Evangélikus Egyház és Iskola 1889.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Lelkészi értekezletek (Fejér Gyula)

238* könyeinket; a melyből ki boldog, szerencsés, előkelő közöttünk, egy felsőbb, áldó hatalom iránti tiszteletet és háladatosságot tanul, — a szegény, az üldözött, az alacsony sorsban levő pedig erőt nyer annak a tudatnak birtokában, hogy az ő sorsát is egy bölcs és szerető kéz vezeti czéljai felé; a mely a könyvek könyvévé épen azért vált kezeink között, mert vezére életünknek, s bizony szerencsés, boldog és megelégedett az, a ki keresi és megérti a benne rejlő örök és isteni tudományt!! .... Ma, a midőn — Istennek legyen hála — már békésebb és nyugodtabb napok jutottak osztályrészéül magyarországi protestáns egyházunknak is, a többirányú szent és kegyeletes czélok felé való törekvések között, tudvalevőleg, egy szélesebb körű mozgalom indult meg az iránt, hogy mi módon lehetne legillendöbben lerónunk Károli Gáspár áldott emléke iránt azon hálatartozásunkat, amelyet az elmúlt idők viszonyai és körülményei között teljesítenünk eddig nem lehetett? Tiszáninneni egyházkerületünk, mint a melynek kebelében élt és munkálkodott legközvetlenebbül ezen nagy férfiú, engedve azon intelemnek, a melyet a megindult mozgalomból magára nézve szintén a közvélemény egyenes parancsa gyanánt is tekinthetett : egy szélesebb körű bizottságot alakított a maga körében abból a czélból, hogy a Károli-emlék ügyében megtegye a szükséges kezdeményező lépéseket, sőt annyira kívánatos megvalósításához is eljuttassa azt. E bizottság legközelebb megtartván tanácskozásait, mindenekelőtt abban állapodott meg, — épen az előtte ismeretessé lett közfelfogáshoz alkalmazkodva, — hogy a reánk következő 1890. évben, mint a Károli által magyar nyelvünkre fordított biblia 300-os évfordulójának alkalmából egy, a nagy férfiú emlékéhez és érdeméhez méltó szobrot kiván Gönczön felállítani, mint ahol nyugosznak — tudvalevőleg — az elhúnytnak porai; e mellett, hogy a kegyeletes megemlékezésünk maradandóbb és szélesebb körű is legyen: egy tekintélyes „Károli-alapot" óhajt létesíteni, a mely kamatai által protestáns irodalmi czélok segélyezésére és esetleg más, később is megállapítható protestáns érdekeknek szolgálván, a mellett, hogy kívánatos lendületet hozhatna lassú fejlődésű irodalmunkba, egyszersmind szaporítaná közöttünk, protestáns testvérek között, az annyira szükséges összetartás kapcsait. Ugy ezekre, mint a megtartandó emlékünnepre vonatkozó további megállapodásokat, annak idejében mindenesetre bő mértékben lesz alkalmunk megismertetni a nagy közönséggel. Minthogy azonban úgy a tervbe vett emlékszobor, mint maga a vKárolialap

a is, csak közadakozás útján valósítható meg: ez alkalommal épen az említett czélok megvalósítására szükséges összeg egybehordására hívjuk fel, hitsorsosi szeretettel, teljes bizalommal és szép remények között, protestáns testvéreinket ; tisztelettel kérve, hogy e tekintetben mindenki a tőle kitelhető legnagyobb mértékben mutassa meg szives áldozatkészségét. Mi tudjuk azt, hogy protestáns egyházi életünk fejlesztése, annak megerősítése, minden irányban áldozatokkal jár; de ügy érezzük, hogy egyetlen, semmi áron oda nem adható kincse lelkünknek ez a mi imádott egyházunk és annak részünkre fentartott áldásai; és úgy érezzük, hogy protestáns egyházunk nagyobb, szentebb, a múltból reá maradt kötelességet ma nem teljesíthet, mint azt, hogy megadja első magyar bibliafordítójának azt, a mit régen megérdemelt; mint azt, hogy méltókép lerója Károli Gáspár iránt a kegyeletes megemlékezés

x adóját. Mindenesetre szerencsés, boldog nép vagy társadalom az, a melynek nagy embereket ad kegyelméből az isteni gondviselés; de még szerencsésebb és boldogabb az, a mely nagy embereit megérdemelni és megtisztelni tudja is, akarja is; és a történet kiáltó tanulsága szerint csak annak a társadalom míveltségének van biztos jövője, a mely múltjából nem ismeri sem a próféták megkövezésének bűnét, sem pedig a hálátlanságot és közönyösséget nagyjai iránt. Minket, magyarországi protestáns testvéreket, egyházi életünk változatos küzdelmei, csekély számunk, az ennek tudatából származó összetartozás érzete . . . szívünk, lelkünk vele született jó hajlandóságai, rég megtanítottak a hála és kegyeletesség erényeinek gyakorlására. Épen azért, teljes bizalommal vagyunk az iránt, hogy protestáns testvéreink, egyenkint és összesen, szivesen meghallják szózatunkat; és ez alkalommal adakozásra híván fel a protestáns hitbuzgóságot, a Károli Gáspár-nak állítandó emlékre és a nevéről nevezendő alapra, abban a reménységben vagyunk, hpgy e czélra a legszegényebb is elhozza a maga filléreit, hogy igy rövid idő alatt, mi is mindnyájan, lelki örömmel és dicsekedéssel elmondhassuk, szent könyvünk szavaival, majdan a kettős emlék előtt : „Legyen ez jegyül közöttünk, hogy mikor kérdendik a ti fiaitok az ö atyjokat, ezt mondván : mire valók ezek a kövek? mondjátok meg nekik : ezek a kövek emlékezetre lesznek a fiaknak mindörökké Józsua IV. 6., 7. E szent és magasztos ügyet ismételten is figyelmébe ajánlván protestáns hitfelekezetünk tagjainak. Hazafiúi üdvözlettel maradtunk Miskolczon, 1889. július 12-én. Testvérei, atyafiai az Úrban: Kun Bertalan, Br. Vay Miklós, tiszáuinneni ev. ref. püspök. egyházkerületi főgondnok. Lelkészi értekezletek. Motto: „Nem lesz addig friss pezsgő élet és tevékenység a mi anyaszentegyházunk főiben és tagjaiban, míg létre nem jönnek s virágozni és gyümölcsözni nem fognak a lelkészi értekezletek." Lévay Lajos. Sokat olvastam már szaklapjainkban régebben, úgy mint ujabban a lelkészi értekezletekről, némi csekélységet magam is irtam már ez ügyben; de mégis az eddigi eredménynyel fee én, se más tiszttársaim egyáltalában véve nem lehetünk megelégedve. Ez év február hó 3-ika óta szaklapjainkban ez irányban szélcsend állott be, mert Lévay Lajos kar-