Evangélikus Egyház és Iskola 1888.

Tematikus tartalomjegyzék - Czikkek - Tatay István emlékezete (Zsilinszky Mihály)

256 hatósági . . . megbízottak által hivatalos czélra és hivatalból bekivánt anyakönyvi kivonatok vagy családi értesítők igazolt szegénység . . illetőleg a hagyaték csekély értéke esetében . . . szolgáltassanak ki." Az én esetemben sem igazolt szegénységről, sem a hagyaték csekély értékéről nem lehetett szó, miután ezerek forogtak kérdésben. Tehát mit cselekedtem? A kivánt kivonatot, a család iránt való tekintetből , hogy ügyei minél előbb tisztába hozhatók legyenek, kiállítottam és megküldöttem; a közjegyzőnek pedig érthetően megírtam : Ha a kir. közjegyzői hivatal, illetőleg bíróság, a jelen esetben hivatalos használatra bélyegtelenül kiállított anyakönyvi kivonat kér : ő tudja, mi alapon cselekeszi ; én azonban, végzett munkámért, miután véleményem szerint, — hivatkoztam a minisztériumi rendeletre, — hivatalból, azaz díjtalanul, nem vagyok köteles azt megtenni, utólagosan megkívánom a hiványilag megállapított munkadíjat. Hogy fölszólalásomnak mi lett, illetve lészen következése ? figyelembe vették-e, avagy tudomásul sem véve, egyszerűen félretették? arról eddig még hallgat a krónika! Biztosra ugyan nem veszem, de a valószínűségnél jó formán többnek tekintem, hogy ott nem ismerik el, hogy : „Méltó a munkás az ő jutalmára!" Az ilyen eljárás beszüntetése ugyancsak kívánatos lenne mindnyájunkra nézve ! De hát ki szüntesse be ? Sok esetben, úgy hiszem, az alantabb hatóságok is méltányosabbak lehetnének; ha ügyvédnek, jegyzőnek megítélik fáradsága díját, elismerve, hogy: „Méltó a munkás az ő jutalmára" : velünk szemben is méltányosabban járhatnának el ! Gyökeres változtatást azonban a mostani állapoton, azt gondolom, csakis a törvényhozó testület tehetne. De ki tegye meg ott a kezdeményező lépést? Mi írhatunk, kérvényezhetünk, hogy úgy mondjam, sokkal lélekben járóbb ügyekben is, azonnal rámondják : Beszélhetsz, jó vitéz, Senki sem hallgat rád ! Sőt még ezt sem igen mondják : szavainkat hallatlanná veszik ! — A mi még ennél is rosszabb, ha mi tennők meg a kezdeményező lépést, könnyen akadnának olyanok, a kik ebből fegyvert kovácsolnának ellenünk ! A kezdeményezést tehát hagyjuk másoknak ! Talán majd megteszik? Hiszen a terhet ők is hordozzák, mint mi ! Addig is azonban, mig ezt megtennék, ha csakugyan megteszik, nagyon szeretném tudni, hogy paptársaim e tekintetben hogyan vélekednek? Mit tesznek, mikor tőlük, péld. hagyatéki ügyben, akár ügyvédek, akár jegyzők, hivatalból ingyen kiállított anvakönyvi kivonatot kérnek? Meg lehet-e annak kiadását tagadni? Vannak, a kik azt mondják : meg. De ha ezt cselekesszük, nem tesszük e ki magunkat kellemetlenségnek ? Tolnay József. Tatay István emlékesete, Zsilinszky 'Mihálytói. I. Aki életét magasabb eszmék szolgálatában tölti el, az méltó a kortársak és az utókor tiszteletére. Aki amaz eszmék szolgálatában, önerejének megfeszítésével annyira volt képes felemelkedni, hogy a pályának, melyet ifjúkori lelkesedéssel és ábrándos remények között választott magának, tiszteletet és fényt tudott kölcsönözni, az méltó az elismerés díszes koszorújára. Ezt annál erősebben kell hangoztatnunk, mennél inkább tapasztaljuk, mily fukar a világ az elismerés adójának lefizetésében azok iránt, akik azt valóban megérdemelték. Tatay István ezen elismerésre joggal tarthat igényt, mert amig közöttünk élt és munkálkodott, nem ismert nagyobb dicsőséget annál, melyet a választott pályának lelkiismeretes betöltése, és az ennek tudatából eredő belső öröm képes nyújtani. A tanári, s általában a nevelői pálya, jóllehet az isteni képmás kifejlesztésének, a tökéletesedésnek előmozdítására irányul, külsőképen soha sem volt jutalmazó. Már a régi rómaiak azt szokták vala mondani : Quem Dii odere, paedagogum fecere" — bizonyára nem azért, mintha a nevelőt isten büntetéséré méltónak találták volna, hanem, mert már azok is azt tapasztalták, hogy az emberiségnek legfőbb jótevői sohasem számíthatnak földi jutalomra és anyagi kitüntetésre. Boldogtalan nevelő, aki arra számít ! Boldog, aki arra nem számítva, munkájaáltal szerzi meg magának legalább a jobbaknak elismerését. Tatay István büszkén számíthatta magát ez utóbbiak közé ! Egyike volt azon szellemi munkásoknak, akiknek kidőlése nagy űrt jelöl a hivatottak gyér sorában ; — egyike azon világító férfiaknak, akik égő fóklyákként fogyasztván életöket, azzal vigasztalhatták magokat, hogy sokaknak világítottak! Amily váratlan volt elköltözése az élők sorából, oly élénk volt a részvét és őszinte fájdalom azoknál, akik őt akár mint nevelőt, akár mint evangyélmi protestáns embert, akár mint lelkes hazafit ismerték. Életének egyik főjellemző vonását képezte, a mai korban már ritkává lett azon hivatásbeli hűség, melynek érzeténél fogva, jóllehet sokszor volt alkalma más fényesebb szereplési tért nyernie, nem akart más lenni, mint evangelikus tanár. Ennek kulcsát neveltetésének körülményei adják kezünkbe. Az ő atyja Tatay Imre, német ajkú evangelikus lelkész volt Hidegkúton Tolnavármegyében. Anyja Sass Erzsébet. Mindketten a protestáns egyszerűségnek és a házi családias életnek példányképei voltak. Az apa, mint alapos készültségi! tudós férfiú, nagy tiszteletben állott tiszttársai előtt, akik őt esperesül is megválasztották. E mellett egyike volt a legszerényebb embereknek. Távol minden kitünési vágytól egyedül hivatalának és családjának élt. Falusi