Evangélikus Egyház és Iskola 1889.
Tematikus tartalomjegyzék - Nekrologok - Kernuch Dániel
113 il Mii® I» A bánáti ág. hitv. ev. esperességnek gyásza van. — Lelkészi kara a halál által egy derék veteránjától vált meg. A gyász méltó tárgya egy oly férfiú, kit az egyház s közjó érdekében evangélmi s hazafias szellemben folytatott buzgó s áldásos működése méltóvá tesznek arra, hogy emlékét e becses lapban megörökítsem ; a mire vállalkozom már azért is, mert — midó'n mint földije a kegyelet adóját rovom le ezzel a boldogult iránt — meg vagyok győződve, hogy ez, miként bennem a kötelességteljesítés megnyugtató, úgy a boldogult szeretteiben bizonynyal az elismertetés vigasztaló érzetét kelti föl. Az Ur ez elköltözött szolgája : ntiszt. Kernúch Dániel temes-buttyini nyug. ev. lelkész. Szívszélhüdésben f. hó 19-én húnyt el Sándorfalván, hol hosszú 13 éven át ágyhoz kötött betegen, fia Kernúch Adolf sándorfalvi ev. lelkész s családja mindvégig gyöngéd szeretettel ápolták. Temetése a boldogultnak, kit oly nagy tisztelet környezett, méltó volt bokros érdemeihez. Sok nehéz csapással küzdve s ettől hitében, türelmében magát megingatni soha nem hagyva, szép pályát futott meg, melyen az elismerés hervadhatlan babérait aratta. Ezeket tettük le f. hó 21-én nagy közönség részvéte mellett sírjára. Yégtisztességére megjelentek (a rokonságon kivűi, mely a vidékiek közül is — Dettáról s Antalfalváról — tekintélyes számmal volt képviselve) a lelkészi karból: Bujkovszky Gusztáv alesperes iajosfalvi, Kolényi Emil istvánvölgyi, Paulinyi Sámuel antalfalvi, Kiss Kálmán temes-buttyini lelkészek, amazok családjokkal, emez — a boldogult híveiből — négy tagú küldöttséggel ;*) a tanítói karból : Járosi Pál, Nechuta József, Pakány Lajos és Eakla János; továbbá Kovács Sándor lajosfalvi közs. jegyző; végűi Sándorfalva csaknem összes lakossága. A gyászszertartás a jelen volt vidéki négy lelkész közreműködése mellett folyt le, a háznál Kiss Kálmán, a sirnál Paulinyi Sámuel végezvén azt s közben a templomban Kolényi Emil tót-, Bujkovszky Gusztáv magyar nyelvű, a boldogult életviszonyait, jellemét, működését híven ecsetelő, tartalomra s előadásra nézve egyaránt jeles, megható gyászbeszédet tartván. Megragadó, a részvét őszinte könyeit előidéző pillanat volt, midőn a gyászszónokok magasztos szavakkal ecsetelték a megható tényt, mily súlyos küzdelmeken ment keresztül e jobb sorsra érdemes férfiú s mily megnyugvással viselte a boldogult hosszú szenvedéseit. A gyászénekek vezetését, a tanítói kar élén, felváltva Nechuta József és Járosi Pál teljesiték ; utóbbi mesterileg kidolgozott, költői szárnyalású, mélyen megindító búcsúztatót is adott elő. A boldogult életrajza a következő. Született Kis-Kőrösön 1813. év január hó 31-én Kernúch József tanító és Zubek Zsuszánna szüléktől. Elemi iskolába szülőhelyén s Fülöpszálláson járt. Gymnásiumi tanulmányait a természettől is szép tehetségekkel megáldott fiú 1823-ban Mezőberényben kezdette, hol három évet töltött. Innen 1826-ban a selmeczbányai gymnásiumba ment *) Mellesleg, mint szemtanú felemlítem, hogy a kérdéses küldöttség egy presbyter tagjával az a szomorú eset történt, hogy a temetésről hazaérkezve, midőn a kocsiról leszállt, oly veszélyesen megcsúszott, hogy lábát törte. K. K. s itt 1832. év november hó 15-ikéig folytatta tanulmányait, a midőn atyja súlyos betegségbe esvén, ezt tanitói pályáján helyettesíté. — A theologiai tanpálya iránt ellenállhatlan vonzalmat érzett s lelke forró óhajtása teljesült, midőn az 1833/4. tanévben ismét Selmeczbányára került, hol az akkor létezett theologia első évfolyamát végezte. Erre két éven át Pozsonyban hallgatta a theologiát. Ugy itt. mint Selmeczbányán a Roth-Teleky-féle ösztöndíjban részesült. Az 1836/7. tanévben Palugyay liptómegyei alispánnál nevelői alkalmazást nyert. 1838. év deczember hó elejétől a bánáti esperesség vukovai egyházában Vj ä évig mint levita, aztán — felszenteltetvén — 1840. május hó 14-étől rendes pap minőségben működött, midőn házasságra is lépett, nőül vévén Ambrózy Esztert, Ambrózy Mátyás bánáti esperes leányát. Vukováról 1849. év márczius hó 19-én lelkészül Temes-Buttyinba jött, hol 1876. év április hó 2-ikáig működött. Mind itt, mind ott nagy buzgalommal s sok szép reménynyel elteltve kezdette meg lelkészi működését. A nép közt töltvén csaknem egész életét, avval lelke egészen összeforrott s egész szellemi munkássága az annak javára törekvésben összepontosult. A nép közé vegyült, , tanulmányozta jellemét, kedves szelid modorával elleste érzéss gondolkozásmódját, ismerte vágyait és reményeit, szükségét és örömeit, a terheket, mik vállait nyomták. A tettetés nélküli, keresetlen nyájasság volt egyik fentartó eleme. S természetszerűleg párosult ezzel az egyszerűség. Természete, szava viselete, életmódja, minden egyszerű volt. Valódi keresztyén jellemmel birt, kinek, mert kevéssel érte be, elege volt ; szeretvén az embereket, viszont szerettetett. Családi életét illetőleg, a mellett, hogy gj'ermekeit gondos nevelésben részesíté, három szegény árvát is nevelt fel házában, mindnyáját anyagilag is tisztességes állásba segítve. Lelkészi működése nem maradt siker nélkül egyházaira nézve sem. Vukován a paplak az ő idejében épült, majd templomépítési alapot hozott létre s annak gyarapításán sikerrel fáradozott, végül a lelkész s tanító javadalmazására az uradalomtól 36 hold földet eszközölt ki. — Temes-Buttyinban az ő lelkészkedése idejére esik az 1862. évben befejezett templomépítés, mely czélra jelentékeny kiilsegélyt az ő buzgóságának sikerült kieszközölni. Nem csekély része van a temes-buttyini papi teleknek egyházunk örök tulajdonául való biztosítása körül. A papi telket ugyanis eredetileg a gör. kel. egyháznak adományozta az akkori uradalom ; majd evangélikusok telepedvén a községbe, maga az uradalom visszavette a gör. kel. egyháztól a papi telket s átadta az ev. egyháznak. A gör. kel. egyház által megindított, sok éven keresztül húzódott perben a papi telek végtére is egyháznak tulajdonául lett Ítélve. Kiváló érdeme a boldogultnak a temes-buttyini anyaegyházhoz tartozó nagy-szemlaki leányegyház szervezése is, melyet az ő közbenjárásával nyert jelentékeny kegyadományokkal imaház s iskolaépítéséhez s földvételhez segített. Lelkészi nemesen folytatott életének legfényesebb tanújele az esperesség részéről őt ért azon kitüntetés, melynél fogva 1847—1856, majd 1862—1868 években körlelkészi, 1855—1864-ben esp. főjegyzői, 1865—1872-ben pedig alesperesi tisztet viselt. Theologiai tudományos képzettségével
