hogy két öngyilkossági eset fordult elő. Isten óvja a lelkészeket az ily szomorú functiók végzésétől ! PÁLYÁZ ATOK. Eddigi segédlelkész rendes lelkésszé választatván, alulírtnál 160 frttal és ellátással díjazott kápláni állás jött üresedésbe. Folyamodók, a magyar és tót nyelvben való jártasságuk igazolásával, jelentkezzenek Süvetén, u. p. Jolsva (Gömörm.) Terray Gyula főesperesnél. A hosszúfalusi (Brassómegye) alszegi ág. hitv. ev. egyház vallástanitói állomására. Jövedelem: 300 frt., lakás és 25—30 frt. stóla. A megválasztott egy évi sikeres működés után állandósittatik. A kérvények erkölcsi-szolgálati-bizonyitvánnyal; a vallástanítás minden ágában, énekben, orgonálásban való szakavatottságot igazoló tanitói oklevéllel felszerelve, alólirotthoz 1889. jan. 20-ig benyújtandók. Masznyïk Gyula, lelkész. Szerkesztői üzenetek. Többeknek. A lélek kész. Örömmel közölném a beküldötteket rögtön, de egyelőre hiányzott a tér ; amint helyet szoríthatunk, jönni fog a többi. P. S. 0.-n., E. F. Sz-n. Levelem megérkeztéig türelmet kérek. F. Gy. P.-n. A lap küldése tényleges válasz. WIGAND F. K. NYOMDÁJA, POZSONYBAN. > I